Visszatértem :)

Nem csak az országba az ünnepek erejéig, hanem azt hiszem, hogy ide a blogba is. Elég pörgős volt ez az elmúlt majdnem három hónap, és hát a lopott internetünk minősége sem kedvezett különösebben a blogírásnak. Meg hát a város felfedezése elég sok időt vett el... De mivel nem kerültem át a Csipkerózsikákhoz, és több kedves noszogatás is érkezett, azt hiszem, hogy innen, a szélessávú internet birodalmából újra felveszem a fonalat. :)
Mert hogy főztem kint. Nem is keveset. Persze a kulináris élvezetek halmozásán túl költséghatékonysági okai is voltak ennek. Az egyetlen általunk megfizethető utcai kaja a hollandok (és skótok, angolok, stb.) nemzeti étele, a sültkrumpli volt. Pata speciale. Azaz frissen sült krumpli (a jobb helyeken nem is mirelitből) ketchuppal, majonézzel és apróra vágott vöröshagymával. Miután megtaláltuk a legjobb sültkrumplist a városban a Waterloopleinen, általában oda jártunk, ha már nagyon nagyon éhesek voltunk, és képtelenek voltunk tésztára gondolni. Hát igen, az étrendünk nem volt a legváltozatosabb: tészta, rizs, tészta, tészta, krumpli, hús, tészta, tészta, rizs, tészta, ... Persze azért próbálkoztunk, bejöttek levesek is, de meg kell, hogy mondjam, komoly ihlethiányhoz vezet a sütő hiánya és a hús ára... Ennyi vega kaját még életemben nem főztem...
De voltak nagy felfedezések is: például, hogy mérj le egy kanapét, mielőtt megpróbálod felvinni az 1,2 méter széles ám 45 fokos lépcsőn az elsőre... Azt hiszem, ennek külön posztot is szentelek majd... Na meg hogy a pindakaas-jellys (ami valójában peanutbutter-jellys) kenyér jó. Nagyon nagyon jó. Meg hogy az avokádót tényleg nem lehet megunni. Az avokádó is részese volt ugyanis azoknak a 2-3 óráig elhúzódó villásreggeliknek, amikkel majdnem minden regel megörvendeztettük magunkat. Mozzarella sali, avokádó krém, 3-4 fajta felvágott, sajtok, olajbogyó, zöldségek, szóval hideg kajában nem volt hiány. És persze volt egy nagyon jó pékség mellettünk, úgyhogy mindehhez még meleg magos barna kenyeret ettünk. :) És persze még számtalan más dolog, hogy hogy lehet egymás mellett élni békében, és hogy itt nem jelent semmit, ha valaki rád mosolyog, és ha vissza mosolyogsz, akkor megdícséri a mosolyodat, hanem csak megjegyezte, aztán ment tovább... Nagyon más itt (vagy ott, vagy most hol is? :) ), és sok mindent láttam, amit máshogy lehetne vagy kéne csinálni, de az biztos, hogy legalább az én hozzáállásom megváltozott néhány dologhoz, ami azért jó kezdet! :)

1 éves és 12 napos blog :)

Hát elég kemény, de egyszerűen elfelejtkeztem a blog szülinapjáról... Annyi minden volt, készülődés az útra, az utolsó melók leadása, szomorkodás, és izgalom... Így elfelejtődött, de most belémcsapott, mintha lett volna valami, amire emlékezni akartam... És igen, így most a marokkói negyed közepéből, egy üres lakásban egy kanapén ülve, elektromos főzőlapról és radiátorról álmodozva megiszom egy pohár bort az elmúlt egy év emlékére, és arra, hogy a folytatást legalább ennyire élvezni fogom! Egészségemre! :)



Ez pedig az a hely, ahol valószínűleg nem fogok dolgozni! :)

Utazás - San Fracisco I.

Mar negyedik napja itt vagyok a vilag masik vegen, es kicsit furcsan erzem magam. Egyre inkabb azt hiszem, hogy az amerikaiak viccelnek: ulnek a tokeletes gyeppel korulvett diszletszeru hazaik elott, fejenkent 2-3 terepjaroval, amibe azt hiszik, hogy minden kovetkezmeny nelkul jut eleg benzin, es ez orokre igy is marad. Az egesz egy kicsit olyan, mint egy mese - teljesen valoszerutlen. Mindenfele gyumolcs kaphato, eretten, edesen, es teljesen normal aron. Es olyan mexikoi kajat ettem az ocean parton, amit igazi mexikoiak keszitenek, akik lekesen magyaraztak, miben mi van, mi hogy keszul. Persze tul vagyunk mar az elso beef barbecue-n, ugy latszik, ez kikerulhetetlen resze az amerikai letnek: bent a city-ben is ott vannak a grill szettek a legkisebb erkelyeken is. Persze ugyanugy latni homeless-eket is, bar nagysagrendekkel kevesebbet, bar allitolag nem voltunk meg azokon a helyeken, ahol sokan vannak. De azert latszik, hogy mas jellegu problemakkal kuzdenek itt, mint itthon. Egyelore nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, latszik, hogy sok nagyon jo dolog van itt, de azert tenyleg valoszerutlen itt az elet...

Közérdekű VII. - Paradicsompalánták

Már tavaly is próbálkoztam paradicsom nevelésével, de akkor kevéssé jártam sikerrel. Több hétig semmi sem történt, mire feladtam, és a teraszt érő esőre bíztam mindent. Egy nagyobb vihar után eszembe jutott, hogy mi lehet a palántával, de sajnos addigra már kimosta az eső a cserépből, pedig már érett rajta egy pici, zöld tojás... :( Idén azonban úgy döntöttem, legalább 4 palántával fogok próbálkozni, amiből aztán 6 lett, és meglepő módon már egy hét után kettő is megajándékozott egy-egy pici, és azóta egyre csak növekvő pici, zöld paradicsomkezdeménnyel... :)

Most a kisebbel itt tartunk:

Közérdekű VI. - FINOmÁNIA a Rosinantéban

Mostanában finoman szólva is eltűntem, mivel túl sok a meló, és már erősen benne járunk a vizsgaidőszakban is. De volt valami, amit már hetek óta hihetetlen izgalommal vártam - és mint kiderült, nem hiába: részt vehettem a Rosinante új projektjének, a Finomániának a próbanapján. A Rosinante ezúttal azt tűzte ki célul, hogy hihetetlenül fantasztikus séfjük közreműködésével bemutassák egy profi konyha működését, és egy adott téma köré 2 napos, sokrétű programot építsen, benne két, a séffel közös főzéssel, ahol különleges, a témához kapcsolódó ételeket készíthetünk el.

A próbanap az eper és a spárga jegyében zajlott. Reggel 8-kor egy bőséges svédasztalos reggelivel kezdtünk, ahol kicsit kómásan bár, de próbáltunk megismerkedni a többiekkel (Mirelle beszámolója itt, Fűszeres Eszteré pedig itt). A közös kávézás után az eperföldre indultunk, ahol egy nagy kosárnyi friss epret szedtünk az ebédhez. :) Megmondom őszintén, hogy én még soha nem szedtem epret, maximum szamócát a gyerekkori kirándulásink alkalmával, de az a végtelenbe nyúló, zöldellő eperföldekhez képest sehol sincs. És az az üde hang, amikor az eper lepattan a száráról, és véletlenül (?) egy kicsit megnyomódik, és az édes lé végigcsurog az ujjaidon, így muszáj egyből bekapni, hmm... :) Az eperszedés (és a hamuban sült pogácsázás) után visszakocsikáztunk a főzés helyszínére: Gál Zsolt mesterszakács és a Rosinante munkatársai olyan szabadtéri nyári konyhát rittyentettek, hogy ihaj! Otthonos, és egyszerre nagyon profi... A menü a következő volt:


Mindhárom fogásban mindenki aktívan részt vett: pucoltunk spárgát és rebarbarát, vertünk habot, olvasztottunk csokit, készítettünk égetett tésztát, kóstoltunk mazsolabort, megtanultuk, hogy mikor rózsaszín a kacsamell, mitől lesz jó egy csokihab, és hogyan tálaljunk meg egy ínycsiklandó ételt gyönyörűen. Egyszóval elrepült 3 fantasztikus óra, és közben rengeteget tanultunk, és éhségcsillapításként frissen szedett epret, és a gyerekek által Kati néni segítségével készült sütikből nassoltunk. :) (Ha én ennyi idősen ilyen finomakat sütöttem volna...) Az ebédhez a séf által a Sike pincészetből választott, Péter által bemutatott borokat kóstoltunk, újabb hmm... :) Ebéd után pedig Pista bácsi, a szentendrei kertész előadását hallgattuk meg a fűszernövények termesztésének rejtelmeiről: végre megtudtam, hogy nem azért pusztul el a bazsalikomom, mert én öntözöm rosszul! :) És ha mindez nem lett volna elég, búcsúzóul kaptunk egy-egy üveg házi bodzás eperbefőttet. Mondanom sem kell, hogy még aznap elfogyott, nagyjából 3 és fél perc alatt! :)
Az elmúlt hónapok egyik legszebb napját töltöttem el kint, a következő alkalmak már be vannak írva a naptáramba, és egy ígéret szerint augusztusban megtanulhatom a rózsa-rebarbara chutney elkészítését is, amit a múltkor ettem egy hihetetlen 5 fogásos francia menü előételeként, isteni libamáj mellé...

Közérdekű V. - Desszertmester

A Moszka térnél láttam egy hirdetést egy új boltról, a Desszertmesterről. Volt ott egy honlapcím is, amit pár héten belül (amikor már kb. ötödször láttam a hirdetést, és végül akkor is eszembe jutott, amikor gép közelében voltam) meg is néztem. Egyből éreztem, hogy ez a bolt nekem, és drága random barátnőmnek való (akit lassan a nevén is nevezek majd, mivel ő lesz a társam a messzi Amszterdamban, így viszonylag sokat fogok írni róla), akit pár hét ígérgetés után el is vittem a "meglepi boltba". Bár a bolt nagyon pici, egyáltalán nem okozott csalódást: tele van minden hihetetlenül vicces, aranyos, ötletes dolgokkal, gondolatban már vagy 10 gyerekzsúrt megszerveztem az ott található eszközök segítségével, és hirtelen nagyon vágytam egy gyerkőcre - vagy legalábbis arra, hogy nagynéni legyek! :)

Közérdekű IV. - Amszterdam

Hát izé... szóval az a helyzet, hogy megpályáztam, és megkaptam egy fél éves egyetemi ösztöndíjat AMSZTERDAMBA!!! :) Úgyhogy úgy néz ki, hogy szeptemberben költözöm ki... Ez persze felvet egy csomó kérdést, nem utolsó sorban a bloggal kapcsolatban is: nem tudom, mennyire tudok majd főzni kint, vagy hogy a blog mennyire válhat egy kicsit utazós bloggá, és hogy egyáltalán mennyi időm lesz mire. De azt azért nem hiszem, hogy kibírnám akár csak egy hétig is, hogy ne főzzek, úgyhogy azért van még remény... Mindenesetre nagyon izgulok, meg be is vagyok parázva rendesen, de hát kellett nekem 14 évesen célul kitűznöm, hogy nekem ebben a városban élnem kell!!! Gondolom ezek a kérdések idővel majd tisztázódnak a fejemben, na meg akármit is találok ki most, biztos, hogy nem úgy lesz, hiszen fogalmam sincs róla, hogy hogy s mint lesz ez majd kint... Úgyhogy egyelőre marad a gyomorremegés, ami néha átcsap fergeteges jókedvbe, meg utcánhangoséneklésbe (na jó, ez amúgy is előszokott fordulni), na meg a rosszkedvbe, hogy nemakaromitthagyniD.-t...


A kép innen.

My band

Ez nagyon tetszik! :)

1. Menj a Wikipedia Random Article oldalára. A cikk címe az együttesed neve.
2. Ugorj át a random idézetek oldalára és a legutolsó 4-5 szava lesz a bandád első albumának a címe.
3. Végül a Flickeren az utolsó 7 nap legérdekesebb képeiből a harmadikat mentsd le, et lesz a cd borítója, bármi is legyen rajta.

Közérdekű III. - Rosinante

Hétvégén ismét elmentünk egyik kedvenc helyünkre, a Rosinante Fogadóba. Kb. 3 éve fedezte fel D. ezt a helyet, és azóta visszatérő vendégek vagyunk, minden évben megpróbálunk legalább egyszer, de inkább kétszer eljutni, hogy egy kicsit kiszabaduljunk a hétköznapokból. Amióta ismerjük ezt a helyet, elég sokat járunk a Szentendrei-szigeten, és az egyik legnagyobb álmunkká vált, hogy vegyünk itt egy pici házat. A környék fantasztikus, egy köpésre van Budapesttől, és mégis, zöld, és hegyek, amíg a szem ellát, csönd, és jó levegő...
Ráadásul a Fogadó gyakran ad kedvezményes ajánlatokat, mindig az aktuális ünnep, népi hagyomány, vagy évszakhoz kapcsoldó programokkal. Voltunk már Márton napi liba-napokon, ezúttal pedig masszőr, gyógyfürdő-belépő, és egy közös főzés várt ránk a séffel. Nem volt kérdés, hogy megyünk-e... :) A Fogadóban amúgy is van szauna és jacuzzi is (általában ezzel kezdünk reggel, utána jön a fejedelmi svédasztalos reggeli, helyben sütött pékáruval, és a roskadásig rakott asztalokkal. Általában ezután visszafekszünk egy kicsit aludni... :)), úgyhogy a közös főzés volt a döntő tényező. :)
Nem is tudom, miért "szoktunk rá" ennyire erre a helyre... Alapvetően szinte már "haza megyünk" oda, mindenki ismerős, a tulajdonosokkal nagyon jó viszonyt ápolunk. Az a szeretet, amivel ott várják a vendéget (és nem csak minket, visszajárókat), teljesen egyedülálló. Semmi mesterkéltség nincs benne, érezzük, hogy tényleg örülnek, ha bármilyen kérésünket teljesíteni tudják. A Fogadónak 1000 kötetes könyvtára van, tele mindenféle jobbnál jobb könyvvel - és az embernek tényleg kedve van egy teával a kezében végigböngészni a polcokat, mert minden sarokban van egy puha karosszék, ahol belemélyedhet a kiválasztottba. Én most egy Vámos Miklós könyvet bújtam végig, na meg néhány francia szakácskönyvet. :) Apropó, szakácskönyv. A Rosinante konyhája egyszerűen fantasztikus! Nagyon jó alapanyagokból, kreatívan, nagyon különlegeseket főznek! Ha egy hétvégére nincs idő, egy ebédre, vagy vacsorára is érdemes elmenni a Szentendrei-szigetre, egy szentendrei barátnőm nem is mint fogadót, hanem mint éttermet ismerte ezt a helyet. Egyszóval az egész hely fantasztikus, teljesen feltöltődve jöttünk haza, pedig csak szűk 3 napot töltöttünk el itt.

ps: A közös főzés nagyon jól sikerült, de a képek már kevésbé... Ugyanis a főzés után gyertyafényes asztalnál fogyaszthattuk el kettesben a művünket, és hát nem volt szívem megkérni a pincért, hogy hozzon már egy ledlápmát, mert ez tényleg gyönyörű, meg minden, de így mégis hogyan fotózzak vaku nélkül?!? A menü egyébként mézes fűszeres csirke volt naan kenyérrel és balzsamecetes csírás-salival (beszélgettünk Ági nénivel, és kiderült, hogy nagyon szeretjük az indiait), és túrós-epres pudinggaluska (hát, ezt sem így hívták, de a kép talán majd többet elárul...). Poszt később. :)

Közérdekű II.

Hétvégén - félig munkaügyben - Szigetváron voltunk. Gondoltuk, lemegyünk pár nappal előbb, körbenézni, milyen is arrafelé. Hát, megmondom őszintén, hogy a napok nagy részét betegen ágyban fekve és dolgozva töltöttük, mivel a helyi (jóformán egyetlen, mivel a vár sajnos zárva volt) nevezetességet, a termálfürdőt betegen nem volt nagy kedvünk kipróbálni. Így már majdnem megbántuk, hogy lementünk, amikor is... délben valami jó éttermet keresve jártuk a várost. A hotel recepciósa egy helyi "gyorsétterembe" (kifőzdébe) irányított el bennünket, amiből az első szippantás után kifordultam. Persze kaptam a megjegyzéseket, hogy ne legyek már ilyen finnyás, stb., de amikor reggeli nélkül a három óra utazásból másfelet azt tervezgettem, hogy mennyire finomat fogok enni egy normális étteremben, akkor valahogy ez nem hatott meg. :) Időközben még finn fiatalokkal is összefutottunk, akik Pécsett tanulnak, és átugrottak kirándulni, és szintén egy jó éttermet kerestek. Úgyhogy együtt folytattuk tovább az utat a város széle felé, ahol befelé kocsikázva láttunk két, egymással szemben lévő éttermet. Amikor már közeledtünk, az egyik finn fiú felszólított bennünket, hogy válasszunk mi éttermet, és akkor ők a másikba mennek. Mi ezt viccnek véltük, de amikor rámutattunk az egyikre (én mondtam, hogy legyen a jobb oldali, mire D. rámutatott a bal oldalira :) ), akkor ők fogták magukat és búcsút intve sarkon fordultak, és beslattyogtak a másikba...
Ez után a kis intermezzo után leültünk a Kisváros Vendéglőbe, ami onnantól bearanyozta ottlétünket. Maga az étterem nem túl hangulatos. Nem rossz, de persze hangosan szól a Juventus rádió- bár a szomszéd teremből - amin keresztül a mosdóba kellett menni - legalább nem hallatszott át a játékgépek hangja. Tény, kicsit lepukkant, a folyton csukott ajtó mögött pedig ott a söntés, de okos döntés volt, hogy ott maradtunk. Mint másnap este a vacsoránál kiderült, egy 24-25 éves lány viszi egyedül a konyhát, aznap éppen ő is szolgált ki. Mind ő, mind pedig az előző déli "pincérünk" hihetetlenül kedves, odafigyelő, kicsit sem tolakodó és segítőkész volt. Megmondom őszintén, nagyon régen nem volt ennyire pozitív élményem. És a kaják, hát azok valami isteniek voltak. Mindent összevetve kóstoltunk Jókai Bablevest (olyan füstölthússal, hogy csak na!), gombalevest, hagymás rostélyost (olyan finom volt a husi, hogy muszáj volt megkérdeznem, hogy készíti, és ha majd nem lesz épp' vöröshús-stop, mindenképpen megcsinálom!), hortobágyi palacsintát (pedig ezt aztán tényleg könnyű rosszul készíteni, de majdnem tökéletes volt), szarvast áfonyamártással (helyben lőtt friss szarvasról beszélünk...), és desszerteket. Na, az az egy talán, ami nem volt olyan nagy élmény, de nem azért mert nem volt nagyon finom, hanem mert nem "saját" desszertjeik voltak. A megszokott palacsinta, gyümölcskehely, és gesztenyepüré-kínálattal találkoztunk csak. Az étlap a szakács idekerülése óta állandó, és egy-két kivétellel a szokásos kínálatot adja. El sem tudom képzelni, hogy mit alkotna, ha szabadjára engednék... Mindenkinek, aki a környéken jár, muszáj benéznie ide egy ebédre, és tényleg ne riasszon el senkit az első benyomás. Nagyon régóta nem ettem ilyen jót. http://www.kisvarosvendeglo.fw.hu

Közérdekű I.

Rajtam kívül mindenki tudta, hogy ennyire büdös az aszalt paradicsom miközben sül???