2009. december 28., hétfő

Karácsony - Szárított paradicsomos tészta

Idén nem készült semmi különleges az ünnepekre, mármint semmi vadonatúj. Anyuéknál a szokásos töltöttkáposzta, és ananászos tejszínes csirkemell konvó volt... isteni, mint mindig. D.-éknél viszont rendhagyó módon idén volt rendes karácsonyi összeülés, mivel elég sokan gyűltek össze ebben az országban a kiterjedt családból. Ide készült egyben sült zöldfűszeres csirke, és egy olyan tészta, amire Amszterdamban szoktam rá teljesen. Érthető is, mivel egyrészről nagyon finom, másrészről pedig olyan dolgokból készül, ami mindig volt otthon (itthon, öhm... vagy hol is? :) ). Elsőként egy 4 sajtos töltött tortellinivel készült kint. Elég jó minőségű előre töltött tészttákat lehet ugyanis kapni, amikkel éltünk is rendesen, mivel elég volt hozzá csak valami szószt összedobni. Ráadásul a szokásos sajtos-sonkás kombináción túl van pl. diós is, ami azért már elég jó...

Hozzávalók:
  • 3 nagy fej lilahagyma
  • 1 póréhagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • kb. 20 db olajban eltett szárított paradicsom
  • tejszín
  • só, bors, szerecsendió
A hagymákat fel karikázom, a fokhagymát picire vágom, és olívaolajban megpárolom. Aztán mehet bele a szárított paradicsom, ha az is átpirult, akkor a tejszín, és a só, bors, na meg rengeteg frissen reszelt szerecsendió. Egyszerű, és mennyei.

2009. december 19., szombat

A kanapé...

Amint ígértem itt a kanapé története, Anna szájából, ahogyan pár nappal utána láttuk...

"és hazafelé megláttam valamit..

Egy -pontosítok- kettő kanapét.
Egy kuka mellett.
Ez jó, vigyük már el - mondom.
Oké, de vigyük a nagyobbat, mert azt több mindenre lehet használni -
mondja Zsuzsi.
Jó - mondom, és már fogom is az egyik végét.
Jó - mondja, és már visszük.
Nehéz - jegyzi meg.
Igen, cserélünk? - kérdezem.
Oda-vissza-helycsere után nagy nehezen elhozzuk a másik utcáig.
Van egy kis gond - mondom.
Tudom - mondja.
És itt tessenek elképzelni a legszörnyűbb, legijesztőbb horrorfilmet,
amit valaha láttak.
Egy 45fokos dölésszögű lépcső, egy kétésfélméteres ötvenkilós kanapé,
és két vézna kiscsaj.
Zsuzsi ment elöl, és lépcsőfokonként rakta feljebb, én meg toltam.
Ez odáig jól is ment, amíg el nem értük az ajtónk magasságát - ahol
egy méteres vízszintes szakasz van. Itt egyszercsak abban a helyzetben
találtam magam, hogy félig már feljöttem a lépcsőn, és ez a batárnagy
kanapé a fizika törvényeinek megfelelően -most, hogy az eleje is már a
levegőben lóg- le szeretne csusszanni ezen a lépcsőn. Én pedig pont az
útjában. Végül, amikor már az összes kezem félméteres remegést
produkált, eszembe jutott, hogy megforduljak, és a hátammal tartsam
meg a szörnyet. Ez működött. Nehéz volt, de legalább nem nyomott össze
ily módon. Felértünk az ajtónkig (ez legalább negyed óra), ott a
következő igen súlyos problémával szembesültünk: nem fér be az ajtón.
Húsz perces gondolkodós, a ráncigálásokkal a folyosót némileg lebontós
periódus következett. A folyosói lámpa persze hárompercenként
lekapcsolt. Amikor harmadszorra próbáltuk ugyanúgy, akkor valahogyan
mégis befért. Remek! Vigyük a napfényes szobába. Jó. A kanapé állítva
elindult a szűk folyosón a megfelelő szoba felé. Ott ismét problémába
ütköztünk: nem fér be az ajtón. Ekkora már fizikailag igencsak
kimerülve nem sok esélyünk volt a gonosz óriás ellen. A dolog most úgy
nézett ki, hogy a kanapé tökéletesen beszorult, mind a két méterével,
Zsuzsit örök időre a konyha fogságába zárva, a fürdőszoba ajtaját
eltorlaszolva. Már tervezgettük a közös jövőnk ily módon - Zsuzsi
felajánlotta, hogy a kanapé fölött átnyújt egy kis leveskét, én azt
néztem, át tud e mászni, mikor LÉPÉSeket hallottunk.
Figyelj, nem akarod megnézni, hogy nem egy fickó jön e véletlenül le a
lépcsőn, aki segíteni akar? - kérdezte.
Mit veszíthetünk -mondtam rezignáltan.
És de. Egy holland pasas volt, akinek gyorsan vázoltam a helyzetet,
bejött, és két mozdulattal kiszedte az ellenséget a torlaszoló
pozícióból. Átmenetileg a bicikliszoba előtti területen helyezte el,
bár ily módon inkább állapé, mint kanapé névvel lehet illetni a dögöt.
Reggelente megrémülök, mert egy faláb mered felém, ha kinyitom az ajtót.
Az eset után még vagy fél órán át pumpálta testem az adrenalint,
azután szóltam neki, hogy mostmár nem kellene izgulni -bár ilyen
veszélybe még sosem sodortam magam-, a mai napot is túléltük. A
testem meg én. Az agyam valahol máshol vakációzott, illetve a
lehetetlen-nem-létezik felirat világított a szemeim helyén. Könnyen
elaludtam."

No comment. :)


2009. december 17., csütörtök

Visszatértem :)


Nem csak az országba az ünnepek erejéig, hanem azt hiszem, hogy ide a blogba is. Elég pörgős volt ez az elmúlt majdnem három hónap, és hát a lopott internetünk minősége sem kedvezett különösebben a blogírásnak. Meg hát a város felfedezése elég sok időt vett el... De mivel nem kerültem át a Csipkerózsikákhoz, és több kedves noszogatás is érkezett, azt hiszem, hogy innen, a szélessávú internet birodalmából újra felveszem a fonalat. :)

Mert hogy főztem kint. Nem is keveset. Persze a kulináris élvezetek halmozásán túl költséghatékonysági okai is voltak ennek. Az egyetlen általunk megfizethető utcai kaja a hollandok (és skótok, angolok, stb.) nemzeti étele, a sültkrumpli volt. Pata speciale. Azaz frissen sült krumpli (a jobb helyeken nem is mirelitből) ketchuppal, majonézzel és apróra vágott vöröshagymával. Miután megtaláltuk a legjobb sültkrumplist a városban a Waterloopleinen, általában oda jártunk, ha már nagyon nagyon éhesek voltunk, és képtelenek voltunk tésztára gondolni. Hát igen, az étrendünk nem volt a legváltozatosabb: tészta, rizs, tészta, tészta, krumpli, hús, tészta, tészta, rizs, tészta, ... Persze azért próbálkoztunk, bejöttek levesek is, de meg kell, hogy mondjam, komoly ihlethiányhoz vezet a sütő hiánya és a hús ára... Ennyi vega kaját még életemben nem főztem...
De voltak nagy felfedezések is: például, hogy mérj le egy kanapét, mielőtt megpróbálod felvinni az 1,2 méter széles ám 45 fokos lépcsőn az elsőre... Azt hiszem, ennek külön posztot is szentelek majd... Na meg hogy a pindakaas-jellys (ami valójában peanutbutter-jellys) kenyér jó. Nagyon nagyon jó. Meg hogy az avokádót tényleg nem lehet megunni. Az avokádó is részese volt ugyanis azoknak a 2-3 óráig elhúzódó villásreggeliknek, amikkel majdnem minden regel megörvendeztettük magunkat. Mozzarella sali, avokádó krém, 3-4 fajta felvágott, sajtok, olajbogyó, zöldségek, szóval hideg kajában nem volt hiány. És persze volt egy nagyon jó pékség mellettünk, úgyhogy mindehhez még meleg magos barna kenyeret ettünk. :) És persze még számtalan más dolog, hogy hogy lehet egymás mellett élni békében, és hogy itt nem jelent semmit, ha valaki rád mosolyog, és ha vissza mosolyogsz, akkor megdícséri a mosolyodat, hanem csak megjegyezte, aztán ment tovább... Nagyon más itt (vagy ott, vagy most hol is? :) ), és sok mindent láttam, amit máshogy lehetne vagy kéne csinálni, de az biztos, hogy legalább az én hozzáállásom megváltozott néhány dologhoz, ami azért jó kezdet! :)

2009. szeptember 27., vasárnap

Amszterdam III.- Termelői piac


Valamelyik este az Oosterpark mellett jöttünk el, és figyelmesek lettünk egy kiírásra: vasárnap a havi egyszer megrendezésre kerülő termelői piacot látja vendégül a park. Mint már több programnál is, próbáltuk megjegyezni a webcímet. hogy utána nézzünk, mi is ez. Meglepő módon az egyik esti sörözésünk után eszünkbe jutott a dolog, és megfogadtuk, hogy mindenképpen elmegyünk erre az eseményre. Vasnap reggel kissé kómásan ébredtünk, és éppen sétáltunk át kedves évfolyamtársunkhoz, aki rendelkezett 2 lapos villanyrezsóval, amikor eszünkbe jutott a dolog, és így az Ooseterpark felé kanyarodtunk... Hát, ennél a piacnál jobb dolgot kevesebbet tudok elképzelni (az, hogy D. itt lehetne velem, mondjuk ezek közé tartozik...). A halk, élő jazz zene mellett sétálgattunk a házi kenyerekkel, sajtokkal, kolbászokkal és lekvárokkal megrakott asztalok mellett, végigkóstoltuk a kínált portékákat, és végül egy diós-mogyorós-mazsolás kenyér mellett (amit az égiek is arra szántak, hogy jó fajta olivaolajba mártogassák), házi kolbász, aszalt vörösáfonya, és egy meleg almás-fahéjas muffin mellett döntöttünk. Mire a megígért 1 óra helyett 3-ra átértünk a koleszba, már farkas éhesek voltunk, az isteni almás-fahéjas muffin ellenére. Így előételként elfogyasztottuk a magos-mazsolás kenyeret és a kolbászt, aztán - a másnaposságunkra való tekintettel - tejfölös-tárkonyos zöldséglevest, és marokkói fasírtot ettünk friss mentás joghurttal. Kemény, hogy amikor gondolkoztam, hogy mi legyen az ebéd, és eszembe jutott ez, amihez 3 féle friss zöldfűszer (petrezselyem, menta, koriander) kell, és végig gondoltam, hogy vajon hoztam-e szárított mentát, eszembe jutott, hogy kb 2-3 percre a házunktól van az a sétálóutca, ami illatkozik a mentától, és a friss gyümölcsöktől, és szinte bármi megkapható, sőt, a dolgok nagy része még ismeretlen is számomra. :) Az érdekes még a napban az volt, amikor a piacról a kolesz felé menve megálltunk egy autó-aluljárónál, ami két oldalt le volt zárva, és komoly hangerejű elektronikus zene szólt onnan. Vasárnap délután 2-kor vagy 100 fiatal bulizott a város közepén, és 3 órával később az autók úgy jártak ott, mintha mi sem történt volna...

2009. szeptember 20., vasárnap

Amszterdam II. - Multikulti ihletésű rizstészta kókusztejjel, gyömbérrel és lime-al


Hát, sikerült egy brutál multikulti negyedbe költöznünk, ahol a lakosság 50%-a marokkói, 30%-a fekete, a maradék 20% pedig holland, plusz még vagyunk mi is. :) Ha kinézek az ablakon, a játszótéren 6-7 éves forma csadoros lányok játszanak a körhintán, Anna pedig tanúja volt annak, ahogy egy alacsony, ősz hajú kaftános bácsi megkér egy 2 méteres fekete fiatalt, hogy vegye már le neki a polcról a kimondhatatlan nevű, arab feliratú zacskót. Tegnap elmentünk megnézni a helyi bevásárló utcát, ami egy piachoz hasonlatos, van itt minden, ami kell. Leginkább a San Francisco-i kínai negyed piacaihoz tudnám hasonlítani: itt sem értem a feliratokat, mert - ha vannak egyáltalán - akkor arabul vannak, és itt sem ismerem a zöldségesnél található zöldségek/gyümölcsök jó részét. Iszonyatosan kirívunk ebből a közegből, de próbálunk "beilleszkedni", vagy legalábbis ismeretségeket kialakítani - pl a zöldséges már megismert minket, amikor másodjára jártunk ott (hmm... olyan szőlőt vettünk, hogy összefut a nyál a számban, ha az ízére gondolok).
Amióta megérkeztünk, valamiért thai kaják ízei járnak a fejemben. Persze ennek köze lehet ahhoz is, hogy megtaláltam azt a kis thai éttermet, amit valaki nagyon javasolt, és csorgattam a nyálamat előtte jó 10 percig (egyelőre nem tudjuk, mennyire leszünk az éhenhalás szélén, így addig csak a nyálcsorgatás marad). Ezenkívül olvastam Starkoffer barátjának tök jó beszámolóját a thai konyháról, így ez is dobhatott egyet a kedvemen. Így adódott, hogy harmadik reggel felkelve, pontosan tudtam, hogy mit fogunk ebédelni. Már, ha kapható hozzá minden a boltban, és nem olyan méregdrága. Hát, az, hogy a lentebbi hozzávalók a legtipikusabb sarki ABC-ben (itt: AlbertHein, azaz AH) is megtalálhatóak, ráadásul fillérekért, azért eléggé meglepett, és rájöttem, hogy talán ebben (is) igaza volt Anyunak, amikor felvetette, hogy talán ne vigyek magammal halszószt a bőröndben, tuti itt is kapni, és ha kiömlik... Persze elhoztam magammal, de a nyitott szójaszószos üveget azért végül otthon hagytam. :) Azt hiszem, itt kicsit megváltozik majd az étkezési kultúránk, vagy legalábbis sok sok új dolog is bekerül a mindennapokba. Már alig várom, hogy ne a város másik felébe kelljen átmenni kedves évfolyamtársam koleszébe, hogy tudjunk főzni, hanem nekünk is legyen már egy 2 lapos villanyrezsónk, ha igazi tűzhelyre nincs is esélyem. :)

Kamu thai rizstészta

Hozzávalók:
  • 2 csomag 250 grammos rizstészta
  • 2 csomag 200 grammos shrink rudacska
  • 1 db 400 grammos kókusztej (az otthoni sokkal, de sokkalhígabb, vagy lehet, hogy vmi sépci fajtát vettünk, mindenesetre ezt legközelebb ugyanennyi vízzel fogom higítani)
  • 3-4 cm gyömbér apróra vágva
  • 1 fél lime leve és héja, apróra vágva (ugye, ugye, ha nincs reszelő...)
  • 1 csomag újhagyma, zöldjével együtt felkarikázva
  • 3-4 nagyobb gerezd fokhagyma, de többet is elbír
  • só, kicsi bors
A felkarikázott újhaymát megpárolom a fokhagymával együtt, kicsit pirítom a falatokra vágott rákkal, aztán hozzáöntöm a kókusztejet (és legközelebb a vizet), kicsit forralom, majd ízesítem gyömbérrel, lime-al, sóval és kis borssal. Közben kifőzöm a rizstésztát: forró vízbe teszem 3-4 percre, aztán hideggel lebölítem. Frissen fogyasztandó!

2009. szeptember 19., szombat

1 éves és 12 napos blog :)

Hát elég kemény, de egyszerűen elfelejtkeztem a blog szülinapjáról... Annyi minden volt, készülődés az útra, az utolsó melók leadása, szomorkodás, és izgalom... Így elfelejtődött, de most belémcsapott, mintha lett volna valami, amire emlékezni akartam... És igen, így most a marokkói negyed közepéből, egy üres lakásban egy kanapén ülve, elektromos főzőlapról és radiátorról álmodozva megiszom egy pohár bort az elmúlt egy év emlékére, és arra, hogy a folytatást legalább ennyire élvezni fogom! Egészségemre! :)



Ez pedig az a hely, ahol valószínűleg nem fogok dolgozni! :)

2009. szeptember 17., csütörtök

Amszterdam I. - Érkezés


Ezennel megkezdem az Amszterdami posztok - remélhetőleg - hosszú sorát. :) Azért remélhetőleg, mert biztos rengeteg dolog lesz, amiről be szeretnék majd számolni, de egyelőre úgy néz ki, ha nincs valamelyik szomszédnak szélessávú, és nem kódolt internete, akkor csak bajosan fogok tudni a Public Libraryn kívül nethez jutni. :) A szomszédokat pedig egyelőre nem ismerjük, mivel tegnap az érkezés csúszása, és a kivitt biciklim összeszerelése miatt (jó, jó, mit csináljak, beleszerettem, ki kellett hozni! :) ), úgy 3 és 1/4 órával késtük le a találkozót az antisquat agency-s (ennek az a lényege, hogy felújítás előtti házakat adnak ki jelképes összegekért, hogy ne váljanak ezek foglalt házzá, mert az Amszterdami törvények szerint, ha egy ideig nem lakik bennük senki, akor ingyen használatba lehet venni - ez a squatolás egy elég komoly mozgalom pl. Angliában még ma is) fickóval... :) Szóval ma megyünk megnézni és átvenni a lakást, előtte még szerzünk holland telefonszámot, meg biciklit Annának, és persze sétálunk, gyönyörködünk, és próbálunk magunkhoz térni, hogy itt vagyunk...

2009. szeptember 4., péntek

Őszibarackos bazsalikomos csirke

Hát igen, mostanában nem nagyon jelentkezem, kaja még csak-csak készül, de vészesen közeledik az utazás napja, és mostmár nem tudok nem tudomást venni azokról az elintézendő dolgokról, amikre muszáj időt szakítanom a melók között. Úgyhogy ma eljutottam egy bankig, de még kell egy rakat dolog, amikkel sehogy sem állok. Azért lesz az utazásig poszt, mert tervezek addig egy-két ebédet/vacsit nagyobb társasággal, de most álljon itt Nagyim egyik kedvenc husija, amit jóval 80 fölött kísérletezett ki, és - bár első hallásra nem hittem, hogy így lesz - de nálam is vitte a pálmát. Nagyon egyszerű, és alig kell hozzá valami, jelen körülmények között pont ideális. :)

Őszibarackos bazsalikomos hús

Hozzávalók:
  • fél kg csirkemellfilé
  • 2 őszibarack
  • 1 csokor friss, vagy kb. 1 ek szárított bazsalikom
  • só, frissen őrölt bors
  • olívaolaj
A csirkét csíkokra vágom, olívaolajon kérget pirítok rá, aztán fedő alatt, sózva, borsozva majdnem készre főzöm. Közben a barackokat meghámozom, a héját betolom a számba, és a magját kivéve, félbevágva vékony csíkokra vágom. Hozzáadom a husihoz, és ekkor szórom meg a friss vagy szárított bazsalikommal. Készre főzöm a husit, úgy, hogy a barack még ne főjön szét. Mi egyszerűen krumplipürét ettünk hozzá.

Költségek (2 főre):
  • fél kg csirke: 650 Ft
  • 2 őszibarack: 80 Ft
  • 1 csokor friss bazsalikom: 150 Ft (Lehel piac)
Összesen: 880 Ft

2009. augusztus 23., vasárnap

VKF XXVII. - Szemfényvesztő Gundel Gizi kókuszos labdái, azaz Születésnapi zsúr gyerekeknek (?)

Mivel nem bővelkedem körülöttem szaladgáló gyerkőcökkel - mondhatni, nincs egy se - így ésszerű ötletnek tűnt, hogy infantilis barátnőimet vegyem rá egy szülinapi zsúrban való részvételre. Büszkén jelenthetem, hogy igen jó kis zsúrt csaptunk, és nem csalódtam sem a magam, sem az ők komolyságában! :) Mivel megkértem őket arra, hogy lélekben készüljenek fel a rájuk váró megpróbáltatásokra, így mire kiértünk a helyszínül választott kertesházba, már egy meglepetés játék várt engem is: rókavadászat! Ha ez valakinek nem mond semmit, ne aggódjon, mert bár én játszottam ilyet ártatlan lánykoromban dehát én sem ezen a néven ismertem, sőt, ahogy jobban belegondolok, nem is volt neve! Mindenesetre a csajok a lakás különböző pontjain eldugtak összesen 44 cetlit, amit megtalálás fejében ajándékkal jutalmaztak! :) Persze az, hogy mit kapunk cserébe, titok volt a beváltás pillanatáig. Azt viszont el kellett dönteni, hogy egyszerre, vagy egyenként akarjuk beváltani a meglepiket. Úgy döntöttünk, félúton kezdjük el beváltani őket, mert így lesz egy kis pihink, ami jól is jött, mert kiderült, a cetlikre rajzolt különböző színű és méretű poharacskák a közelezően megivandó alkohol fajtáját és mennyiségét jelezték... :) Így később annál nagyobb lelkesedéssel, bár egyre kevesebb hatékonysággal próbáltuk megtalálni az eldugott cetliket. Később aztán eljött a "tortakészítés" ideje is, és előkerült Sanyi, a sün, akinek tüskéi különböző, fogpiszkálókra tűzdelt finomságokkal voltak teli. A kókuszgolyó (azaz torta) készítés gyermeki örömmel zajlott, sőt, idővel előkerült a gojszlik alfája-omegája: Donald Kacsa Szakácskönyve!!! Mivel Szemfényvesztő Gundel Gizi kókuszos labdáihoz nem voltak kellő alapanyagaink, így a "gyerekek" találomra öntötték össze a darált kekszet, a kakaóport, a cukrot és a tejet, mégis nagyon finom golyócskák születtek! :) A koncepció Sanyi és a golyók mögött Anyu elmélete volt, miszerint a zsúron szaladgáló gyerekek úgysem ülnek le enni valami rendeset, hanem csak odaszaladnak bekapni valamit, így ezek a falatok ideálisak. Mellé jöhet még legyalult sárgarépa és vékony csíkokra vágott káposzta, chips gyanánt, és a cukorral teli gyerekpezsgő helyett 100%-os almalé buborékos ásványvízzel felöntve. Az este további részére komoly terveink voltak: akartunk gyufásdobozt átadni orról-orra, táncolni egyre kisebbre összehajtott újságpapíron, de végül hullócsillagokat néztünk, és tangóval köszöntöttük a hajnalt. :)
Nos Lúdanyó, mégegyszer köszönöm a kiírást, igazán jó alkalmat adott egy nosztalgiázós felnőttzsúrra, és egy nagyon jó emléket, amire a következő fél évben gondolhatunk, mielőtt újra látjuk egymást!

És íme, az eredeti Szemfényvesztő Gundel Gizi kókuszos labdáinak receptje:

Hozzávalók:
  • 100 gr vaj
  • 100 gr zabpehely
  • 35 gr kókuszreszelék
  • 75 gr porcukor
  • 1 tk vaníiláscukor
  • 2 ek kakópor
  • 1 ek hideg víz
  • kókuszreszelék a díszítéshez
1. Keverj össze egy tálban minden hozzávalót. Az összeállítás a kezeddel fog a legjobban menni.
2. Formálj a tésztából kis golyókat, és forgasd meg a kókuszreszelékben. Ha ezzel kész vagy, tedd a labdácskákat egy darab zsírpapírra.
3. Jót tesz a labdáknak, ha hagyod őket egy kicsit pihenni. Még finomabb lesz, ha egy műanyag dobozkában tárolod.

2009. augusztus 21., péntek

Szedres fehércsokitorta

Egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni kinél, de múlt héten láttam egy fehércsoki-szeder párosítású sütit, és innen az ihlet. Bár a FINOmÁNIÁ-ban tanult fűszeres csokoládé-chutney majdnem kiütötte a nyeregből a készülni akaró tortát, de aztán úgy döntöttem, hogy azzal megvárom a hozzáillő polenta-felfújtat, meg már amúgyis megígértem, hogy ez fog készülni.
Hát, vannak tanulságai a tortának. Az egészet a Sacher alapján készítettem, csak étcsoki helyett fehércsokit használtam, és rá kellett ébrednem, hogy a két fajta csoki azért finoman szólva sem ugyanúgy olvad. Így szembe kellett néznem némi zsiradék-kicsapódással, de azt leöntve az alappal nem volt baj, leszámítva azt, hogy nagyon nagyon édesnek tűnt, ám mire megsült, annyira már nem volt az. Eddig nem lenne semmi baj, csakhogy arra is rá kellett jönnöm (úgy látszik, most ilyen tanulós időszak van :) ), hogy a lime leve sem azonos savanyúságú a citroméval, így amikor a töltelék tetejére csavarta, csak nem akart elég savanykás lenni. Viszont annyira már az volt, hogy ne ízesíthessem nagyon édesre, pedig ez a két véglt ment volna a tésztához: a nagyon édes, vagy a nagyon savanyú. Így a töltelék csak kicsit lett savanykás, viszont a szedertől meg nagyon szép lila lett, tehát a színkombináció elég jól passzolt! :) inden összevetve nem lett ez egy rossz torta, de ahogy azt egy barátnőm megjegyezte: "A Sacher az Sacher...". :)

Hozzávalók a tésztához:
  • 3 tábla fehércsoki
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • 15 dkg margarin
  • 1 vaníliáscukor
  • 1 sütőpor
  • 1 lime reszelt héja
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 2 liter tej
  • 1 nagy kefír
  • fél kiló szeder
  • 1 citrom leve vagy 3-4 evőkanál cukor
  • 1 dl tejszín
A tésztához vízfürdőn összeolvasztom a margarint és a kockákra tört csokit. Közben a tojássárgákat felverem a vaníliáscukorral, egy külön tálban pedig a tojásfehérjéket egy pici sóval. A tojássárgás alaphoz keverem az egyneművé olvadt csokis keveréket, aztán öszekeverem a lisztet a sütőporral, és felváltva adagolva, 6-6 kanál lisztet és tojásfehérjét keverek bele (a tojásfehérje több lesz, mint 6 kanál, így 6 részre osztom, és úgy keverem). A végén belereszelem a lime héját, és kapcsos tortaformában a sütőbe tolom 180 fokra, kb. 25 percre. A töltelékhez először ricottát készítek C&V módon, majd abba belekeverem a diszítésnek szánt szemektől megszabadított szedret, és ízesítem vagy 1 citrom levével, vagy 3-4 evőkanál cukorral, attól függ, édesre, vagy savanyúra szeretném-e a tölteléket. A tejszínt kicsit felverem, ne kell, hogy kemény legyen, csak hogy a duplájára nőjön, és a 2/3-át belekeverem a ricottás töltelékbe. Ha kész a tészta, kettévágom, belepakolom a tölteléket, és a torta tetejét megcsorgatom a maradék tejszínnel, a tetejére pedig szedreket ültetek. :)

2009. augusztus 19., szerda

FINOmÁNIA - Formabontó lekvárok és chutneyk

Talán ez volt az általam egyik legjobban várt FINOmÁNIA, bár sajnos ezúttal sem tudtam az esemény mind a két napján részt venni, így csak az első nap történéseiről számolhatok be. Amikor megérkeztünk, és ittunk egy jéghideg limonádét, kiderült, hogy rajtam kívül még 4 gasztroblogger döntött úgy, hogy Zsolt vezetésével elmerül a lekvárok és chutneyk világában, és olyan élményekkel tér haza, amit sehol máshol nem tapasztalhat meg. Ez alkalommal 4 féle chutneyt készítettünk el közösen, és bár nekem ezúttal is kimaradt a szőlőmagozás, megtanultam gyömbért pucolni kiskanállal, sírás nélkül rózsát lefejezni, és elkészíteni (többek között) azt a rebarbara-rózsa chutney-t, amit szerenécsre már kóstolhattam egyszer, egy 5 fogásos francia menüsor előételeként, és amely azóta is kísért a hozzá tálalt libamájjal, és a helyben sütött croissant-al... A másik nagy kedvencem a fűszeres csokoládé chutney volt, vörösáfonyával, korianderrel és friss gyömbérrel, és súlyos dolgokat fogok elkövetni, ha nem tudom meg, hogy készült a hozzá tálalt polentafelfújt! :) Persze a többi lekvár is kiváló volt: a fűszeres sütőtök chutney-t még D. is nagy élvezettel ette, pedig ő ki nem állhatja a tököt, de ilyen formában talán bele tudom majd "diktálni"! :) A balzsamecetes-gyömbéres szőlő chutney nekem magában egy kicsit erőtejes volt, de a hozzá evett chilis spagettivel már nagyon jól kiegészítették egymást. Hát igen. Azt már tényleg kezdem megszokni hogy a FINOmÁNIA csapata minden alkalommal valami felejthetetlen élményt és ételt nyújt, és fantasztikus volt elkészíteni ezeket a chutneykat, de az, hogy aztán ezeket a szószokat milyen gonddal elkészített ételek mellé tálalták, hogy a chutney tényleg tökéletes harmóniában állt a hozzá párosított étellel, és hogy miután egy egész délutánt töltöttünk el ámulva azon, milyen ízeket párosítva kaphatunk valami egyszerre formabontót és harmónikusat, hogy aztán a vacsoránál újabb meglepetések és ráébredések érjenek, és újra felfedezzünk valami újat, na ez a FINOmÁNIA, ez a végtelen odafigyelés, kreativitás és adni akarás. És ez az, ami miatt vérzik a szívem, hogy most fél évig nem mehetek a Rosinanté-ba, és nem láthatom az embereket, nem kaphatok ihletet, odafigyelést, nem szakadhatok ki a hétköznapokból...

Más, talán kevésbé érzelgős beszámolók itt, és itt. :)

2009. augusztus 13., csütörtök

Bazsalikomos rakott hal


Mivel egy laza mozdulattal kitöröltem a kártyáról a kajához készült fotókat, így ez most egy fotó nélküli poszt lesz. :) (Azért amikor erre rájöttem, nem örültem neki ennyire...)
Ezt a kaját (illetve a maradékát tartalmazó edényt) egy kerti partyn találtam, aholis felvilágosítottak arról, hogy D. egyike volt az edényt üresre nyalók közül. Ez még oké lett volna, de mint kiderült, az edény halat tartalmazott. Na ekkor kicsit lefagytam, ugyanis évek óta próbálom D.-t rávenni arra, hogy egyem már konzerv tonhalon kívül mást is, egyebek mellett a jó élettani hatásai miatt, persze kevés sikerrel (értsd: az étteremből maradékként hazahozott méregdrága lazacos fussilit nagy pofavágások között azért megeszi, és nem ad belőle...). Így elég evidens volt, hogy én is bepróbálkozom ezzel a fajta hallal, és szerencsére itthon is nagy sikert aratott, mert miközben D. kisebb előadást tartott arról, hogy milyen fontos jól eltenni a halat, nehogy megromoljon, gyorsan megette az utolsó falatot is a tepsiből. :)

Hozzávalók:
  • 1/2 kiló tengeri halfilé (nálam mirelit volt)
  • 8 közepes paradicsom
  • 1 nagy (tényleg nagy) csokor bazsalikom
  • 1 bögre házi zsemlemorzsa (1 zsömléből)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 10 dkg reszelt sajt (ideális esetben persze parmezán, de persze trappista volt itthon)
  • só, bors, icipici citromlé
A halat sózom, borsozom, aztán kevés olivaolajon mindkét oldalán 2-2 percig elősütöm. Közben felkockázom a paradicsomot és a fokhagymát, összevágom a bazsalikomot, ezeket összekeverem, majd sózom-borsozom. Ez lesz az első réteg a halon. Második rétegnek lereszelem a száraz zsömlét, apróra vágom a petrezselymet, és összekeverem a reszelt sajttal. Ha kész a hal elősütése, egy serpenyőbe fektetem a halacskákat, rápakolom a paradicsomos-bazsalikomos cuccost, icipici citromlével meglocsolom (tényleg nagyon kevéssel), majd megszórom a sajtos-petrezselymes zsemlemorzsával. Sütőben 180 fokon kb. 25 perc alatt ropogósra sütöm.

Költségek (4 főre):
  • tengeri halfilé: 550 Ft (Lidl)
  • 1,5 kg paradicsom: 252 Ft (168 Ft/kiló, Lehel piac)
  • bazsalikom: 100 Ft (Lehel piac)
  • zsömle: 12 Ft
  • fokhagyma: 30 Ft
  • petrezselyem: 40 Ft
  • sajt: 130 Ft
  • citromlé: 5 Ft
Összesen: 1119 Ft

2009. augusztus 7., péntek

Vietnámi vacsi - Banh tom


Sok sok éve van egy vietnámi barátom, de valahogy csak az idén jutottunk el oda, hogy közös főzős estét tartsunk. Én a "szokásos"indiaival készültem, és egy spenótos-ricottás rétessel, és egy ahhoz illő (FINOmÁNIÁ-n tanult) fokhagymás camembert-es mártással. Hát igen, az a szósz kísértett, tudtam, hogy csak pár napig bírom, hogy ne csináljam meg! :) És, hogy mit ettünk? Előételként olajban "felpöndörített" fekete szezámmagos rizstésztalapot (úgy néz ki, mint a tortilla, és már többször néztem az Ázsiai boltban, de soha nem tudtam, mire való :) ) fokhagymás nuoc mammal, aztán volt banh tom, kis csalással, és citromfüves, frissensütött csirkedarabkák, szószba mártogatva, ismeretlen zöldsaláták egyvelege (így járunk, ha olyan helyen vásárolunk, ahol a vietnámi eladók csak az anyanyelvüket beszélik! :) ), és egyéb forrásból még panna cotta és tejbegrízes beilgli is. Ez utóbbiak szándékosan lógtak ki a sorból, de azért mind elfogytak! :)
Az igazán érdekes nem elsősorban az ételek gerincét adó rák illetve hús elkészítési módok voltak (bár ha a banh tom autentikusan készül, akkor egészen más a helyzet - például lehet, hogy komoly lelki traumát okozott volna lenyelni, de erről később), hanem a hozzá való szószok. A citromfüves csirke mellé kínált szósz iszonyatosan egyszerű, és mégis nagyon nagyon finom: ugyanannyi só és bors, felöntve citromlével, kis tálkákba adagolva. Az íze alapján sokkal bonyolultabb hozzávalókat képzel el az ember, pedig tényleg ennyire egyszerű, és nagyon megy ahhoz a csirkéhez! A másik szósz, nálam az este nagy kedvence lett, ebbe mártogattuk a rákot és a salit: a nuoc mam. Ennek az alapja egy vietnámi halszósz, ami vízben erjesztett halból készül hordókban: beletöltik a hordóba a megfelelő arányú halat és vizet, majd addig hagyják ott, amíg a hordó aljára szerelt csapból ki nem csöpög az összes bent lévő, összerohadt anyag. (Ha jól emlékszem, ez volt a lényege az elkészítésnek, de bármiféle javítás jöhet, Zoli! :) )Bár ez nem hangzi túl gusztán, az eredmény magáért beszél. Ezt kevertük össze apróra vágott fokhagymával és öntöttük fel vízzel (utána lehet még beletenni megint ezt a halas cuccot), és ebbe mártogattuk a sörtésztában kisütött rákot. (Tudatosan) életemben először győztem le a viszolygásomat, amit a rák iránt érzek, és a kettő hihetetlenül jó párosítás, a napokban megyek majd beszerezni ebből a halas szószból. Az említett desszertek előtt azért a vacsora első lezárásaképpen ettünk még licsit (én azt hittem, hogy ebből csak a rózsaszín, rücskös fajta létezik, de mi most a Vietnámban elterjedt fajtát kóstoltuk), és szárított majomkenyérfa-gyümölcsöt. Hát, azt hiszem, ez is felkerül a listára a gyakran fogyasztandók közé, pedig első falatra nem ízlett, de aztán újra belekóstoltam, és másodjára ráéreztem az ízére! Kicsit tömény, nem csoda, hogy kenyeret is készítenek belőle, de nagyon finom, édes íze van! Hát, ez volt az első találkozásom a vietnámi konyhával, de az biztos, hogy nem az utolsó! És akkor most jöjjön a banh tom autentikus receptje:

Banh Tom

Hozzávalók:
  • 1 nagy édesburgonya (30-40 dkg)
  • 1/4 teáskanál oltottmész (kalcium-hidroxid) (itt akadtak volna komoly problémáim a nyeléssel...)
  • 3 bögre víz
  • olaj
  • 3/4 bögre liszt
  • 1/2 bögre rizsliszt
  • 1/4 teáskanál só
  • 2 csipet kurkuma
  • 3/4 bögre víz
  • 25 dkg apró rák, héjában
Az édesburgonyát 6 cm hosszú, 0,5 cm széles, és 2 mm vastag csíkokra vágjuk. Egy tálban a meszet elkeverjük vízzel, és a burgonyacsíkokat 4 óráig áztatjuk benne. Egy wokba vastagon olajat öntünk, felforrósítjuk, és mellékészítünk egy szűrőt a lecsöpögtetésre. Kikeverjük a tésztát: lisztek, só, kurkuma, aztán hozzáadjuk a lecsöpögtetett édesburgonyát (amit az oltottmész addigra pürésre mart...). Egy kanálba kiveszünk 1/4 bögrényi tésztát, a tetejébe nyomunk 3 rákot, majd belecsúsztatjuk a forró olajba. Egyszer megfordítjuk, ha kész, lecsöpögtetjük, és salátával, valamint fokhagymás nuoc mammal tálaljuk. A receptért, és az estéért, köszönet Zolinak! :)

2009. augusztus 2., vasárnap

FINOmÁNIA - Kecskesajt és barátai

Ééés igen! Csütörtökön újfent részt vehettem a FinoMánia főzőtanfolyamán, ami most a kecskesajt jegyében telt. A menü ezúttal a következő volt:


Meg kell, hogy mondjam, hogy ez az eddigi legfinomabb menüsor volt, amit végigettem, már főzés közben alig tudtam megállni, hogy a részben készen lévő ételeket magamba tömjem! :) A zöldalmás-mézes ruccola pestó valami isteni volt, pedig az elején kicsit ódzkodtam tőle, de a házi kecskesajttal egyszerűen tökéletes párost alkottak. (próbálok elég modoros lenni, remélem, sikerül :) ) A borsókrém leves külön meglepi volt, mivel már ettem olyat a la carte, így nagyon érdekes volt megtudni, hogyan készült, ez lesz valamelyik este D.-nek a meglepi! :) A kecskesajt amúgy is a kedvenceim közé tartozik, de ebben a menüben sok, új felhasználási módját tanultam meg a kétpofárazabálás mellett! :) Most vicc nélkül, a levesbetétnek készült kecskesajtos batyukat magában elettem volna bármeddig, és bár a zöldségtekercs feltekerése - és egyben tartása - nem volt a legegyszerűbb, a hozzá készült camembertes fokhagymás mártás annyira isteni volt, hogy ma az fog készülni egy vacsira, pedig nagyon más volt tervbe véve. Hozzáteszem még, hogy D. is élvezettel ette, pedig ő nagy camembert ellenes...

Egyszerűen nincs mit ragozni. Újabb fantasztikus élménnnyel és sok újdonsággal lettem gazdagabb, ugyanabban a barátságos, szeretetteljes, és kedves légkörben, ami elengedhetetlen része a Rosinanténak. És bár nekem a szívem fáj, hogy nem leszek itt, azért íme az őszi program, ami legalább ilyen jónak ígérkezik!



(Más beszámolók összegyűjtve itt.)


2009. július 21., kedd

Utazás - Gasztroszerzemények

Hát igen, azért az várható volt, hogy pár konyhai darab is becsúszik a táskámba, bár nagyságrendekkel több mindent szerettem volna hazahozni, dehát a kilók ugye... Az mondjuk elképesztő, hogy mennyire fillérekbe kerülnek a szebbnél szebb holmik: az öntöttvas edénykészlet nem hogy megfizethető, hanem kifejezetten olcsó... Az biztos, hogy komoly konyhát tudnék kint összerakni, de azért így is sikerült jópár szép darabbal gazdagodni. :)

Elsőként a legnagyobb attrakció: (dobpergés, visszafojtott lélegzet a nézőtéren)



Igen, átjött a táskában a határon, el sem hiszem! Még szerezni kell hozzá áramátalakítót, de már folyamatban van, és végre használhatom itthon is! Ez ugyanis kipróbált darab, kint már sütöttem vele, mivel családtól van jelképes összegért. El sem hiszem... Gyönyörű...

Ezek után a többi már nem is tűnik olyan nagy számnak, pedig azért szuperek:





Fa salátaszedő, már régóta vágytam egy ilyenre.











Kicsi fa evőeszközök, fotózáshoz, a kínai negyedből.


Szilikon "fakanál", színes, imádom! :)











Ez egy csoda, a narancssárga-mániámhoz illő narancssárga pengéjű kés!!!






És végül, de nem utolsó sorban egy santoku kés, ami hihetetlenül jól vág, már várom, hogy mikor
vágom el vele a kezem! :)

2009. július 18., szombat

Rakott zöldségek kánikula módra

Hihetetlenül meleg van kint, és ennek megfelelően mindenki a forró konyha hátrányait ecseteli a posztjaiban. Én nem tudom, hogy mi történt velem, de a heti hőségrekord napján egyszerűen bevetettem magam a konyhába, és D. őszinte megrökönyödésére és aggodalmára eltöltöttem vagy 3 órát a 60 fokban. Van, hogy az ember megkíván egy kaját, és csak azt tudja elképzelni magának. Nálam ez rendszeresen akkor fordul elő, amikor az aerobik teremben ugrabugrálok, vagy súlyzókkal a kezemben azt kérdezem magamtól, hogy "miért is jutott eszembe, hogy lejöjjek egy ilyen meleg nap tornázni???", és közben szép lassan kirajzolódik "A" kaja, amit egyszerűen enni akarok, akármi van. Félreértés ne essék, nem csokihegyek és zsírszalonnák lebegnek ilyenkor a szemem előtt, ez a mostani kaja is teljesen egészséges, csak zöldségekből áll, de ha ez kell, akkor ez kell. Ilyen akkor szokott még előfordulni, ha másnaposan korog a gyomrom, de erről már elmélkedtem régebben. :) Szóval torna után gyorsan kihúztam a piacra, és azzal nyugtatgattam magam, hogy igazából én D.-nek készítek egy újabb (és ezúttal nagyobb) adag padlizsánkrémet, és ez a kaja csak mellékesen készül, ha már begyújtottam a sütőt alapon. Ennek az lett az eredménye, hogy vagy 2,5 óráig ment a sütő, meg vagy 2 gázláng, és mondanom sem kell, az új albérlet konyhája nélkülöz mindenféle ablakot... Viszont megérte. Egyrészről ott figyelnek a padlizsános üvegek a hűtőben, arra várva, hogy D. csillogó szemmel befalja őket, és megkérdezze, hogy "van még?", másrészről pedig elég jó kaja lett ez. Pont, ahogy elképzeltem, nagyon könnyű (férfiembereknek ajánlott tésztát, vagy nagyobb mennyiségű sült húst tolni mellé), és másnap reggel, hidegen vagy később langyosan is nagyon finom!

Hozzávalók:
  • 3 kisebb padlizsán
  • 2 közepes cukkini
  • 3 nagyobb paradicsom
  • 2 marék olajbogyó
  • 15 dkg fetasajt
  • 2,5 ek szezámmag
  • olívaolaj
  • oregánó, bazsalikom (ha lehet, friss)
A padlizsánt és a cukkinit meghámozom, karikákra vágom, majd a padlizsánt besózom, és hagyom állni 15-20 percig. Utána leöblítem róla a sót, és olívaolajon átpirítom egy kevés oregánóval, majd ugyanígy teszek a cukkinivel is. Közben vizet forralok, a paradicsomokat megszabadítom a héjuktól (bevágom keresztbe a paradicsomokat, bedobom a vízbe, egy perc után kiveszem, és lehúzom a héjukat)., és kockára vágom. Egy tepsi alját kikenem olívaolajjal, réteszek egy réteg padlizsánt, cukkinit, paradicsomot, olajbogyót (félbevágva), sajtot, és megszórom egy kevés szezámmaggal és a fűszerekkel (ha van friss bazsalikomom, azt teszek rá, de most nem kaptam, a növénykémen meg nem volt elég), majd ugyanígy tovább rétegzem, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Sütőben közepes hőfokon (végülis ha kitenném a napra, ott is megfőne...), kb. 20-25 percet sütöm. Akik nem bírják a nyúlkaját, azok ehetik tésztával! :)

Tésztával 4 személyre:

padlizsán: 200 Ft
cukkini: 250 Ft
paradicsom: 150 Ft
olajbogyó: 80 Ft (kb, ha elosztom az üveg árát a felhasznált mennyiséggel)
fetasajt: 200 Ft
szezámmag: 30 Ft (ugyanezzel a módszerrel)
1 csomag fussili/spagetti: 150 Ft (Lidl, durumlisztből készült)

Összesen: 1060 Ft 4 főre
Elkészítési idő: előkészület: 40 perc sütés: 20-25 perc


2009. július 17., péntek

Utazás - Grillezés

Az amerikai életformához éppen annyira hozzátartozik a grillezés, mint a hamburgerevés és az örök mosolygás. Főként, mivel a házi hamburgerek többsége szintén grillen készül. Bár nekünk a hamburgerek megmaradtak az étteremláncok - hamburger-éttermek kínálatában, sok finomságot ettünk a számtalan kerti party alkalmával.
Megérkezésünk napján grillen sütött csirkemellel kezdtünk, rengeteg frissen tört borssal, ami meglepő módon elég volt ahhoz, hogy nagyon jó ízű legyen a hús, és persze, hogy szétcsípje a szám (azért a jófajta Califroniai bor szerencsére hűtött valamicskét!)! :) Úgy általában igaz az, hogy a grillen készült ételek sokkal finomabbak, mint serpenyőben készült, ugyanúgy fűszerezett társaik. Az egész húst átjárja valami füstös íz, és nekem már a beleégett grillrácsok nyomától is összefut a nyál a számban. Tény, hogy mi sosem grilleztünk. Na jó, ez így nem igaz. 3 vagy 4 éve egy üzletnyitáskor lévő akció keretében vettem egy kétoldalú kontaktgrillt. Az első alkalommal megégettem a kezem, nem sikerült jól a hús, és a kis dobozban összegyűlt forró olajat is kiöntöttem a szőnyegre. Több alkalommal nem próbálkoztam. Bár ahogy így belegondolok, lehet, hogy elő kéne venni, és majd D.-re hagyom a munka "nehezét" (neki kint is nagyon jól ment, tök egyedül), bár gyanítom, hogy az eredmény azért nem lesz olyan, mint a fehéren izzó szénlabdacsok segítségével... Így nem csoda, hogy a városban a legkisebb erkélyen is a 3 lábú hordozható fajta köszönt vissza, nem pedig az általam kipórbált kontaktgrill.
A július 4-i hétvégén tobzódtunk a grillezésben, a "nagy esemény estéjén" részese lehettünk egy csak grillen készült vacsinak, ami isteni volt. A friss zöldségekkel, a hihetetlenül édes kukoricával (így tényleg inkább desszertnek illett be, mint köretnek), és az elmaradhatatlan marha mellett a mézes-barbecue-szószban pácolt disznólapockának, ami nálam vitte a pálmát. Ami nagyon érdekes volt (azon kívül, hogy a legjobb steak-et egy vega készítette nekünk), hogy hivatalosak voltunk egy tradicionális olasz (-amerikai) vacsorára, ahol a házilag készített pasta mellett a hús és a kolbász természetesen grillen készült, és érdekes módon mégis belesimult a vacsorába, nem tette "kevésbé olasszá". (Hú, tényleg, el ne felejtsem elkérni a focaccia receptjét, a legfinomabb volt, amit valaha ettem. Bár lehet, hogy nem szívesen adják ki a 200 éve őrzött családi titkot...)
Mindenesetre azért sajnálom, hogy nálunk nem annyira divat ez a sütési mód, kell hozzá kert, vagy legalább erkély. Kint azért az fantasztikus, hogy minden nagyobb játszótéren vagy parkban találhatunk public grill-t, azaz tökéletesen tisztán és rendben tartott grillezőszettet, az elengedhetetlen asztalokkal és padokkal körülötte, amit bármilyen szülinap vagy összejövetel alkalmával előszeretettel használnak az ott élők...

2009. július 15., szerda

Utazás - Kínai negyed


Ázsia után a San Francisco-i Kínai Negyedben él a legnagyobb ázsiai közösség a világon. Nem csoda hát, hogy a Negyed a város egyik legismertebb látványosságának számít. Már az első bent töltött napunkon meglátogattuk, de minden alkalommal vissza tértünk, annyira jó hangulata van (na meg persze az is közrejátszott, hogy arra tudtunk egy jó parkolóházat, így az volt mindig a biztos kiindulópont :) ). A Negyed kapujától elindulva egy főutcán sétálhatunk végig, ami tele van mindenféle bóvlit áruló, kifejezetten turistáknak szánt boltokkal. De ha az ember beljebb merészkedik, és elhagyja ezt az utcát, akkor hamar a Negyed elhagyatottabb részein találhatja magát, és ráébredhet, hogy ez tényleg nem csak turistalátványosság, itt az élet tényleg más, mint a város többi részében. A Negyed egy jelentős szélességű utcáját kizárólag a "piacok" foglalják el. Ez nem a klasszikus értelemben vett piac, és nem is a nálunk már-már szókapcsolattá forrott kínai-piac. Itt boltok sorjáznak egymás mellett, váltogatva találhatunk gyümölcsös-zöldségest, és hús árusokat. Nehéz leírni azt a forgatagot, ami ott van. A zöldségek és gyümölcsök nagyon jó árban kaphatóak itt, és mi csak nagyon jó minőségű árut fogtunk ki ott, bár a családból többen azt mondták, hogy ez azért nem mindig van így. Ezeknek a boltoknak a belső részén fűszerek, olajok és ecetek tömkelegével találkozhatunk, de mivel se ezekre, se a gyümikre nem angolul, hanem kínaiul van ráírva, hogy micsoda, nem volt könnyű dolgunk! Ennél nehezebb már csak a hús árusoknál van, mivel ott a legkülönfélébb tengeri herkentyűk találhatóak, friss, nagyon friss (értsd: élő), és sárított formában. Mondanom sem kell, hogy 2-3 féle békával, és több teknősfajtával is találkoztunk, az egyik egy nagy, majdnem 1 méteres orrmányos teknős volt, szegény ott szenvedett az alig másfél méteres műanyag dobozában, arra várva, hogy valaki megvegye, és megegye... Annak azért szívből örülök, hogy nem találkoztam a teknősök "félig feldolgozott" formájával, amikoris élve levágják róluk a páncéljukat, és így árulják... Brrr...
Hihetetlenül izgalmas ez a hely, bár a higiéniára nem nagyon adnak - nem mertem volna a húsosnál semmit sem venni, de azért nagyon nagy élmény volt ott sétálgatni, és figyelni a hétköznapi bevásárlásukat intézőket, miközben a világ legfinomabb cseresznyéjét majszolgattuk...

2009. július 14., kedd

Utazás - Amerikai palacsinta



Már a kiutazásunk előtt pár héttel rápörögtem az amerikai palacsintára, alig vártam, hogy kint legyünk, és ehessek. Egyébként ez engem is erősen meglepett, főleg, mivel mindössze egyszer ettem addig életemben, egy barátnőmnél, akik Amerikából jöttek, a reggelek többségében amerikai palacsintát ettek juharsziruppal, és a vasárnapi ebéd sült csirke helyett grillen sütött hamburger volt. Aztán - azt hiszem, a harmadik reggelen - juharszirup illatra ébredtem, és kint várt az asztalom az első kinti palim. Hát, nem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Az egy dolog, hogy nem verte a Nagyi rendes palacsintáját (ez fel sem merült bennem), de nem volt az igazi. Aztán kiderült, hogy porból készült, ami nem baj, mivel én is olyat ettem, de így utólag azt gondolom, hogy ez lehetett a hiba. Úgyhogy amikor felmentünk a 3000 méteren lévő Taioga Pass-ra, D. sógora megörvendeztetett egy házi készítésű amerikai palacsinta-ebéddel, ami nagyon jól esett a több órás - persze eredménytelen - horgászás után, és tényleg nagyon finom volt. Mint kiderült a recept Alton Brown-é, minden változtatás nélkül.

Hozzávalók a "palacsintaporhoz" (előre összekeverhető, 3 hónapig felhasználható):
  • 6 csésze liszt
  • 1,5 tk szódabikarbóna
  • 3 tk sütőpor
  • 1 tk só
  • 2 tk cukor
Hozzávalók a "befejezéshez":
  • 2 tojás
  • 2 csésze író (tejjel helyettesíthető)
  • 4 ek sózatlan vaj
  • 2 csésze "palacsintapor" (ld. fent)
  • vaj a sütéshez
A tojásfehérjéket és az írót, valamint külön a sárgáját és a vajat összekeverem, majd nyakon öntöm a palacsintaport a keverékekkel. Csomómentesre dolgozom, de nem szabad túlkeverni. A forró serpenyőben megolvasztom a vajat, és a tésztát oladalanként 2-3 percig sütöm. Megszórom friss gyümölcsökkel, vagy egyszerűen csak juharszirupot öntök rá. Nutellával is finom! :)

A kép a Tioga Pass-i házunk előtt készült.

2009. július 12., vasárnap

VKF! XXVI. - Előétel: Miniszendvicsek paradicsomos padlizsán- és márványsajtos avokádókrémmel, jeges borsmentateával

Amikor a legújabb VKF! témáján gondolkoztam, abban az egyben biztos voltam, hogy padlizsán szerepelni fog a kajában. Furcsa, én sokáig nem voltam oda ezért a zöldségért, de aztán a padlizsánkrém a nyaraink állandó résztvevője lett. Ettem már sokfélét, de az igazi nagy kedvenc a D. kérésére előállított paradicsomos padlizsánkrém lett, ami annyira tetszett neki, hogy miután 2 nap alatt egyedül elfogyasztotta a 4,5 befőttesüvegnyi mennyiséget, kérlelt, hogy tegyünk el télre vagy 10 kilót... :) A sikertörténet szomorúbb része, hogy egy nagyobb mennyiségbe bele is fogtam, de úgy látszik, öregek voltak a zöldségek, mert olyan keserű lett, mint a csuda. El is ment tőle a kedvem arra a nyárra. A másik főbb összetevő felől szintén nem volt kétségem, bár egy darabig próbáltam lebeszélni magam róla, lévén nem igazán nyári: az avokádó. Egész Californiában hegyekben állt ez a gyümölcs, és egyszerűen nem tudtam eleget enni belőle. Mikor hazajöttem, és kimentem a piacra, rájöttem, hogy ez itthon nincs éppen így, végül a Lehelen kaptam nagy nehezen, de csak egy olyan árusnál volt, ahol elvből nem veszek semmit, mert méregdrgága és nem jó minőségű. Most azonban az avokádó utáni vágy erősebb volt, így ez lett a másik fő hozzávaló. A forma Csöppi pogácsaszaggatójával készült, amit pogácsaszaggatásra azóta sem haszáltam, de ami késik, nem múlik. :)

Hozzávalók a padlizsánkrémhez:
  • 3 közepes padlizsán
  • 3 nagy paradicsom (még nem a saját, ez tegnap készült, és ma szedtem le az első saját parit, amit a Nagyi ápolt gondosan a távollétemben)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • só, bors, pici cukor
A padlizsánokat alaposan megszurkálom, és úgy egy órára a sütőbe teszem, gázon 6-os fokozatra (helyébe grillsütőt és szabad teret képzelek el, de legbelül ennek is örülök, holnaptól ugyanis nincs gáz a lakásban). Amikor már kellőképpen megráncosodtak, kiveszem, és hűlni hagyom őket. Közben vizet forralok, keresztbe bevagdalom a paradicsomok tetejét, és 1 percre beleteszem a forró vízbe, hogy aztán kivéve és lehűtve könnyen lejöjjön a héjuk. A kockára vágott hagymákat megpirítom, és rádobom a padlizsánt is. Amikor már az is pirult egy kicsit, mehet rá a felkockázott paradicsom, a só, sok bors, és a pici cukor. Fedő alatt, kis lángon párolom, 10-15 percig.

Hozzávalók az avokádókrémhez:
  • 1 érett avokádó
  • 10 dkg márványsajt
  • 1 lime
  • kevés só, sok frissen őrölt bors
Az avokádó húsáról lefejtem a héját, majd villával pürésítem a márványsajttal együtt. A lime levével, sóval, és sok frissen őrölt borssal ízesítem.

A falatkákhoz pirítóskenyeret csinálok, és különböző méretű (vagy akár csak 1 fajta) pogácsaszaggatóval falatonként 3-3 kört szúrok ki belőlük. A legalsót megkenem a padlizsánkrémel, a középsőt pedig az avokádóval, (Nem muszáj keverni, bár nagyon finom együtt.) majd ráteszem az utolsó kis kört. Jégbe hűtött, mézzel ízesített borsmentateát iszom hozzá.

Utazás - Marnee Thai restaurant

A kint töltött idő egyik legmeghatározóbb emléke egy thai étteremhez fűződik. Miután sétáltunk egy nagyot a Golden Gate Parkban, a közeli Irving Street-re mentünk, ahol végül beültünk a Mernee Thai étterembe. A helyről tudni kell, hogy kívülről nézve nem biztos, hogy magadtól bemennél oda, mert nem látszik különlegesnek, egy, az utcában csoportosuló thai éttermek közül, de óriási hiba kihagyni. Chai Siriyarn, a séf a legkülönfélébb díjakat és elismeréseket kapta meg mindenhonnan, nagy vonalakban nevezték az év nemzetközi séfjének, főzött a thai hercegnek és hercegnőnek, tanít California egyik legjobb főzősulijában, mind Thaiföldön, mind pedig Los Angelesben megkapta a Superchef címet, az étterem pedig 17 éve benne van az első öt thai étteremben a Bay Area-ban, mégis teljesen megfizethető áron ettünk ott. Hárman háromfélét ettünk, és mindegyik hihetetlenül finom volt, szó szerint nem tudtunk megszólalni a gyönyörűségtől. Én Pad Thai-t ettem (rizstészta benne mindenfélével, rákkal, tofuval, hajszálvékonyra vágott zöldségekkel, és leöntve egy eszméletlenül finom, kicsit pikáns szósszal), mivel a séf több pad thai készítő versenyt is nyert, és amúgy is csak most kezdtem el barátkozni a thai konyhával, gondoltam, jobb az alapoknál kezdeni! :) D. green curry-t evett, ami hihetetlenül finom volt (azért körbekósoltuk mindenkiét), bár nekem speciel kellett jó pár korty víz falat után, úgy csípett, hogy csak na! D. nővére, aki elvitt minket, pedig pad prik pao-t evett, ez rizs alapú, tele zöldségekkel és husival. Képtelen vagyok szavakba önteni, most is érzem az ízét a számban, teljesen függő lettem! Szóval ide tuti el kell látogatni, lehetősleg nem is egyszer! És most már biztos vagyok benne, hogy nagy hiba volt nem megvenni a séf által írt szakácskönyvet, úgyhogy remélem jön majd hamar haza valaki, és elhozza nekem!
A honlapot érdemes nézegetni, néhány recept is van rajta!
(a képek feltöltés közben elvesztek :( )

2009. július 10., péntek

Utazás - San Fracisco II.

Már vagy egy hónapja nem jelentkeztem, mentségemre váljék, hogy ezt a hónapot kint töltöttem Californiában, és ott annyi de annyi dolog történt velünk, hogy egyszerűen nem maradt időm és energiám blog írásra. Bejártuk az egész Bay Area-t, ahol mindenki azt mondja magáról, hogy ő San Francisco-i, pedig van, aki másfél órára lakik a várostól. California egyébként egészen hihetetlen hely, kicsit olyan, mintha viccelnének az emberek, azzal, hogy ilyen "díszletekben" élnek. Az egész állam a fogyasztás körül forog. Legyen szó műszaki cikkről, bútorról, házról, kocsiról, ruháról, vagy éppen kajáról. A pazarlás elképesztő mértékű, és az emberek mintha nem lennének tisztában a következményeivel... Bár ahogy elnéztem, a hírek arról, hogy az USA válságban van, itt, a Szilikon völgyben egyáltalán nem érezhető, így talán nem csoda, ha az emberek nem törődnek ezzel, hiszen a legnagyobb paráknak sem érzékelik közvetlenül a hatását, legalábbis a többség nem. California egyébként hihetetlenül sokszínű, köszönhetően annak a rengeteg féle népnek, akik ott élnek egymás mellett. Minden élelmiszer üzletben a legkülönfélébb kajak találhatóak, hiszen mindenütt él mindenféle származású ember: van külön mexikói, kóser, thai sor, vagy 30-40 fele tortilla (nem vicc!), és persze mindenféle gyümölcs és zöldség, elképesztő minőségben. A Bay Area klímája ugyanis erősen mediterrán, így a környéken megtermelnek mindent, az articsókatol az avokádóig. Vannak városok, amik különböző zöldségek-gyümölcsök termesztésére vannak ráállva, és minden évben rendeznek fesztiválokat köréjük. Az eper városa mellett elmentünk, majdnem meg is álltunk epret szedni, de végül kihagytuk. A legkíváncsibb a fokhagyma városára lettem volna, állítólag már messziről érezni, ha arra felé közeledsz. :)
California elsősorban a természeti értékeiről híres. Megmondom őszintén, hogy bár szeretek kirándulni, és szép helyeken járni, de azért azt gondoltam, hogy egy idő után sok lesz nekem ez, inkább a város, a pörgés lesz az, ami érdekelni fog. Nagyot tévedtem. A természetnek olyan sokféle arcával találkoztunk, az égig érő, több ezer éves fáktól kezdve (Big Basin, Henry Cowell Park), a szél és a víz hatására egészen különleges módon megformálódott, ősrégi ciprusokkal körbevett óceánparton (Point Lobos) és a hihetetlen vízesésekkel és sziklákkal tarkított völgyön (Yosemite Valley) keresztül, a több ezer méter magas hegyekkel körbevett tengerszemig (Lake Taho) vagy a kristálytiszta patakokkal szabdalt, az emberi beavatkozástól szinte teljesen mentes 3000 méter magas hegyekig, ahol esténként szikráznak a csillagok, és látszik a Tejút... Tényleg a világ legszebb helyein jártunk, és horgásztunk a hegy tövében a patakban, mint Hemingwaynél a Nagy kétszívű folyónál-ban, és bámultuk a hóborította hegyeket, a tökéletes csendben, teljes harmóniában a természettel...

A civilizációba visszatérve már meg sem lepődtünk azon a statisztikai adaton, miszerint San Francisco-ban 28 emberre jut 1 étterem. Azért ilyen merészet nem tippeltem volna, de tény, hogy az emberek majdnem minden nap eljárnak valahová, és hála a jó égnek nem elsősorban az általunk is ismert gyorséttermekbe. Na jó, ez nem igaz, rengetegen járnak oda is, de általában ezek az emberek a legszegényebb rétegből valók, nagyon sok köztük a mexikói, mivel ők azok, akik a legkevésbé jutnak rendes álláshoz, és többnyire túlsúlyosak. A középosztálybeliek azonban hamburgerezni is hamburgerezőkbe járnak, komoly kultúrája van ott ennek, (készül a hamburger-összehasonlító poszt), mi ettünk pl. olyan étteremben, ami erősen hajazott a Pulp Fiction-ben látható nyitottkocsis- Marilyn Monroenak öltözött pincérnős helyre... :) A gyorséttermeken kívül is rengeteg kajálda van kint, főleg családi vállalkozások, amik ott élő különböző népek tradicionális konyháit jelentik. Ettünk maláj étteremben, ahol a világ legfinomabb előételét kóstoltam meg ( kisütött tofu, hajszálvékonyra vágott uborkával és csírákkal, leöntve egy egészen pikáns mogyorós szósszal, hmm, mennyei...), olyan kínai all you can eat étteremben, ami olyasmi volt, mint a trófea, leszámítva azt, hogy 8-10-szer akkora teremben különlegesebbnél különlegesebb büféasztalokról válogathattunk, nagyon finom kajákat. Ettünk mexikóit az óceánparton (na jó, a Taco Bellt is kipróbáltuk, bevallom őszintén :) ), és életem legjobb kajáját ettem a Golden Gate Park mellett egy thai étteremben, de erről majd egy másik posztban.
Az biztos, hogy California nagyon különleges hely, ahová érdemes elmenni, és bejárni, de én élni nem tudnék ott. Egyedül San Francisco belvárosában tudnám talán elképzelni, amit ugyanúgy jellemez a sokszínűség, de mégis sokkal európaibb, mint a Bay Area többi része. Életem legjobb nyaralása volt ez, remélem, hogy nem utoljára jártam ott, bele is halnék ha nem ehetnék soha többet azokból az ételekből, amiket ott kóstoltam, és nem fedezhetnék fel még több ilyet. Igen, talán ez az, ami innen, Magyaroszágról nagyon hiányzik, az a fajta sokszínűség, amitől a gasztronómia is ennyire sokrétűvé válik, és ami nyitottá és elfogadóvá teszi az embereket...

2009. június 18., csütörtök

Utazás - San Fracisco I.

Mar negyedik napja itt vagyok a vilag masik vegen, es kicsit furcsan erzem magam. Egyre inkabb azt hiszem, hogy az amerikaiak viccelnek: ulnek a tokeletes gyeppel korulvett diszletszeru hazaik elott, fejenkent 2-3 terepjaroval, amibe azt hiszik, hogy minden kovetkezmeny nelkul jut eleg benzin, es ez orokre igy is marad. Az egesz egy kicsit olyan, mint egy mese - teljesen valoszerutlen. Mindenfele gyumolcs kaphato, eretten, edesen, es teljesen normal aron. Es olyan mexikoi kajat ettem az ocean parton, amit igazi mexikoiak keszitenek, akik lekesen magyaraztak, miben mi van, mi hogy keszul. Persze tul vagyunk mar az elso beef barbecue-n, ugy latszik, ez kikerulhetetlen resze az amerikai letnek: bent a city-ben is ott vannak a grill szettek a legkisebb erkelyeken is. Persze ugyanugy latni homeless-eket is, bar nagysagrendekkel kevesebbet, bar allitolag nem voltunk meg azokon a helyeken, ahol sokan vannak. De azert latszik, hogy mas jellegu problemakkal kuzdenek itt, mint itthon. Egyelore nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, latszik, hogy sok nagyon jo dolog van itt, de azert tenyleg valoszerutlen itt az elet...

2009. június 16., kedd

Kakaós vajas süti tejszínes cserkóval


Az említett vacsorán ez volt a desszert. Valami kakós sütire gondoltam, aztán megtaláltam a teavajat, és a cserkót, és hát ez lett belőle...

Hozzávalók a sütihez:
  • 1,5 bögre teljes kiőrlésű liszt
  • 1 sütőpor (nekem csak élesztőm volt, nem is emelkedett meg :))
  • 2,5 ek méz
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 1 dl tejszín
A hozzávalókat összekeverem robotgéppel, és mehet a kivajazott-kilisztezett tepsibe. kb. 25 perc 180 fokon.

Hozzávalók a cserkós szószhoz:
  • kb. fél kiló kimagozott cserkó
  • 1 dl tejszín
  • 0,5 dl 100%-os narancslé
  • 1 ek méz
  • fahéj
A cserkót forró serpenyőbe dobom, felöntöm a narancslével és a tejszínnel, mézzel és fahéjjal ízesítem, és 4-5 percig rotyogtatom, hogy még ropogós maradjon!