lustaság és spenótos fetás csirke

Imádom a póréhagymát! Ráadásul erre akkor jöttem rá, amikor D.-vel az első albérletünkben laktunk fent, a hegyen, és volt egy nagyon jó zöldséges a kapunktól 15 méterre. Mindig, minden kapható volt, viszonylag normál áron, így azon a télen tényleg csak kitaláltam, hogy mi legyen a kaja, és nem volt gond, ha nem volt otthon hozzá kb. semmi, csak leugr

ottam, és kész. Nem mondom, most is 5 perc bringára van a Lehel piac, de ez már olyan táv, ahol gyakran győz a lustaság. Azt hiszem jellemző sztori, - sok szempontból - hogy a diplomaosztóm utáni hajnalban, hazafelé sétálva, kb. fél 6kor értük el Annával a Lehel piacot, miután a végigbulizott éjszaka után egy termosz kávé és egy doboz Haagen-Dazs fagyi társaságában megnéztük a napfelkeltét egy mólóról a Dunán. Azaz csak néztük volna, mivel a nap a hegy másik oldalán kelt fel, így buktuk a dolgot, de a hangulat azért megvolt. :)

Szóval mivel másnaposan főzni jó, így biztos voltam benne, hogy sütőben sült fokhagymás-spárgás-újkrumplit szeretnék csinálni, lehetőleg még reggelire. Igen ám, csakhogy a piac 6-kor nyit. Komoly dilemma előtt álltunk: hazamenjek-e, és később, egy kis alvás után térjek vissza, vagy húzzuk ki még ezt a fél órát valahogy, és első vásárlóként válasszak a legszebb spárgák közül. Meghoztuk a legjobb (?) döntést: beülünk még a szemközti vendéglátóipari egységbe egy fél órára, dumálunk még egy kicsit, és hipp-hopp, nyílik a piac. Na persze. A dumálásból falnak dőlő félig alvás lett, és ez volt életem egyik leghosszabb fél órája. Viszont két gyönyörű csokor spárgával értem haza reggel fél7kor, bár tipikus, hogy számtalan indokolhatóbb szituáció lett volna az éjszaka folyamán, amikor eltörhetett volna a napszemüvegem, mégis egy csokor spárga törte el reggel, már teljesen beszámítható állapotban...

Most följebb pörgetek, hogy hogy is jutottam el eddig. Ja, igen. Szóval a póréhagyma. Akkor télen rájöttem, hogy kajába főzve is isteni, és teljesen más karakter, mint a többi hagyma (mily meglepő). Úgyhogy ez lett a kaja alapja, na meg durva mennyiségű fokhagyma. Lilahagyma is mehet rá, a fetával az is jól megy. Vicces, de pont a fent linkelt másnapos főzős posztban szereplő kaja átdolgozása ez a mostani.

Hozzávalók:

• fél rúd póréhagyma
• kb. 8 gerezd fokhagyma (simán mehet annyi, nem érződik az íze)
• fél kg csirkemell csíkokra vágva
• 1 csomag mirelit spenót (vagy friss, hú de imádom frissen)
• 15 dgk fetasajt
• 2 ek tejszín
• 2-3 db szárított paradicsom, felcsíkozva (elhagyható)
• kevés só (a feta sós), frissen őrölt bors, szerecsendió

Olívaolajon megpárolom a hagymákat, beleteszem a húst, sózom-borsozom, együtt párolom, amíg a hús majdnem kész. Rádobom a spenótot, és hagyom fortyogni. Beleteszem a tejszínt, hogy ne égjen le, rámorzsolom a fetát, (egy keveset hagyok belőle, hogy a végén, frissen tegyem rá), és a szárított paradicsomot. Megy bele szerecsendió, meg még só-bors, ha kell, és kész. Sütőben sült fűszeres krumplival isteni.

VKF! XXIV. 1 tárgy + 1 történet + 1 recept

Sokat gondolkoztam, hogy melyik konyhai eszköz, tárgy az, ami a leginkább közel áll hozzám. A választásom először egy gyerekkori fém villámra esett, aminek a nyelébe egy maci van belekarcolva. Szinte mindennap használom, általában a szendvicsek mellé kerülő salátákhoz vagy zöldségekhez. Ha ilyen tipikus "köretet" akarok enni, akkor hiába vagyok farkaséhes, és áll már készen a kaja, addig nem ülök le az asztalhoz, amíg meg nincs a "kisvilla". Aztán nagy dilemmázások után mégsem ezt, hanem egy olyan tárgyat választottam, ami több szempontból is nagyon fontos nekem: az ismeretségünk egyrészt legalább olyan régi, mint a villával, másrészt azonban mégis új.

Ezt a nyújtódeszkát a sodrófával együtt D. Nagymamájától kaptam, most Karácsony után. Már egy jó ideje ácsingóztam utána, mivel pontosan olyan, mint emlékeimben Csöppié, Anyu nagynénjéé volt, aki a pótnagymama szerepét töltötte be nálunk. Csöppi rendszeresen nagy kartondobozokat küldött tele sütivel, és amikor nála voltunk, mindig hajnalban kelt, hogy mire felébredünk kész legyen a hájas, a lekváros kifli, vagy éppen a család legnagyobb kedvence a krumplis lángos. Emlékszem, számtalanszor megbeszéltük, hogy kelek vele, és segítek neki, de ő mindig előbb kelt, és a tészta összeállítását soha nem láthattam, általában az első lángos kisütése környékén kóvályogtam ki a konyhába. A krumplis lángos receptje egyébként elveszett, és már évek óta tervben van, hogy Anyu, Apu és a nagynéném segítségével kikísérletezzük "A" receptet... Anyu ágán tehát Szatmárból származunk, ahogyan D. Nagyija is. Egyszóval már régóta nézegettem a konyhájában, de nem is mertem arra gondolni, hogy egyszer az enyém lehet majd, hiába volt belőle kettő. Aztán most Karácsonykor nem csak a saját Nagyimhoz, hanem hozzá is elmentem segíteni a nagyobb mennyiségű sütik elkészítésében, és szerintem ez indíthatta arra, hogy elküldje D.-vel pár napra rá a deszkát. Azóta valahányszor előveszem mindig Csöppi és persze D. nagyija jut eszembe, és hihetetlen öröm vele dolgozni, már csak azt várom, amikor Csöppi pogácsaszaggatóival (amiket pár napja kaptam meg) elkészítem rajta az első igazi, szatmári töpörtős pogácsát...

Felmerült bennem, hogy a recept is lehetne valami igazi szatmári ételé, ám végül úgy döntöttem, hogy egy, a héten megálmodott borkorcsolyát készítek el. Hát, nagyon nem bántam meg. Van olyan, hogy az emberben megjelenik egy étel, szinte érzi az ízét a szájában, és tudja, hogy ez valami olyan lesz, amit nagyon de nagyon fog szeretni. Így is lett. A kis csigák a csajoknak készültek, akiknek ennyire kajám szerintem még nem tetszett pedig egyikük nem szereti a spenótot, másikuk pedig még soha nem evett medvehagymát. A két rúdnyi csiga forrón, 10 perc alatt fogyott el, és még hajnalban, a buli vége felé is felemlegették.

Hozzávalók (2 réteslaphoz):

• 35 dkg spenót
• 20 dkg medvehagyma
• 2 nagy lilahagyma
• 6 nagyobb darab szárított paradicsom (nem olajos)
• 2 kisebb gerezd fokhagyma
• 10 dkg feta sajt
• 2 előre elkészített réteslap (nekem fagyasztott, vastagabb fajta volt)

A hozzávalókat a réteslapon kívül csíkokra vágtam, és serpenyőben összepároltam, kezdve a lilahagymával és a fokhagymával, folytatva a spenóttal és a medvehagymával, végül pedig a szárított paradicsommal és a fetasajttal. A réteslapokat kinyújtottam, és megkentem az illatosra rotyogó szósszal. Szorosan feltekertem, majd kb. 1 cm vastag "csigákra vágtam". Megkentem vízzel, és előmelegített sütőben 180 fokon, 20-23 perc alatt készre sütöttem.

Spenótos-zöldséges rétes

A piacon nem tudtam otthagyni a friss spenótot, főleg, mivel a múltkor olyan jól sikerült az a spenótos husi. Így vettem fél kilót, de rájöttem, hogy viszonylag hamar fel kellene használni, különben tönkremegy. A hűtőben pihent egy adag réteslap is, így egyértelmű volt, mi lesz a sorsa.

Hozzávalók:

• 3 réteslap
• 15 dkg friss spenót
• fél konzerv kukorica
• 1 póréhagyma zöld része
• 3 nagy gerezd fokhagyma
• 4 nagyobb db szárított paradicsom (nem olajos)
• 0,5 dl tejszín

A zöldségeket csíkokra vágom, és összepárolom, majd felöntöm a tejszínnel. Egy kis tepsit kibélelek a réteslapokkal, és belekanalazom a sült zöldségeket, a serpenyő alján maradt tejszínes levet pedig megiszom. A tészta tetejét megszórhatjuk szezámmaggal, én is ezt etettem volna, ha nem felejtettem volna el! :) Sütőben 180 fokon 12-15 perc alatt készre sütöm.

Spenótos-pórés-tejszínes csirke

Nem tudom, ki hogy van vele, de én imádok másnaposan főzni. Amikor az ember túl van az első 2-3 órán, amikor kizárólag a folyadékbevitel különböző furfangos módjain van ereje töprengeni: én pl. szinte kizárólag vizet iszom (persze, néha egy kis borral felöntve :P), de ilyenkor általában szükség van valamilyen cukros "lónyálra" is, vagy ha igazán profik akarunk lenni, akkor egy jéghideg banánturmixra... Szóval amikor végre elkezd derengeni, hogy most már talán valamilyen kaját is be kéne juttatni, hisz ez a következő lépés a jobban léthez, akkor jön az 5 méteres körzetben található ehető dolgok végiggondolása, ami a leggyakrabban valamilyen elérhetetlen álomkaján való merengéshez vezet. Amikor 3-4-szer elvetettük, majd megint megkívántuk az adott táplálékot, akkor jön a dolog neheze, az ágyból való kikászálódás, majd visszaesés, újra kikászálódás, lassú öltözés, lakás elhagyása, majd visszatántorgás a sapkáért, amit jól a fejünkbe lehet húzni, a lakás újbóli elhagyása, majd újabb visszatérés a (legalább) fél literes folyadékért, és a lakás végső elhagyása. Ha szerencsénk van, ehhez még társaságunk is akad, aki még a piacra is elkísér bennünket, ahol röpke 2-3 órányi döntésképtelenség után megvesszük azt, amit eredetileg nem akartunk, és ott felejtünk mindent, amiért kimentünk, hogy aztán az utolsó pillanatban a legfontosabbak azért az eszünkbe jussanak. A hazafelé út már sétagalopp az odafeléhez képest. Otthon aztán két irányúvá válhat a folyamat: vagy azonnal elkezdünk főzni, vagy leheveredünk egy félórácskára, és akkor egy kamuspagettivel az ölünkben nézzük este a tévét, feledve minden gasztronómiai álmodozásunkat. De ha elég energiával rendelkezünk, akkor a főzés sokkal nagyobb öröm lesz, mint egy sima kora esti főzőcske, hiszen a szervezetünk már kiéhezve várja az általa tökéletesnek ítélt kaját, és a várva várt esti buta filmet.
Nos, hát ilyennek indult az a bizonyos kedd is, csakhogy végül kamuspaggetivel végeztem, így az ötlet megvalósítás megmaradt pár nappal későbbre. :)

Hozzávalók:

• kb. 60 dkg csirkemellfilé
• 1 nagy póréhagyma
• 20 dkg spenót
• 3 nagy gerezd fokhagyma
• 1-1,5 dl tejszín
• só & frissen őrölt bors
  
• olívaolaj & vaj
• 1 fél csipet szerecsendió

A póréhagymát és a fokhagymát felkarikázom, majd vaj & olivaolaj keverékén megpárolom, aztán hozzárakom a csíkokra felszeletelt csirkét, amit megsózok és megborsozok. Mikor a csirke már majdnem kész (~25 perc után), hozzáteszem a száraitól megszabadított, jól átmosott és csíkokra vágott spenótot, és a tejszínt, majd készre főzöm vele a húst. A legvégén jöhet bele még egy reszelésnyi szerecsendió is. D. a "majdnem tökéletes" jelzővel illette (ugyanis én 2 dl tejszínt tettem bele, ami kicsit sok volt, és ezt sérelmezte :) ).