Hétvégén - félig munkaügyben - Szigetváron voltunk. Gondoltuk, lemegyünk pár nappal előbb, körbenézni, milyen is arrafelé. Hát, megmondom őszintén, hogy a napok nagy részét betegen ágyban fekve és dolgozva töltöttük, mivel a helyi (jóformán egyetlen, mivel a vár sajnos zárva volt) nevezetességet, a termálfürdőt betegen nem volt nagy kedvünk kipróbálni. Így már majdnem megbántuk, hogy lementünk, amikor is... délben valami jó éttermet keresve jártuk a 
várost. A hotel recepciósa egy helyi "gyorsétterembe" (kifőzdébe) irányított el bennünket, amiből az első szippantás után kifordultam. Persze kaptam a megjegyzéseket, hogy ne legyek már ilyen finnyás, stb., de amikor reggeli nélkül a három óra utazásból másfelet azt tervezgettem, hogy mennyire finomat fogok enni egy normális étteremben, akkor valahogy ez nem hatott meg. :) Időközben még finn fiatalokkal is összefutottunk, akik Pécsett tanulnak, és átugrottak kirándulni, és szintén egy jó éttermet kerestek. Úgyhogy együtt folytattuk tovább az utat a város széle felé, ahol befelé kocsikázva láttunk két, egymással szemben lévő éttermet. Amikor már közeledtünk, az egyik finn fiú felszólított bennünket, hogy válasszunk mi éttermet, és akkor ők a másikba mennek. Mi ezt viccnek véltük, de amikor rámutattunk az egyikre (én mondtam, hogy legyen a jobb oldali, mire D. rámutatott a bal oldalira :) ), akkor ők fogták magukat és búcsút intve sarkon fordultak, és beslattyogtak a másikba...
Ez után a kis intermezzo után leültünk a Kisváros Vendéglőbe, ami onnantól bearanyozta ottlétünket. Maga az étterem nem túl hangulatos. Nem rossz, de persze hangosan szól a Juventus rádió- bár a szomszéd teremből - amin keresztül a mosdóba kellett menni - legalább nem hallatszott át a játékgépek hangja. Tény, kicsit lepukkant, a folyton csukott ajtó mögött pedig ott a söntés, de okos döntés volt, hogy ott maradtunk. Mint másnap este a vacsoránál kiderült, egy 24-25 éves lány viszi egyedül a konyhát, aznap éppen ő is szolgált ki. Mind ő, mind pedig az előző déli "pincérünk" hihetetlenül kedves, odafigyelő, kicsit sem tolakodó és segítőkész volt. Megmondom őszintén, nagyon régen nem volt ennyire pozitív élményem. És a kaják, hát azok valami isteniek voltak. Mindent összevetve kóstoltunk Jókai Bablevest (olyan füstölthússal, hogy csak na!), gombalevest, hagymás rostélyost (olyan finom volt a husi, hogy muszáj volt megkérdeznem, hogy készíti, és ha majd nem lesz épp' vöröshús-stop, mindenképpen megcsinálom!), hortobágyi palacsintát (pedig ezt aztán tényleg könnyű rosszul készíteni, de majdnem tökéletes volt), szarvast áfonyamártással (helyben lőtt friss szarvasról beszélünk...), és desszerteket. Na, az az egy talán, ami nem volt olyan nagy élmény, de nem azért mert nem volt nagyon finom, hanem mert nem "saját" desszertjeik voltak. A megszokott palacsinta, gyümölcskehely, és gesztenyepüré-kínálattal találkoztunk csak. Az étlap a szakács idekerülése óta állandó, és egy-két kivétellel a szokásos kínálatot adja. El sem tudom képzelni, hogy mit alkotna, ha szabadjára engednék... Mindenkinek, aki a környéken jár, muszáj benéznie ide egy ebédre, és tényleg ne riasszon el senkit az első benyomás. Nagyon régóta nem ettem ilyen jót. http://www.kisvarosvendeglo.fw.hu
várost. A hotel recepciósa egy helyi "gyorsétterembe" (kifőzdébe) irányított el bennünket, amiből az első szippantás után kifordultam. Persze kaptam a megjegyzéseket, hogy ne legyek már ilyen finnyás, stb., de amikor reggeli nélkül a három óra utazásból másfelet azt tervezgettem, hogy mennyire finomat fogok enni egy normális étteremben, akkor valahogy ez nem hatott meg. :) Időközben még finn fiatalokkal is összefutottunk, akik Pécsett tanulnak, és átugrottak kirándulni, és szintén egy jó éttermet kerestek. Úgyhogy együtt folytattuk tovább az utat a város széle felé, ahol befelé kocsikázva láttunk két, egymással szemben lévő éttermet. Amikor már közeledtünk, az egyik finn fiú felszólított bennünket, hogy válasszunk mi éttermet, és akkor ők a másikba mennek. Mi ezt viccnek véltük, de amikor rámutattunk az egyikre (én mondtam, hogy legyen a jobb oldali, mire D. rámutatott a bal oldalira :) ), akkor ők fogták magukat és búcsút intve sarkon fordultak, és beslattyogtak a másikba...Ez után a kis intermezzo után leültünk a Kisváros Vendéglőbe, ami onnantól bearanyozta ottlétünket. Maga az étterem nem túl hangulatos. Nem rossz, de persze hangosan szól a Juventus rádió- bár a szomszéd teremből - amin keresztül a mosdóba kellett menni - legalább nem hallatszott át a játékgépek hangja. Tény, kicsit lepukkant, a folyton csukott ajtó mögött pedig ott a söntés, de okos döntés volt, hogy ott maradtunk. Mint másnap este a vacsoránál kiderült, egy 24-25 éves lány viszi egyedül a konyhát, aznap éppen ő is szolgált ki. Mind ő, mind pedig az előző déli "pincérünk" hihetetlenül kedves, odafigyelő, kicsit sem tolakodó és segítőkész volt. Megmondom őszintén, nagyon régen nem volt ennyire pozitív élményem. És a kaják, hát azok valami isteniek voltak. Mindent összevetve kóstoltunk Jókai Bablevest (olyan füstölthússal, hogy csak na!), gombalevest, hagymás rostélyost (olyan finom volt a husi, hogy muszáj volt megkérdeznem, hogy készíti, és ha majd nem lesz épp' vöröshús-stop, mindenképpen megcsinálom!), hortobágyi palacsintát (pedig ezt aztán tényleg könnyű rosszul készíteni, de majdnem tökéletes volt), szarvast áfonyamártással (helyben lőtt friss szarvasról beszélünk...), és desszerteket. Na, az az egy talán, ami nem volt olyan nagy élmény, de nem azért mert nem volt nagyon finom, hanem mert nem "saját" desszertjeik voltak. A megszokott palacsinta, gyümölcskehely, és gesztenyepüré-kínálattal találkoztunk csak. Az étlap a szakács idekerülése óta állandó, és egy-két kivétellel a szokásos kínálatot adja. El sem tudom képzelni, hogy mit alkotna, ha szabadjára engednék... Mindenkinek, aki a környéken jár, muszáj benéznie ide egy ebédre, és tényleg ne riasszon el senkit az első benyomás. Nagyon régóta nem ettem ilyen jót. http://www.kisvarosvendeglo.fw.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése