2009. július 21., kedd

Utazás - Gasztroszerzemények

Hát igen, azért az várható volt, hogy pár konyhai darab is becsúszik a táskámba, bár nagyságrendekkel több mindent szerettem volna hazahozni, dehát a kilók ugye... Az mondjuk elképesztő, hogy mennyire fillérekbe kerülnek a szebbnél szebb holmik: az öntöttvas edénykészlet nem hogy megfizethető, hanem kifejezetten olcsó... Az biztos, hogy komoly konyhát tudnék kint összerakni, de azért így is sikerült jópár szép darabbal gazdagodni. :)

Elsőként a legnagyobb attrakció: (dobpergés, visszafojtott lélegzet a nézőtéren)



Igen, átjött a táskában a határon, el sem hiszem! Még szerezni kell hozzá áramátalakítót, de már folyamatban van, és végre használhatom itthon is! Ez ugyanis kipróbált darab, kint már sütöttem vele, mivel családtól van jelképes összegért. El sem hiszem... Gyönyörű...

Ezek után a többi már nem is tűnik olyan nagy számnak, pedig azért szuperek:





Fa salátaszedő, már régóta vágytam egy ilyenre.











Kicsi fa evőeszközök, fotózáshoz, a kínai negyedből.


Szilikon "fakanál", színes, imádom! :)











Ez egy csoda, a narancssárga-mániámhoz illő narancssárga pengéjű kés!!!






És végül, de nem utolsó sorban egy santoku kés, ami hihetetlenül jól vág, már várom, hogy mikor
vágom el vele a kezem! :)

2009. július 18., szombat

Rakott zöldségek kánikula módra

Hihetetlenül meleg van kint, és ennek megfelelően mindenki a forró konyha hátrányait ecseteli a posztjaiban. Én nem tudom, hogy mi történt velem, de a heti hőségrekord napján egyszerűen bevetettem magam a konyhába, és D. őszinte megrökönyödésére és aggodalmára eltöltöttem vagy 3 órát a 60 fokban. Van, hogy az ember megkíván egy kaját, és csak azt tudja elképzelni magának. Nálam ez rendszeresen akkor fordul elő, amikor az aerobik teremben ugrabugrálok, vagy súlyzókkal a kezemben azt kérdezem magamtól, hogy "miért is jutott eszembe, hogy lejöjjek egy ilyen meleg nap tornázni???", és közben szép lassan kirajzolódik "A" kaja, amit egyszerűen enni akarok, akármi van. Félreértés ne essék, nem csokihegyek és zsírszalonnák lebegnek ilyenkor a szemem előtt, ez a mostani kaja is teljesen egészséges, csak zöldségekből áll, de ha ez kell, akkor ez kell. Ilyen akkor szokott még előfordulni, ha másnaposan korog a gyomrom, de erről már elmélkedtem régebben. :) Szóval torna után gyorsan kihúztam a piacra, és azzal nyugtatgattam magam, hogy igazából én D.-nek készítek egy újabb (és ezúttal nagyobb) adag padlizsánkrémet, és ez a kaja csak mellékesen készül, ha már begyújtottam a sütőt alapon. Ennek az lett az eredménye, hogy vagy 2,5 óráig ment a sütő, meg vagy 2 gázláng, és mondanom sem kell, az új albérlet konyhája nélkülöz mindenféle ablakot... Viszont megérte. Egyrészről ott figyelnek a padlizsános üvegek a hűtőben, arra várva, hogy D. csillogó szemmel befalja őket, és megkérdezze, hogy "van még?", másrészről pedig elég jó kaja lett ez. Pont, ahogy elképzeltem, nagyon könnyű (férfiembereknek ajánlott tésztát, vagy nagyobb mennyiségű sült húst tolni mellé), és másnap reggel, hidegen vagy később langyosan is nagyon finom!

Hozzávalók:
  • 3 kisebb padlizsán
  • 2 közepes cukkini
  • 3 nagyobb paradicsom
  • 2 marék olajbogyó
  • 15 dkg fetasajt
  • 2,5 ek szezámmag
  • olívaolaj
  • oregánó, bazsalikom (ha lehet, friss)
A padlizsánt és a cukkinit meghámozom, karikákra vágom, majd a padlizsánt besózom, és hagyom állni 15-20 percig. Utána leöblítem róla a sót, és olívaolajon átpirítom egy kevés oregánóval, majd ugyanígy teszek a cukkinivel is. Közben vizet forralok, a paradicsomokat megszabadítom a héjuktól (bevágom keresztbe a paradicsomokat, bedobom a vízbe, egy perc után kiveszem, és lehúzom a héjukat)., és kockára vágom. Egy tepsi alját kikenem olívaolajjal, réteszek egy réteg padlizsánt, cukkinit, paradicsomot, olajbogyót (félbevágva), sajtot, és megszórom egy kevés szezámmaggal és a fűszerekkel (ha van friss bazsalikomom, azt teszek rá, de most nem kaptam, a növénykémen meg nem volt elég), majd ugyanígy tovább rétegzem, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Sütőben közepes hőfokon (végülis ha kitenném a napra, ott is megfőne...), kb. 20-25 percet sütöm. Akik nem bírják a nyúlkaját, azok ehetik tésztával! :)

Tésztával 4 személyre:

padlizsán: 200 Ft
cukkini: 250 Ft
paradicsom: 150 Ft
olajbogyó: 80 Ft (kb, ha elosztom az üveg árát a felhasznált mennyiséggel)
fetasajt: 200 Ft
szezámmag: 30 Ft (ugyanezzel a módszerrel)
1 csomag fussili/spagetti: 150 Ft (Lidl, durumlisztből készült)

Összesen: 1060 Ft 4 főre
Elkészítési idő: előkészület: 40 perc sütés: 20-25 perc


2009. július 17., péntek

Utazás - Grillezés

Az amerikai életformához éppen annyira hozzátartozik a grillezés, mint a hamburgerevés és az örök mosolygás. Főként, mivel a házi hamburgerek többsége szintén grillen készül. Bár nekünk a hamburgerek megmaradtak az étteremláncok - hamburger-éttermek kínálatában, sok finomságot ettünk a számtalan kerti party alkalmával.
Megérkezésünk napján grillen sütött csirkemellel kezdtünk, rengeteg frissen tört borssal, ami meglepő módon elég volt ahhoz, hogy nagyon jó ízű legyen a hús, és persze, hogy szétcsípje a szám (azért a jófajta Califroniai bor szerencsére hűtött valamicskét!)! :) Úgy általában igaz az, hogy a grillen készült ételek sokkal finomabbak, mint serpenyőben készült, ugyanúgy fűszerezett társaik. Az egész húst átjárja valami füstös íz, és nekem már a beleégett grillrácsok nyomától is összefut a nyál a számban. Tény, hogy mi sosem grilleztünk. Na jó, ez így nem igaz. 3 vagy 4 éve egy üzletnyitáskor lévő akció keretében vettem egy kétoldalú kontaktgrillt. Az első alkalommal megégettem a kezem, nem sikerült jól a hús, és a kis dobozban összegyűlt forró olajat is kiöntöttem a szőnyegre. Több alkalommal nem próbálkoztam. Bár ahogy így belegondolok, lehet, hogy elő kéne venni, és majd D.-re hagyom a munka "nehezét" (neki kint is nagyon jól ment, tök egyedül), bár gyanítom, hogy az eredmény azért nem lesz olyan, mint a fehéren izzó szénlabdacsok segítségével... Így nem csoda, hogy a városban a legkisebb erkélyen is a 3 lábú hordozható fajta köszönt vissza, nem pedig az általam kipórbált kontaktgrill.
A július 4-i hétvégén tobzódtunk a grillezésben, a "nagy esemény estéjén" részese lehettünk egy csak grillen készült vacsinak, ami isteni volt. A friss zöldségekkel, a hihetetlenül édes kukoricával (így tényleg inkább desszertnek illett be, mint köretnek), és az elmaradhatatlan marha mellett a mézes-barbecue-szószban pácolt disznólapockának, ami nálam vitte a pálmát. Ami nagyon érdekes volt (azon kívül, hogy a legjobb steak-et egy vega készítette nekünk), hogy hivatalosak voltunk egy tradicionális olasz (-amerikai) vacsorára, ahol a házilag készített pasta mellett a hús és a kolbász természetesen grillen készült, és érdekes módon mégis belesimult a vacsorába, nem tette "kevésbé olasszá". (Hú, tényleg, el ne felejtsem elkérni a focaccia receptjét, a legfinomabb volt, amit valaha ettem. Bár lehet, hogy nem szívesen adják ki a 200 éve őrzött családi titkot...)
Mindenesetre azért sajnálom, hogy nálunk nem annyira divat ez a sütési mód, kell hozzá kert, vagy legalább erkély. Kint azért az fantasztikus, hogy minden nagyobb játszótéren vagy parkban találhatunk public grill-t, azaz tökéletesen tisztán és rendben tartott grillezőszettet, az elengedhetetlen asztalokkal és padokkal körülötte, amit bármilyen szülinap vagy összejövetel alkalmával előszeretettel használnak az ott élők...

2009. július 15., szerda

Utazás - Kínai negyed


Ázsia után a San Francisco-i Kínai Negyedben él a legnagyobb ázsiai közösség a világon. Nem csoda hát, hogy a Negyed a város egyik legismertebb látványosságának számít. Már az első bent töltött napunkon meglátogattuk, de minden alkalommal vissza tértünk, annyira jó hangulata van (na meg persze az is közrejátszott, hogy arra tudtunk egy jó parkolóházat, így az volt mindig a biztos kiindulópont :) ). A Negyed kapujától elindulva egy főutcán sétálhatunk végig, ami tele van mindenféle bóvlit áruló, kifejezetten turistáknak szánt boltokkal. De ha az ember beljebb merészkedik, és elhagyja ezt az utcát, akkor hamar a Negyed elhagyatottabb részein találhatja magát, és ráébredhet, hogy ez tényleg nem csak turistalátványosság, itt az élet tényleg más, mint a város többi részében. A Negyed egy jelentős szélességű utcáját kizárólag a "piacok" foglalják el. Ez nem a klasszikus értelemben vett piac, és nem is a nálunk már-már szókapcsolattá forrott kínai-piac. Itt boltok sorjáznak egymás mellett, váltogatva találhatunk gyümölcsös-zöldségest, és hús árusokat. Nehéz leírni azt a forgatagot, ami ott van. A zöldségek és gyümölcsök nagyon jó árban kaphatóak itt, és mi csak nagyon jó minőségű árut fogtunk ki ott, bár a családból többen azt mondták, hogy ez azért nem mindig van így. Ezeknek a boltoknak a belső részén fűszerek, olajok és ecetek tömkelegével találkozhatunk, de mivel se ezekre, se a gyümikre nem angolul, hanem kínaiul van ráírva, hogy micsoda, nem volt könnyű dolgunk! Ennél nehezebb már csak a hús árusoknál van, mivel ott a legkülönfélébb tengeri herkentyűk találhatóak, friss, nagyon friss (értsd: élő), és sárított formában. Mondanom sem kell, hogy 2-3 féle békával, és több teknősfajtával is találkoztunk, az egyik egy nagy, majdnem 1 méteres orrmányos teknős volt, szegény ott szenvedett az alig másfél méteres műanyag dobozában, arra várva, hogy valaki megvegye, és megegye... Annak azért szívből örülök, hogy nem találkoztam a teknősök "félig feldolgozott" formájával, amikoris élve levágják róluk a páncéljukat, és így árulják... Brrr...
Hihetetlenül izgalmas ez a hely, bár a higiéniára nem nagyon adnak - nem mertem volna a húsosnál semmit sem venni, de azért nagyon nagy élmény volt ott sétálgatni, és figyelni a hétköznapi bevásárlásukat intézőket, miközben a világ legfinomabb cseresznyéjét majszolgattuk...

2009. július 14., kedd

Utazás - Amerikai palacsinta



Már a kiutazásunk előtt pár héttel rápörögtem az amerikai palacsintára, alig vártam, hogy kint legyünk, és ehessek. Egyébként ez engem is erősen meglepett, főleg, mivel mindössze egyszer ettem addig életemben, egy barátnőmnél, akik Amerikából jöttek, a reggelek többségében amerikai palacsintát ettek juharsziruppal, és a vasárnapi ebéd sült csirke helyett grillen sütött hamburger volt. Aztán - azt hiszem, a harmadik reggelen - juharszirup illatra ébredtem, és kint várt az asztalom az első kinti palim. Hát, nem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Az egy dolog, hogy nem verte a Nagyi rendes palacsintáját (ez fel sem merült bennem), de nem volt az igazi. Aztán kiderült, hogy porból készült, ami nem baj, mivel én is olyat ettem, de így utólag azt gondolom, hogy ez lehetett a hiba. Úgyhogy amikor felmentünk a 3000 méteren lévő Taioga Pass-ra, D. sógora megörvendeztetett egy házi készítésű amerikai palacsinta-ebéddel, ami nagyon jól esett a több órás - persze eredménytelen - horgászás után, és tényleg nagyon finom volt. Mint kiderült a recept Alton Brown-é, minden változtatás nélkül.

Hozzávalók a "palacsintaporhoz" (előre összekeverhető, 3 hónapig felhasználható):
  • 6 csésze liszt
  • 1,5 tk szódabikarbóna
  • 3 tk sütőpor
  • 1 tk só
  • 2 tk cukor
Hozzávalók a "befejezéshez":
  • 2 tojás
  • 2 csésze író (tejjel helyettesíthető)
  • 4 ek sózatlan vaj
  • 2 csésze "palacsintapor" (ld. fent)
  • vaj a sütéshez
A tojásfehérjéket és az írót, valamint külön a sárgáját és a vajat összekeverem, majd nyakon öntöm a palacsintaport a keverékekkel. Csomómentesre dolgozom, de nem szabad túlkeverni. A forró serpenyőben megolvasztom a vajat, és a tésztát oladalanként 2-3 percig sütöm. Megszórom friss gyümölcsökkel, vagy egyszerűen csak juharszirupot öntök rá. Nutellával is finom! :)

A kép a Tioga Pass-i házunk előtt készült.

2009. július 12., vasárnap

VKF! XXVI. - Előétel: Miniszendvicsek paradicsomos padlizsán- és márványsajtos avokádókrémmel, jeges borsmentateával

Amikor a legújabb VKF! témáján gondolkoztam, abban az egyben biztos voltam, hogy padlizsán szerepelni fog a kajában. Furcsa, én sokáig nem voltam oda ezért a zöldségért, de aztán a padlizsánkrém a nyaraink állandó résztvevője lett. Ettem már sokfélét, de az igazi nagy kedvenc a D. kérésére előállított paradicsomos padlizsánkrém lett, ami annyira tetszett neki, hogy miután 2 nap alatt egyedül elfogyasztotta a 4,5 befőttesüvegnyi mennyiséget, kérlelt, hogy tegyünk el télre vagy 10 kilót... :) A sikertörténet szomorúbb része, hogy egy nagyobb mennyiségbe bele is fogtam, de úgy látszik, öregek voltak a zöldségek, mert olyan keserű lett, mint a csuda. El is ment tőle a kedvem arra a nyárra. A másik főbb összetevő felől szintén nem volt kétségem, bár egy darabig próbáltam lebeszélni magam róla, lévén nem igazán nyári: az avokádó. Egész Californiában hegyekben állt ez a gyümölcs, és egyszerűen nem tudtam eleget enni belőle. Mikor hazajöttem, és kimentem a piacra, rájöttem, hogy ez itthon nincs éppen így, végül a Lehelen kaptam nagy nehezen, de csak egy olyan árusnál volt, ahol elvből nem veszek semmit, mert méregdrgága és nem jó minőségű. Most azonban az avokádó utáni vágy erősebb volt, így ez lett a másik fő hozzávaló. A forma Csöppi pogácsaszaggatójával készült, amit pogácsaszaggatásra azóta sem haszáltam, de ami késik, nem múlik. :)

Hozzávalók a padlizsánkrémhez:
  • 3 közepes padlizsán
  • 3 nagy paradicsom (még nem a saját, ez tegnap készült, és ma szedtem le az első saját parit, amit a Nagyi ápolt gondosan a távollétemben)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • só, bors, pici cukor
A padlizsánokat alaposan megszurkálom, és úgy egy órára a sütőbe teszem, gázon 6-os fokozatra (helyébe grillsütőt és szabad teret képzelek el, de legbelül ennek is örülök, holnaptól ugyanis nincs gáz a lakásban). Amikor már kellőképpen megráncosodtak, kiveszem, és hűlni hagyom őket. Közben vizet forralok, keresztbe bevagdalom a paradicsomok tetejét, és 1 percre beleteszem a forró vízbe, hogy aztán kivéve és lehűtve könnyen lejöjjön a héjuk. A kockára vágott hagymákat megpirítom, és rádobom a padlizsánt is. Amikor már az is pirult egy kicsit, mehet rá a felkockázott paradicsom, a só, sok bors, és a pici cukor. Fedő alatt, kis lángon párolom, 10-15 percig.

Hozzávalók az avokádókrémhez:
  • 1 érett avokádó
  • 10 dkg márványsajt
  • 1 lime
  • kevés só, sok frissen őrölt bors
Az avokádó húsáról lefejtem a héját, majd villával pürésítem a márványsajttal együtt. A lime levével, sóval, és sok frissen őrölt borssal ízesítem.

A falatkákhoz pirítóskenyeret csinálok, és különböző méretű (vagy akár csak 1 fajta) pogácsaszaggatóval falatonként 3-3 kört szúrok ki belőlük. A legalsót megkenem a padlizsánkrémel, a középsőt pedig az avokádóval, (Nem muszáj keverni, bár nagyon finom együtt.) majd ráteszem az utolsó kis kört. Jégbe hűtött, mézzel ízesített borsmentateát iszom hozzá.

Utazás - Marnee Thai restaurant

A kint töltött idő egyik legmeghatározóbb emléke egy thai étteremhez fűződik. Miután sétáltunk egy nagyot a Golden Gate Parkban, a közeli Irving Street-re mentünk, ahol végül beültünk a Mernee Thai étterembe. A helyről tudni kell, hogy kívülről nézve nem biztos, hogy magadtól bemennél oda, mert nem látszik különlegesnek, egy, az utcában csoportosuló thai éttermek közül, de óriási hiba kihagyni. Chai Siriyarn, a séf a legkülönfélébb díjakat és elismeréseket kapta meg mindenhonnan, nagy vonalakban nevezték az év nemzetközi séfjének, főzött a thai hercegnek és hercegnőnek, tanít California egyik legjobb főzősulijában, mind Thaiföldön, mind pedig Los Angelesben megkapta a Superchef címet, az étterem pedig 17 éve benne van az első öt thai étteremben a Bay Area-ban, mégis teljesen megfizethető áron ettünk ott. Hárman háromfélét ettünk, és mindegyik hihetetlenül finom volt, szó szerint nem tudtunk megszólalni a gyönyörűségtől. Én Pad Thai-t ettem (rizstészta benne mindenfélével, rákkal, tofuval, hajszálvékonyra vágott zöldségekkel, és leöntve egy eszméletlenül finom, kicsit pikáns szósszal), mivel a séf több pad thai készítő versenyt is nyert, és amúgy is csak most kezdtem el barátkozni a thai konyhával, gondoltam, jobb az alapoknál kezdeni! :) D. green curry-t evett, ami hihetetlenül finom volt (azért körbekósoltuk mindenkiét), bár nekem speciel kellett jó pár korty víz falat után, úgy csípett, hogy csak na! D. nővére, aki elvitt minket, pedig pad prik pao-t evett, ez rizs alapú, tele zöldségekkel és husival. Képtelen vagyok szavakba önteni, most is érzem az ízét a számban, teljesen függő lettem! Szóval ide tuti el kell látogatni, lehetősleg nem is egyszer! És most már biztos vagyok benne, hogy nagy hiba volt nem megvenni a séf által írt szakácskönyvet, úgyhogy remélem jön majd hamar haza valaki, és elhozza nekem!
A honlapot érdemes nézegetni, néhány recept is van rajta!
(a képek feltöltés közben elvesztek :( )

2009. július 10., péntek

Utazás - San Fracisco II.

Már vagy egy hónapja nem jelentkeztem, mentségemre váljék, hogy ezt a hónapot kint töltöttem Californiában, és ott annyi de annyi dolog történt velünk, hogy egyszerűen nem maradt időm és energiám blog írásra. Bejártuk az egész Bay Area-t, ahol mindenki azt mondja magáról, hogy ő San Francisco-i, pedig van, aki másfél órára lakik a várostól. California egyébként egészen hihetetlen hely, kicsit olyan, mintha viccelnének az emberek, azzal, hogy ilyen "díszletekben" élnek. Az egész állam a fogyasztás körül forog. Legyen szó műszaki cikkről, bútorról, házról, kocsiról, ruháról, vagy éppen kajáról. A pazarlás elképesztő mértékű, és az emberek mintha nem lennének tisztában a következményeivel... Bár ahogy elnéztem, a hírek arról, hogy az USA válságban van, itt, a Szilikon völgyben egyáltalán nem érezhető, így talán nem csoda, ha az emberek nem törődnek ezzel, hiszen a legnagyobb paráknak sem érzékelik közvetlenül a hatását, legalábbis a többség nem. California egyébként hihetetlenül sokszínű, köszönhetően annak a rengeteg féle népnek, akik ott élnek egymás mellett. Minden élelmiszer üzletben a legkülönfélébb kajak találhatóak, hiszen mindenütt él mindenféle származású ember: van külön mexikói, kóser, thai sor, vagy 30-40 fele tortilla (nem vicc!), és persze mindenféle gyümölcs és zöldség, elképesztő minőségben. A Bay Area klímája ugyanis erősen mediterrán, így a környéken megtermelnek mindent, az articsókatol az avokádóig. Vannak városok, amik különböző zöldségek-gyümölcsök termesztésére vannak ráállva, és minden évben rendeznek fesztiválokat köréjük. Az eper városa mellett elmentünk, majdnem meg is álltunk epret szedni, de végül kihagytuk. A legkíváncsibb a fokhagyma városára lettem volna, állítólag már messziről érezni, ha arra felé közeledsz. :)
California elsősorban a természeti értékeiről híres. Megmondom őszintén, hogy bár szeretek kirándulni, és szép helyeken járni, de azért azt gondoltam, hogy egy idő után sok lesz nekem ez, inkább a város, a pörgés lesz az, ami érdekelni fog. Nagyot tévedtem. A természetnek olyan sokféle arcával találkoztunk, az égig érő, több ezer éves fáktól kezdve (Big Basin, Henry Cowell Park), a szél és a víz hatására egészen különleges módon megformálódott, ősrégi ciprusokkal körbevett óceánparton (Point Lobos) és a hihetetlen vízesésekkel és sziklákkal tarkított völgyön (Yosemite Valley) keresztül, a több ezer méter magas hegyekkel körbevett tengerszemig (Lake Taho) vagy a kristálytiszta patakokkal szabdalt, az emberi beavatkozástól szinte teljesen mentes 3000 méter magas hegyekig, ahol esténként szikráznak a csillagok, és látszik a Tejút... Tényleg a világ legszebb helyein jártunk, és horgásztunk a hegy tövében a patakban, mint Hemingwaynél a Nagy kétszívű folyónál-ban, és bámultuk a hóborította hegyeket, a tökéletes csendben, teljes harmóniában a természettel...

A civilizációba visszatérve már meg sem lepődtünk azon a statisztikai adaton, miszerint San Francisco-ban 28 emberre jut 1 étterem. Azért ilyen merészet nem tippeltem volna, de tény, hogy az emberek majdnem minden nap eljárnak valahová, és hála a jó égnek nem elsősorban az általunk is ismert gyorséttermekbe. Na jó, ez nem igaz, rengetegen járnak oda is, de általában ezek az emberek a legszegényebb rétegből valók, nagyon sok köztük a mexikói, mivel ők azok, akik a legkevésbé jutnak rendes álláshoz, és többnyire túlsúlyosak. A középosztálybeliek azonban hamburgerezni is hamburgerezőkbe járnak, komoly kultúrája van ott ennek, (készül a hamburger-összehasonlító poszt), mi ettünk pl. olyan étteremben, ami erősen hajazott a Pulp Fiction-ben látható nyitottkocsis- Marilyn Monroenak öltözött pincérnős helyre... :) A gyorséttermeken kívül is rengeteg kajálda van kint, főleg családi vállalkozások, amik ott élő különböző népek tradicionális konyháit jelentik. Ettünk maláj étteremben, ahol a világ legfinomabb előételét kóstoltam meg ( kisütött tofu, hajszálvékonyra vágott uborkával és csírákkal, leöntve egy egészen pikáns mogyorós szósszal, hmm, mennyei...), olyan kínai all you can eat étteremben, ami olyasmi volt, mint a trófea, leszámítva azt, hogy 8-10-szer akkora teremben különlegesebbnél különlegesebb büféasztalokról válogathattunk, nagyon finom kajákat. Ettünk mexikóit az óceánparton (na jó, a Taco Bellt is kipróbáltuk, bevallom őszintén :) ), és életem legjobb kajáját ettem a Golden Gate Park mellett egy thai étteremben, de erről majd egy másik posztban.
Az biztos, hogy California nagyon különleges hely, ahová érdemes elmenni, és bejárni, de én élni nem tudnék ott. Egyedül San Francisco belvárosában tudnám talán elképzelni, amit ugyanúgy jellemez a sokszínűség, de mégis sokkal európaibb, mint a Bay Area többi része. Életem legjobb nyaralása volt ez, remélem, hogy nem utoljára jártam ott, bele is halnék ha nem ehetnék soha többet azokból az ételekből, amiket ott kóstoltam, és nem fedezhetnék fel még több ilyet. Igen, talán ez az, ami innen, Magyaroszágról nagyon hiányzik, az a fajta sokszínűség, amitől a gasztronómia is ennyire sokrétűvé válik, és ami nyitottá és elfogadóvá teszi az embereket...