Mandulás süti karamellszósszal

Valamelyik nap felugrottunk egy barátunkhoz megnézni az új lakását, és a konyhában rátaláltam néhány Stahl könyvre. Mivel nekem nincs, így gondoltam, belelapozgatok kicsit, és megakadt a szemem egy sütin, ami elég jónak tűnt, és meglepő módon minden volt hozzá, még Amaretto is, amit csak úgy találtam a kamrában, de nem jött rosszul. Ez volt a thai curry után. Az elején viszonylag kevés fogyott belőle, főleg másnap volt sikere, ugyanis annyira elteltünk a curryvel, hogy szinte már gondolni sem bírtunk kajára, és hát ez a karamellkrém nem tartozik a könnyű semmiségek kategóriájába... Viszont tök büszke vagyok magamra, hogy legyőztem a karamelltől való minden parámat, ugyanis ezt a karamell-készítés dolgot ilyen humbugnak tartottam, hogy persze, a tv-ben nem mutatják, amikor utána kidobják a serpenyőt a beleragadt cuccal együtt... De jelentem, a serpenyő is túlélte, meg én is. És még finom is lett. Legközelebb majd még messzebb megyek, mondjuk elmegyek egy disznóvágásra. Na jó, azt azért nem. :)

Hozzávalók:

A tésztához:

• 10 dkg mandula serpenyőben megpirítva, leadrálva (sokkal kevesebb idő egyébként, mint azt gondoltam)
• 10 dkg nagyon puha vaj
• 1 kk mandulaaroma
• 4 tojásfehérje
• 10 dkg porcukor
• 6 dkg finomliszt
• 1 kk sütőpor

A karamellszószhoz:

• 15 dkg kristálycukor
• 2,5 dl tejszín
• 2 ek Amaretto
  

A tojásfehérjét felverem (egyszerűen öröm csak hallgatni is, ahogy a KitchenAid teszi a dolgát, hát még nézni...), a többi hozzávalót összekeverem, majd beleforgatom a felvert habot. Kivajazott, kilisztezett tepsiben kb. 20 percet sütöm 175 fokon. Na, ez nekem nem jött össze, egyszerűen bent felejtettem a dolgot, de semmi baja nem lett plusz 15 perctől sem, valszeg a 180 fok lett volna jó a 20 perchez is. A karamellszószhoz a cukorból karamellt csinálok (persze teflon serpenyőben, és nem keverem, csak rázogatom), majd felöntöm tejszínnel, és kicsit forralva várom, hogy beleolvadjon a karamell. Megéri, mert tényleg beleolvad. :) A végén leveszem a tűzől, és belekeverem az Amarettot is. Másnapra hűtőben sem keményedik meg, de persze frissen az igazi. Nyamm, éljenek a kalóriák, úgyis lebiciklizem! :)

Thai curry Nigella módra

Még tartozom a karácsonyi gasztroajándékokkal való eldicsekvéssel, bár valószínűleg csak fénykép nélkül jönnek össze, a következő pár nap ugyanis vizsgával, és visszaúttal lesz teli Amszterdamba! :) Lényeg, hogy az egyik vadiúj szakácskönyvemből van ez a thai curry recept, ami kesudió helyett mandulás lett, és persze csak enyhén csípős, de tényleg jól sikerült. Bár a recept szerint curry éppenséggel nincs benne, azért én beletettem egy pici madras curryt, biztos, ami tuti! :) Ha minden jól megy, akkor napokon belül már a kedvenc kis thai éttermemben eszem - bár valszeg nem curryt, a csípősségére való tekintettel. Meg indonéz kifőzdében, meg sültkrumplit a Waterloo-n, hú... már nagyon mennék vissza... És ezúttal D.-vel! :) Na, mielőtt elkezdenék komolyan ömlengeni, íme a recept:

Hozzávalók:

• 65 dkg darált marhahús (a recept persze csirkével van, de most így alakult, ez tűnt jó választásnak a piacon)
• 1 nagy fej vöröshagyma
  
• 3 dl húsleves
• 3 dl kókusztej
• egy marék mandula
• 3 ek tejföl
  
• 4 cm gyömbér
• 2 nagy gerezd fokhagyma
• 1 kk kurkuma
• 1 kk római kömény
• 1 kk őrölt koriander
• 2 kk madras curry
• frissen darált szárított chilimag (ezt vajon így hívják? ilyen tekerős izé, én chili helyett használom, amilyen sokat eszünk, ahelyett ez éppen jó)

A vöröhagymt és a fokhagymát megpárolom egy kis olivaolajon, aztán rádobom a marhahúst, kifehérítem, és fedő alapp picit párolom, majd fűszerezem, és felöntöm a húslevessel. Ha már majdnem kész, mehet bele a kókusztej, a végén pedig a tejföl. Tálaláskor megszórom pirított mandulával, és korianderrel, ha lenne. Nem baj, hétvégén már megint ott lesznek a mentától illatozó zöldségeseim, de jó is lesz... :)

Karácsony - Szárított paradicsomos tészta

Idén nem készült semmi különleges az ünnepekre, mármint semmi vadonatúj. Anyuéknál a szokásos töltöttkáposzta, és ananászos tejszínes csirkemell konvó volt... isteni, mint mindig. D.-éknél viszont rendhagyó módon idén volt rendes karácsonyi összeülés, mivel elég sokan gyűltek össze ebben az országban a kiterjedt családból. Ide készült egyben sült zöldfűszeres csirke, és egy olyan tészta, amire Amszterdamban szoktam rá teljesen. Érthető is, mivel egyrészről nagyon finom, másrészről pedig olyan dolgokból készül, ami mindig volt otthon (itthon, öhm... vagy hol is? :) ). Elsőként egy 4 sajtos töltött tortellinivel készült kint. Elég jó minőségű előre töltött tészttákat lehet ugyanis kapni, amikkel éltünk is rendesen, mivel elég volt hozzá csak valami szószt összedobni. Ráadásul a szokásos sajtos-sonkás kombináción túl van pl. diós is, ami azért már elég jó...

Hozzávalók:

• 3 nagy fej lilahagyma
• 1 póréhagyma
• 6 gerezd fokhagyma
• kb. 20 db olajban eltett szárított paradicsom
• tejszín
• só, bors, szerecsendió

A hagymákat fel karikázom, a fokhagymát picire vágom, és olívaolajban megpárolom. Aztán mehet bele a szárított paradicsom, ha az is átpirult, akkor a tejszín, és a só, bors, na meg rengeteg frissen reszelt szerecsendió. Egyszerű, és mennyei.

A kanapé...

Amint ígértem itt a kanapé története, Anna szájából, ahogyan pár nappal utána láttuk...

"és hazafelé megláttam valamit..

Egy -pontosítok- kettő kanapét.
Egy kuka mellett.
Ez jó, vigyük már el - mondom.
Oké, de vigyük a nagyobbat, mert azt több mindenre lehet használni -
mondja Zsuzsi.
Jó - mondom, és már fogom is az egyik végét.
Jó - mondja, és már visszük.
Nehéz - jegyzi meg.
Igen, cserélünk? - kérdezem.
Oda-vissza-helycsere után nagy nehezen elhozzuk a másik utcáig.
Van egy kis gond - mondom.
Tudom - mondja.
És itt tessenek elképzelni a legszörnyűbb, legijesztőbb horrorfilmet,
amit valaha láttak.
Egy 45fokos dölésszögű lépcső, egy kétésfélméteres ötvenkilós kanapé,
és két vézna kiscsaj.
Zsuzsi ment elöl, és lépcsőfokonként rakta feljebb, én meg toltam.
Ez odáig jól is ment, amíg el nem értük az ajtónk magasságát - ahol
egy méteres vízszintes szakasz van. Itt egyszercsak abban a helyzetben
találtam magam, hogy félig már feljöttem a lépcsőn, és ez a batárnagy
kanapé a fizika törvényeinek megfelelően -most, hogy az eleje is már a
levegőben lóg- le szeretne csusszanni ezen a lépcsőn. Én pedig pont az
útjában. Végül, amikor már az összes kezem félméteres remegést
produkált, eszembe jutott, hogy megforduljak, és a hátammal tartsam
meg a szörnyet. Ez működött. Nehéz volt, de legalább nem nyomott össze
ily módon. Felértünk az ajtónkig (ez legalább negyed óra), ott a
következő igen súlyos problémával szembesültünk: nem fér be az ajtón.
Húsz perces gondolkodós, a ráncigálásokkal a folyosót némileg lebontós
periódus következett. A folyosói lámpa persze hárompercenként
lekapcsolt. Amikor harmadszorra próbáltuk ugyanúgy, akkor valahogyan
mégis befért. Remek! Vigyük a napfényes szobába. Jó. A kanapé állítva
elindult a szűk folyosón a megfelelő szoba felé. Ott ismét problémába
ütköztünk: nem fér be az ajtón. Ekkora már fizikailag igencsak
kimerülve nem sok esélyünk volt a gonosz óriás ellen. A dolog most úgy
nézett ki, hogy a kanapé tökéletesen beszorult, mind a két méterével,
Zsuzsit örök időre a konyha fogságába zárva, a fürdőszoba ajtaját
eltorlaszolva. Már tervezgettük a közös jövőnk ily módon - Zsuzsi
felajánlotta, hogy a kanapé fölött átnyújt egy kis leveskét, én azt
néztem, át tud e mászni, mikor LÉPÉSeket hallottunk.
Figyelj, nem akarod megnézni, hogy nem egy fickó jön e véletlenül le a
lépcsőn, aki segíteni akar? - kérdezte.
Mit veszíthetünk -mondtam rezignáltan.
És de. Egy holland pasas volt, akinek gyorsan vázoltam a helyzetet,
bejött, és két mozdulattal kiszedte az ellenséget a torlaszoló
pozícióból. Átmenetileg a bicikliszoba előtti területen helyezte el,
bár ily módon inkább állapé, mint kanapé névvel lehet illetni a dögöt.
Reggelente megrémülök, mert egy faláb mered felém, ha kinyitom az ajtót.
Az eset után még vagy fél órán át pumpálta testem az adrenalint,
azután szóltam neki, hogy mostmár nem kellene izgulni -bár ilyen
veszélybe még sosem sodortam magam-, a mai napot is túléltük. A
testem meg én. Az agyam valahol máshol vakációzott, illetve a
lehetetlen-nem-létezik felirat világított a szemeim helyén. Könnyen
elaludtam."

No comment. :)

Visszatértem :)

Nem csak az országba az ünnepek erejéig, hanem azt hiszem, hogy ide a blogba is. Elég pörgős volt ez az elmúlt majdnem három hónap, és hát a lopott internetünk minősége sem kedvezett különösebben a blogírásnak. Meg hát a város felfedezése elég sok időt vett el... De mivel nem kerültem át a Csipkerózsikákhoz, és több kedves noszogatás is érkezett, azt hiszem, hogy innen, a szélessávú internet birodalmából újra felveszem a fonalat. :)
Mert hogy főztem kint. Nem is keveset. Persze a kulináris élvezetek halmozásán túl költséghatékonysági okai is voltak ennek. Az egyetlen általunk megfizethető utcai kaja a hollandok (és skótok, angolok, stb.) nemzeti étele, a sültkrumpli volt. Pata speciale. Azaz frissen sült krumpli (a jobb helyeken nem is mirelitből) ketchuppal, majonézzel és apróra vágott vöröshagymával. Miután megtaláltuk a legjobb sültkrumplist a városban a Waterloopleinen, általában oda jártunk, ha már nagyon nagyon éhesek voltunk, és képtelenek voltunk tésztára gondolni. Hát igen, az étrendünk nem volt a legváltozatosabb: tészta, rizs, tészta, tészta, krumpli, hús, tészta, tészta, rizs, tészta, ... Persze azért próbálkoztunk, bejöttek levesek is, de meg kell, hogy mondjam, komoly ihlethiányhoz vezet a sütő hiánya és a hús ára... Ennyi vega kaját még életemben nem főztem...
De voltak nagy felfedezések is: például, hogy mérj le egy kanapét, mielőtt megpróbálod felvinni az 1,2 méter széles ám 45 fokos lépcsőn az elsőre... Azt hiszem, ennek külön posztot is szentelek majd... Na meg hogy a pindakaas-jellys (ami valójában peanutbutter-jellys) kenyér jó. Nagyon nagyon jó. Meg hogy az avokádót tényleg nem lehet megunni. Az avokádó is részese volt ugyanis azoknak a 2-3 óráig elhúzódó villásreggeliknek, amikkel majdnem minden regel megörvendeztettük magunkat. Mozzarella sali, avokádó krém, 3-4 fajta felvágott, sajtok, olajbogyó, zöldségek, szóval hideg kajában nem volt hiány. És persze volt egy nagyon jó pékség mellettünk, úgyhogy mindehhez még meleg magos barna kenyeret ettünk. :) És persze még számtalan más dolog, hogy hogy lehet egymás mellett élni békében, és hogy itt nem jelent semmit, ha valaki rád mosolyog, és ha vissza mosolyogsz, akkor megdícséri a mosolyodat, hanem csak megjegyezte, aztán ment tovább... Nagyon más itt (vagy ott, vagy most hol is? :) ), és sok mindent láttam, amit máshogy lehetne vagy kéne csinálni, de az biztos, hogy legalább az én hozzáállásom megváltozott néhány dologhoz, ami azért jó kezdet! :)

Amszterdam III.- Termelői piac

Valamelyik este az Oosterpark mellett jöttünk el, és figyelmesek lettünk egy kiírásra: vasárnap a havi egyszer megrendezésre kerülő termelői piacot látja vendégül a park. Mint már több programnál is, próbáltuk megjegyezni a webcímet. hogy utána nézzünk, mi is ez. Meglepő módon az egyik esti sörözésünk után eszünkbe jutott a dolog, és megfogadtuk, hogy mindenképpen elmegyünk erre az eseményre. Vasnap reggel kissé kómásan ébredtünk, és éppen sétáltunk át kedves évfolyamtársunkhoz, aki rendelkezett 2 lapos villanyrezsóval, amikor eszünkbe jutott a dolog, és így az Ooseterpark felé kanyarodtunk... Hát, ennél a piacnál jobb dolgot kevesebbet tudok elképzelni (az, hogy D. itt lehetne velem, mondjuk ezek közé tartozik...). A halk, élő jazz zene mellett sétálgattunk a házi kenyerekkel, sajtokkal, kolbászokkal és lekvárokkal megrakott asztalok mellett, végigkóstoltuk a kínált portékákat, és végül egy diós-mogyorós-mazsolás kenyér mellett (amit az égiek is arra szántak, hogy jó fajta olivaolajba mártogassák), házi kolbász, aszalt vörösáfonya, és egy meleg almás-fahéjas muffin mellett döntöttünk. Mire a megígért 1 óra helyett 3-ra átértünk a koleszba, már farkas éhesek voltunk, az isteni almás-fahéjas muffin ellenére. Így előételként elfogyasztottuk a magos-mazsolás kenyeret és a kolbászt, aztán - a másnaposságunkra való tekintettel - tejfölös-tárkonyos zöldséglevest, és marokkói fasírtot ettünk friss mentás joghurttal. Kemény, hogy amikor gondolkoztam, hogy mi legyen az ebéd, és eszembe jutott ez, amihez 3 féle friss zöldfűszer (petrezselyem, menta, koriander) kell, és végig gondoltam, hogy vajon hoztam-e szárított mentát, eszembe jutott, hogy kb 2-3 percre a házunktól van az a sétálóutca, ami illatkozik a mentától, és a friss gyümölcsöktől, és szinte bármi megkapható, sőt, a dolgok nagy része még ismeretlen is számomra. :) Az érdekes még a napban az volt, amikor a piacról a kolesz felé menve megálltunk egy autó-aluljárónál, ami két oldalt le volt zárva, és komoly hangerejű elektronikus zene szólt onnan. Vasárnap délután 2-kor vagy 100 fiatal bulizott a város közepén, és 3 órával később az autók úgy jártak ott, mintha mi sem történt volna...

Amszterdam II. - Multikulti ihletésű rizstészta kókusztejjel, gyömbérrel és lime-al

Hát, sikerült egy brutál multikulti negyedbe költöznünk, ahol a lakosság 50%-a marokkói, 30%-a fekete, a maradék 20% pedig holland, plusz még vagyunk mi is. :) Ha kinézek az ablakon, a játszótéren 6-7 éves forma csadoros lányok játszanak a körhintán, Anna pedig tanúja volt annak, ahogy egy alacsony, ősz hajú kaftános bácsi megkér egy 2 méteres fekete fiatalt, hogy vegye már le neki a polcról a kimondhatatlan nevű, arab feliratú zacskót. Tegnap elmentünk megnézni a helyi bevásárló utcát, ami egy piachoz hasonlatos, van itt minden, ami kell. Leginkább a San Francisco-i kínai negyed piacaihoz tudnám hasonlítani: itt sem értem a feliratokat, mert - ha vannak egyáltalán - akkor arabul vannak, és itt sem ismerem a zöldségesnél található zöldségek/gyümölcsök jó részét. Iszonyatosan kirívunk ebből a közegből, de próbálunk "beilleszkedni", vagy legalábbis ismeretségeket kialakítani - pl a zöldséges már megismert minket, amikor másodjára jártunk ott (hmm... olyan szőlőt vettünk, hogy összefut a nyál a számban, ha az ízére gondolok).
Amióta megérkeztünk, valamiért thai kaják ízei járnak a fejemben. Persze ennek köze lehet ahhoz is, hogy megtaláltam azt a kis thai éttermet, amit valaki nagyon javasolt, és csorgattam a nyálamat előtte jó 10 percig (egyelőre nem tudjuk, mennyire leszünk az éhenhalás szélén, így addig csak a nyálcsorgatás marad). Ezenkívül olvastam Starkoffer barátjának tök jó beszámolóját a thai konyháról, így ez is dobhatott egyet a kedvemen. Így adódott, hogy harmadik reggel felkelve, pontosan tudtam, hogy mit fogunk ebédelni. Már, ha kapható hozzá minden a boltban, és nem olyan méregdrága. Hát, az, hogy a lentebbi hozzávalók a legtipikusabb sarki ABC-ben (itt: AlbertHein, azaz AH) is megtalálhatóak, ráadásul fillérekért, azért eléggé meglepett, és rájöttem, hogy talán ebben (is) igaza volt Anyunak, amikor felvetette, hogy talán ne vigyek magammal halszószt a bőröndben, tuti itt is kapni, és ha kiömlik... Persze elhoztam magammal, de a nyitott szójaszószos üveget azért végül otthon hagytam. :) Azt hiszem, itt kicsit megváltozik majd az étkezési kultúránk, vagy legalábbis sok sok új dolog is bekerül a mindennapokba. Már alig várom, hogy ne a város másik felébe kelljen átmenni kedves évfolyamtársam koleszébe, hogy tudjunk főzni, hanem nekünk is legyen már egy 2 lapos villanyrezsónk, ha igazi tűzhelyre nincs is esélyem. :)

Kamu thai rizstészta

Hozzávalók:

• 2 csomag 250 grammos rizstészta
• 2 csomag 200 grammos shrink rudacska
• 1 db 400 grammos kókusztej (az otthoni sokkal, de sokkalhígabb, vagy lehet, hogy vmi sépci fajtát vettünk, mindenesetre ezt legközelebb ugyanennyi vízzel fogom higítani)
• 3-4 cm gyömbér apróra vágva
• 1 fél lime leve és héja, apróra vágva (ugye, ugye, ha nincs reszelő...)
• 1 csomag újhagyma, zöldjével együtt felkarikázva
• 3-4 nagyobb gerezd fokhagyma, de többet is elbír
  
• só, kicsi bors

A felkarikázott újhaymát megpárolom a fokhagymával együtt, kicsit pirítom a falatokra vágott rákkal, aztán hozzáöntöm a kókusztejet (és legközelebb a vizet), kicsit forralom, majd ízesítem gyömbérrel, lime-al, sóval és kis borssal. Közben kifőzöm a rizstésztát: forró vízbe teszem 3-4 percre, aztán hideggel lebölítem. Frissen fogyasztandó!