Sokat gondolkoztam, hogy melyik konyhai eszköz, tárgy az, ami a leginkább közel áll hozzám. A választásom először egy gyerekkori fém villámra esett, aminek a nyelébe egy maci van belekarcolva. Szinte mindennap használom, általában a szendvicsek mellé kerülő salátákhoz vagy zöldségekhez. Ha ilyen tipikus "köretet" akarok enni, akkor hiába vagyok farkaséhes, és áll már készen a kaja, addig nem ülök le az asztalhoz, amíg meg nincs a "kisvilla". Aztán nagy dilemmázások után mégsem ezt, hanem egy olyan tárgyat választottam, ami több szempontból is nagyon fontos nekem: az ismeretségünk egyrészt legalább olyan régi, mint a villával, másrészt azonban mégis új.
Ezt a nyújtódeszkát a sodrófával együtt D. Nagymamájától kaptam, most Karácsony után. Már egy jó ideje ácsingóztam utána, mivel pontosan olyan, mint emlékeimben Csöppié, Anyu nagynénjéé volt, aki a pótnagymama szerepét töltötte be nálunk. Csöppi rendszeresen nagy kartondobozokat küldött tele sütivel, és amikor nála voltunk, mindig hajnalban kelt, hogy mire felébredünk kész legyen a hájas, a lekváros kifli, vagy éppen a család legnagyobb kedvence a krumplis lángos. Emlékszem, számtalanszor megbeszéltük, hogy kelek vele, és segítek neki, de ő mindig előbb kelt, és a tészta összeállítását soha nem láthattam, általában az első lángos kisütése környékén kóvályogtam ki a konyhába. A krumplis lángos receptje egyébként elveszett, és már évek óta tervben van, hogy Anyu, Apu és a nagynéném segítségével kikísérletezzük "A" receptet... Anyu ágán tehát Szatmárból származunk, ahogyan D. Nagyija is. Egyszóval már régóta nézegettem a konyhájában, de nem is mertem arra gondolni, hogy egyszer az enyém lehet majd, hiába volt belőle kettő. Aztán most Karácsonykor nem csak a saját Nagyimhoz, hanem hozzá is elmentem segíteni a nagyobb mennyiségű sütik elkészítésében, és szerintem ez indíthatta arra, hogy elküldje D.-vel pár napra rá a deszkát. Azóta valahányszor előveszem mindig Csöppi és persze D. nagyija jut eszembe, és hihetetlen öröm vele dolgozni, már csak azt várom, amikor Csöppi pogácsaszaggatóival (amiket pár napja kaptam meg) elkészítem rajta az első igazi, szatmári töpörtős pogácsát...
Felmerült bennem, hogy a recept is lehetne valami igazi szatmári ételé, ám végül úgy döntöttem, hogy egy, a héten megálmodott borkorcsolyát készítek el. Hát, nagyon nem bántam meg. Van olyan, hogy az emberben megjelenik egy étel, szinte érzi az ízét a szájában, és tudja, hogy ez valami olyan lesz, amit nagyon de nagyon fog szeretni. Így is lett. A kis csigák a csajoknak készültek, akiknek ennyire kajám szerintem még nem tetszett pedig egyikük nem szereti a spenótot, másikuk pedig még soha nem evett medvehagymát. A két rúdnyi csiga forrón, 10 perc alatt fogyott el, és még hajnalban, a buli vége felé is felemlegették.
Hozzávalók (2 réteslaphoz):
- 35 dkg spenót
- 20 dkg medvehagyma
- 2 nagy lilahagyma
- 6 nagyobb darab szárított paradicsom (nem olajos)
- 2 kisebb gerezd fokhagyma
- 10 dkg feta sajt
- 2 előre elkészített réteslap (nekem fagyasztott, vastagabb fajta volt)
A hozzávalókat a réteslapon kívül csíkokra vágtam, és serpenyőben összepároltam, kezdve a lilahagymával és a fokhagymával, folytatva a spenóttal és a medvehagymával, végül pedig a szárított paradicsommal és a fetasajttal. A réteslapokat kinyújtottam, és megkentem az illatosra rotyogó szósszal. Szorosan feltekertem, majd kb. 1 cm vastag "csigákra vágtam". Megkentem vízzel, és előmelegített sütőben 180 fokon, 20-23 perc alatt készre sütöttem.
