2009. augusztus 23., vasárnap

VKF XXVII. - Szemfényvesztő Gundel Gizi kókuszos labdái, azaz Születésnapi zsúr gyerekeknek (?)

Mivel nem bővelkedem körülöttem szaladgáló gyerkőcökkel - mondhatni, nincs egy se - így ésszerű ötletnek tűnt, hogy infantilis barátnőimet vegyem rá egy szülinapi zsúrban való részvételre. Büszkén jelenthetem, hogy igen jó kis zsúrt csaptunk, és nem csalódtam sem a magam, sem az ők komolyságában! :) Mivel megkértem őket arra, hogy lélekben készüljenek fel a rájuk váró megpróbáltatásokra, így mire kiértünk a helyszínül választott kertesházba, már egy meglepetés játék várt engem is: rókavadászat! Ha ez valakinek nem mond semmit, ne aggódjon, mert bár én játszottam ilyet ártatlan lánykoromban dehát én sem ezen a néven ismertem, sőt, ahogy jobban belegondolok, nem is volt neve! Mindenesetre a csajok a lakás különböző pontjain eldugtak összesen 44 cetlit, amit megtalálás fejében ajándékkal jutalmaztak! :) Persze az, hogy mit kapunk cserébe, titok volt a beváltás pillanatáig. Azt viszont el kellett dönteni, hogy egyszerre, vagy egyenként akarjuk beváltani a meglepiket. Úgy döntöttünk, félúton kezdjük el beváltani őket, mert így lesz egy kis pihink, ami jól is jött, mert kiderült, a cetlikre rajzolt különböző színű és méretű poharacskák a közelezően megivandó alkohol fajtáját és mennyiségét jelezték... :) Így később annál nagyobb lelkesedéssel, bár egyre kevesebb hatékonysággal próbáltuk megtalálni az eldugott cetliket. Később aztán eljött a "tortakészítés" ideje is, és előkerült Sanyi, a sün, akinek tüskéi különböző, fogpiszkálókra tűzdelt finomságokkal voltak teli. A kókuszgolyó (azaz torta) készítés gyermeki örömmel zajlott, sőt, idővel előkerült a gojszlik alfája-omegája: Donald Kacsa Szakácskönyve!!! Mivel Szemfényvesztő Gundel Gizi kókuszos labdáihoz nem voltak kellő alapanyagaink, így a "gyerekek" találomra öntötték össze a darált kekszet, a kakaóport, a cukrot és a tejet, mégis nagyon finom golyócskák születtek! :) A koncepció Sanyi és a golyók mögött Anyu elmélete volt, miszerint a zsúron szaladgáló gyerekek úgysem ülnek le enni valami rendeset, hanem csak odaszaladnak bekapni valamit, így ezek a falatok ideálisak. Mellé jöhet még legyalult sárgarépa és vékony csíkokra vágott káposzta, chips gyanánt, és a cukorral teli gyerekpezsgő helyett 100%-os almalé buborékos ásványvízzel felöntve. Az este további részére komoly terveink voltak: akartunk gyufásdobozt átadni orról-orra, táncolni egyre kisebbre összehajtott újságpapíron, de végül hullócsillagokat néztünk, és tangóval köszöntöttük a hajnalt. :)
Nos Lúdanyó, mégegyszer köszönöm a kiírást, igazán jó alkalmat adott egy nosztalgiázós felnőttzsúrra, és egy nagyon jó emléket, amire a következő fél évben gondolhatunk, mielőtt újra látjuk egymást!

És íme, az eredeti Szemfényvesztő Gundel Gizi kókuszos labdáinak receptje:

Hozzávalók:
  • 100 gr vaj
  • 100 gr zabpehely
  • 35 gr kókuszreszelék
  • 75 gr porcukor
  • 1 tk vaníiláscukor
  • 2 ek kakópor
  • 1 ek hideg víz
  • kókuszreszelék a díszítéshez
1. Keverj össze egy tálban minden hozzávalót. Az összeállítás a kezeddel fog a legjobban menni.
2. Formálj a tésztából kis golyókat, és forgasd meg a kókuszreszelékben. Ha ezzel kész vagy, tedd a labdácskákat egy darab zsírpapírra.
3. Jót tesz a labdáknak, ha hagyod őket egy kicsit pihenni. Még finomabb lesz, ha egy műanyag dobozkában tárolod.

2009. augusztus 21., péntek

Szedres fehércsokitorta

Egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni kinél, de múlt héten láttam egy fehércsoki-szeder párosítású sütit, és innen az ihlet. Bár a FINOmÁNIÁ-ban tanult fűszeres csokoládé-chutney majdnem kiütötte a nyeregből a készülni akaró tortát, de aztán úgy döntöttem, hogy azzal megvárom a hozzáillő polenta-felfújtat, meg már amúgyis megígértem, hogy ez fog készülni.
Hát, vannak tanulságai a tortának. Az egészet a Sacher alapján készítettem, csak étcsoki helyett fehércsokit használtam, és rá kellett ébrednem, hogy a két fajta csoki azért finoman szólva sem ugyanúgy olvad. Így szembe kellett néznem némi zsiradék-kicsapódással, de azt leöntve az alappal nem volt baj, leszámítva azt, hogy nagyon nagyon édesnek tűnt, ám mire megsült, annyira már nem volt az. Eddig nem lenne semmi baj, csakhogy arra is rá kellett jönnöm (úgy látszik, most ilyen tanulós időszak van :) ), hogy a lime leve sem azonos savanyúságú a citroméval, így amikor a töltelék tetejére csavarta, csak nem akart elég savanykás lenni. Viszont annyira már az volt, hogy ne ízesíthessem nagyon édesre, pedig ez a két véglt ment volna a tésztához: a nagyon édes, vagy a nagyon savanyú. Így a töltelék csak kicsit lett savanykás, viszont a szedertől meg nagyon szép lila lett, tehát a színkombináció elég jól passzolt! :) inden összevetve nem lett ez egy rossz torta, de ahogy azt egy barátnőm megjegyezte: "A Sacher az Sacher...". :)

Hozzávalók a tésztához:
  • 3 tábla fehércsoki
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • 15 dkg margarin
  • 1 vaníliáscukor
  • 1 sütőpor
  • 1 lime reszelt héja
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 2 liter tej
  • 1 nagy kefír
  • fél kiló szeder
  • 1 citrom leve vagy 3-4 evőkanál cukor
  • 1 dl tejszín
A tésztához vízfürdőn összeolvasztom a margarint és a kockákra tört csokit. Közben a tojássárgákat felverem a vaníliáscukorral, egy külön tálban pedig a tojásfehérjéket egy pici sóval. A tojássárgás alaphoz keverem az egyneművé olvadt csokis keveréket, aztán öszekeverem a lisztet a sütőporral, és felváltva adagolva, 6-6 kanál lisztet és tojásfehérjét keverek bele (a tojásfehérje több lesz, mint 6 kanál, így 6 részre osztom, és úgy keverem). A végén belereszelem a lime héját, és kapcsos tortaformában a sütőbe tolom 180 fokra, kb. 25 percre. A töltelékhez először ricottát készítek C&V módon, majd abba belekeverem a diszítésnek szánt szemektől megszabadított szedret, és ízesítem vagy 1 citrom levével, vagy 3-4 evőkanál cukorral, attól függ, édesre, vagy savanyúra szeretném-e a tölteléket. A tejszínt kicsit felverem, ne kell, hogy kemény legyen, csak hogy a duplájára nőjön, és a 2/3-át belekeverem a ricottás töltelékbe. Ha kész a tészta, kettévágom, belepakolom a tölteléket, és a torta tetejét megcsorgatom a maradék tejszínnel, a tetejére pedig szedreket ültetek. :)

2009. augusztus 19., szerda

FINOmÁNIA - Formabontó lekvárok és chutneyk

Talán ez volt az általam egyik legjobban várt FINOmÁNIA, bár sajnos ezúttal sem tudtam az esemény mind a két napján részt venni, így csak az első nap történéseiről számolhatok be. Amikor megérkeztünk, és ittunk egy jéghideg limonádét, kiderült, hogy rajtam kívül még 4 gasztroblogger döntött úgy, hogy Zsolt vezetésével elmerül a lekvárok és chutneyk világában, és olyan élményekkel tér haza, amit sehol máshol nem tapasztalhat meg. Ez alkalommal 4 féle chutneyt készítettünk el közösen, és bár nekem ezúttal is kimaradt a szőlőmagozás, megtanultam gyömbért pucolni kiskanállal, sírás nélkül rózsát lefejezni, és elkészíteni (többek között) azt a rebarbara-rózsa chutney-t, amit szerenécsre már kóstolhattam egyszer, egy 5 fogásos francia menüsor előételeként, és amely azóta is kísért a hozzá tálalt libamájjal, és a helyben sütött croissant-al... A másik nagy kedvencem a fűszeres csokoládé chutney volt, vörösáfonyával, korianderrel és friss gyömbérrel, és súlyos dolgokat fogok elkövetni, ha nem tudom meg, hogy készült a hozzá tálalt polentafelfújt! :) Persze a többi lekvár is kiváló volt: a fűszeres sütőtök chutney-t még D. is nagy élvezettel ette, pedig ő ki nem állhatja a tököt, de ilyen formában talán bele tudom majd "diktálni"! :) A balzsamecetes-gyömbéres szőlő chutney nekem magában egy kicsit erőtejes volt, de a hozzá evett chilis spagettivel már nagyon jól kiegészítették egymást. Hát igen. Azt már tényleg kezdem megszokni hogy a FINOmÁNIA csapata minden alkalommal valami felejthetetlen élményt és ételt nyújt, és fantasztikus volt elkészíteni ezeket a chutneykat, de az, hogy aztán ezeket a szószokat milyen gonddal elkészített ételek mellé tálalták, hogy a chutney tényleg tökéletes harmóniában állt a hozzá párosított étellel, és hogy miután egy egész délutánt töltöttünk el ámulva azon, milyen ízeket párosítva kaphatunk valami egyszerre formabontót és harmónikusat, hogy aztán a vacsoránál újabb meglepetések és ráébredések érjenek, és újra felfedezzünk valami újat, na ez a FINOmÁNIA, ez a végtelen odafigyelés, kreativitás és adni akarás. És ez az, ami miatt vérzik a szívem, hogy most fél évig nem mehetek a Rosinanté-ba, és nem láthatom az embereket, nem kaphatok ihletet, odafigyelést, nem szakadhatok ki a hétköznapokból...

Más, talán kevésbé érzelgős beszámolók itt, és itt. :)

2009. augusztus 13., csütörtök

Bazsalikomos rakott hal


Mivel egy laza mozdulattal kitöröltem a kártyáról a kajához készült fotókat, így ez most egy fotó nélküli poszt lesz. :) (Azért amikor erre rájöttem, nem örültem neki ennyire...)
Ezt a kaját (illetve a maradékát tartalmazó edényt) egy kerti partyn találtam, aholis felvilágosítottak arról, hogy D. egyike volt az edényt üresre nyalók közül. Ez még oké lett volna, de mint kiderült, az edény halat tartalmazott. Na ekkor kicsit lefagytam, ugyanis évek óta próbálom D.-t rávenni arra, hogy egyem már konzerv tonhalon kívül mást is, egyebek mellett a jó élettani hatásai miatt, persze kevés sikerrel (értsd: az étteremből maradékként hazahozott méregdrága lazacos fussilit nagy pofavágások között azért megeszi, és nem ad belőle...). Így elég evidens volt, hogy én is bepróbálkozom ezzel a fajta hallal, és szerencsére itthon is nagy sikert aratott, mert miközben D. kisebb előadást tartott arról, hogy milyen fontos jól eltenni a halat, nehogy megromoljon, gyorsan megette az utolsó falatot is a tepsiből. :)

Hozzávalók:
  • 1/2 kiló tengeri halfilé (nálam mirelit volt)
  • 8 közepes paradicsom
  • 1 nagy (tényleg nagy) csokor bazsalikom
  • 1 bögre házi zsemlemorzsa (1 zsömléből)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 10 dkg reszelt sajt (ideális esetben persze parmezán, de persze trappista volt itthon)
  • só, bors, icipici citromlé
A halat sózom, borsozom, aztán kevés olivaolajon mindkét oldalán 2-2 percig elősütöm. Közben felkockázom a paradicsomot és a fokhagymát, összevágom a bazsalikomot, ezeket összekeverem, majd sózom-borsozom. Ez lesz az első réteg a halon. Második rétegnek lereszelem a száraz zsömlét, apróra vágom a petrezselymet, és összekeverem a reszelt sajttal. Ha kész a hal elősütése, egy serpenyőbe fektetem a halacskákat, rápakolom a paradicsomos-bazsalikomos cuccost, icipici citromlével meglocsolom (tényleg nagyon kevéssel), majd megszórom a sajtos-petrezselymes zsemlemorzsával. Sütőben 180 fokon kb. 25 perc alatt ropogósra sütöm.

Költségek (4 főre):
  • tengeri halfilé: 550 Ft (Lidl)
  • 1,5 kg paradicsom: 252 Ft (168 Ft/kiló, Lehel piac)
  • bazsalikom: 100 Ft (Lehel piac)
  • zsömle: 12 Ft
  • fokhagyma: 30 Ft
  • petrezselyem: 40 Ft
  • sajt: 130 Ft
  • citromlé: 5 Ft
Összesen: 1119 Ft

2009. augusztus 7., péntek

Vietnámi vacsi - Banh tom


Sok sok éve van egy vietnámi barátom, de valahogy csak az idén jutottunk el oda, hogy közös főzős estét tartsunk. Én a "szokásos"indiaival készültem, és egy spenótos-ricottás rétessel, és egy ahhoz illő (FINOmÁNIÁ-n tanult) fokhagymás camembert-es mártással. Hát igen, az a szósz kísértett, tudtam, hogy csak pár napig bírom, hogy ne csináljam meg! :) És, hogy mit ettünk? Előételként olajban "felpöndörített" fekete szezámmagos rizstésztalapot (úgy néz ki, mint a tortilla, és már többször néztem az Ázsiai boltban, de soha nem tudtam, mire való :) ) fokhagymás nuoc mammal, aztán volt banh tom, kis csalással, és citromfüves, frissensütött csirkedarabkák, szószba mártogatva, ismeretlen zöldsaláták egyvelege (így járunk, ha olyan helyen vásárolunk, ahol a vietnámi eladók csak az anyanyelvüket beszélik! :) ), és egyéb forrásból még panna cotta és tejbegrízes beilgli is. Ez utóbbiak szándékosan lógtak ki a sorból, de azért mind elfogytak! :)
Az igazán érdekes nem elsősorban az ételek gerincét adó rák illetve hús elkészítési módok voltak (bár ha a banh tom autentikusan készül, akkor egészen más a helyzet - például lehet, hogy komoly lelki traumát okozott volna lenyelni, de erről később), hanem a hozzá való szószok. A citromfüves csirke mellé kínált szósz iszonyatosan egyszerű, és mégis nagyon nagyon finom: ugyanannyi só és bors, felöntve citromlével, kis tálkákba adagolva. Az íze alapján sokkal bonyolultabb hozzávalókat képzel el az ember, pedig tényleg ennyire egyszerű, és nagyon megy ahhoz a csirkéhez! A másik szósz, nálam az este nagy kedvence lett, ebbe mártogattuk a rákot és a salit: a nuoc mam. Ennek az alapja egy vietnámi halszósz, ami vízben erjesztett halból készül hordókban: beletöltik a hordóba a megfelelő arányú halat és vizet, majd addig hagyják ott, amíg a hordó aljára szerelt csapból ki nem csöpög az összes bent lévő, összerohadt anyag. (Ha jól emlékszem, ez volt a lényege az elkészítésnek, de bármiféle javítás jöhet, Zoli! :) )Bár ez nem hangzi túl gusztán, az eredmény magáért beszél. Ezt kevertük össze apróra vágott fokhagymával és öntöttük fel vízzel (utána lehet még beletenni megint ezt a halas cuccot), és ebbe mártogattuk a sörtésztában kisütött rákot. (Tudatosan) életemben először győztem le a viszolygásomat, amit a rák iránt érzek, és a kettő hihetetlenül jó párosítás, a napokban megyek majd beszerezni ebből a halas szószból. Az említett desszertek előtt azért a vacsora első lezárásaképpen ettünk még licsit (én azt hittem, hogy ebből csak a rózsaszín, rücskös fajta létezik, de mi most a Vietnámban elterjedt fajtát kóstoltuk), és szárított majomkenyérfa-gyümölcsöt. Hát, azt hiszem, ez is felkerül a listára a gyakran fogyasztandók közé, pedig első falatra nem ízlett, de aztán újra belekóstoltam, és másodjára ráéreztem az ízére! Kicsit tömény, nem csoda, hogy kenyeret is készítenek belőle, de nagyon finom, édes íze van! Hát, ez volt az első találkozásom a vietnámi konyhával, de az biztos, hogy nem az utolsó! És akkor most jöjjön a banh tom autentikus receptje:

Banh Tom

Hozzávalók:
  • 1 nagy édesburgonya (30-40 dkg)
  • 1/4 teáskanál oltottmész (kalcium-hidroxid) (itt akadtak volna komoly problémáim a nyeléssel...)
  • 3 bögre víz
  • olaj
  • 3/4 bögre liszt
  • 1/2 bögre rizsliszt
  • 1/4 teáskanál só
  • 2 csipet kurkuma
  • 3/4 bögre víz
  • 25 dkg apró rák, héjában
Az édesburgonyát 6 cm hosszú, 0,5 cm széles, és 2 mm vastag csíkokra vágjuk. Egy tálban a meszet elkeverjük vízzel, és a burgonyacsíkokat 4 óráig áztatjuk benne. Egy wokba vastagon olajat öntünk, felforrósítjuk, és mellékészítünk egy szűrőt a lecsöpögtetésre. Kikeverjük a tésztát: lisztek, só, kurkuma, aztán hozzáadjuk a lecsöpögtetett édesburgonyát (amit az oltottmész addigra pürésre mart...). Egy kanálba kiveszünk 1/4 bögrényi tésztát, a tetejébe nyomunk 3 rákot, majd belecsúsztatjuk a forró olajba. Egyszer megfordítjuk, ha kész, lecsöpögtetjük, és salátával, valamint fokhagymás nuoc mammal tálaljuk. A receptért, és az estéért, köszönet Zolinak! :)

2009. augusztus 2., vasárnap

FINOmÁNIA - Kecskesajt és barátai

Ééés igen! Csütörtökön újfent részt vehettem a FinoMánia főzőtanfolyamán, ami most a kecskesajt jegyében telt. A menü ezúttal a következő volt:


Meg kell, hogy mondjam, hogy ez az eddigi legfinomabb menüsor volt, amit végigettem, már főzés közben alig tudtam megállni, hogy a részben készen lévő ételeket magamba tömjem! :) A zöldalmás-mézes ruccola pestó valami isteni volt, pedig az elején kicsit ódzkodtam tőle, de a házi kecskesajttal egyszerűen tökéletes párost alkottak. (próbálok elég modoros lenni, remélem, sikerül :) ) A borsókrém leves külön meglepi volt, mivel már ettem olyat a la carte, így nagyon érdekes volt megtudni, hogyan készült, ez lesz valamelyik este D.-nek a meglepi! :) A kecskesajt amúgy is a kedvenceim közé tartozik, de ebben a menüben sok, új felhasználási módját tanultam meg a kétpofárazabálás mellett! :) Most vicc nélkül, a levesbetétnek készült kecskesajtos batyukat magában elettem volna bármeddig, és bár a zöldségtekercs feltekerése - és egyben tartása - nem volt a legegyszerűbb, a hozzá készült camembertes fokhagymás mártás annyira isteni volt, hogy ma az fog készülni egy vacsira, pedig nagyon más volt tervbe véve. Hozzáteszem még, hogy D. is élvezettel ette, pedig ő nagy camembert ellenes...

Egyszerűen nincs mit ragozni. Újabb fantasztikus élménnnyel és sok újdonsággal lettem gazdagabb, ugyanabban a barátságos, szeretetteljes, és kedves légkörben, ami elengedhetetlen része a Rosinanténak. És bár nekem a szívem fáj, hogy nem leszek itt, azért íme az őszi program, ami legalább ilyen jónak ígérkezik!



(Más beszámolók összegyűjtve itt.)