A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csoki. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. augusztus 21., péntek

Szedres fehércsokitorta

Egyszerűen képtelen vagyok visszaemlékezni kinél, de múlt héten láttam egy fehércsoki-szeder párosítású sütit, és innen az ihlet. Bár a FINOmÁNIÁ-ban tanult fűszeres csokoládé-chutney majdnem kiütötte a nyeregből a készülni akaró tortát, de aztán úgy döntöttem, hogy azzal megvárom a hozzáillő polenta-felfújtat, meg már amúgyis megígértem, hogy ez fog készülni.
Hát, vannak tanulságai a tortának. Az egészet a Sacher alapján készítettem, csak étcsoki helyett fehércsokit használtam, és rá kellett ébrednem, hogy a két fajta csoki azért finoman szólva sem ugyanúgy olvad. Így szembe kellett néznem némi zsiradék-kicsapódással, de azt leöntve az alappal nem volt baj, leszámítva azt, hogy nagyon nagyon édesnek tűnt, ám mire megsült, annyira már nem volt az. Eddig nem lenne semmi baj, csakhogy arra is rá kellett jönnöm (úgy látszik, most ilyen tanulós időszak van :) ), hogy a lime leve sem azonos savanyúságú a citroméval, így amikor a töltelék tetejére csavarta, csak nem akart elég savanykás lenni. Viszont annyira már az volt, hogy ne ízesíthessem nagyon édesre, pedig ez a két véglt ment volna a tésztához: a nagyon édes, vagy a nagyon savanyú. Így a töltelék csak kicsit lett savanykás, viszont a szedertől meg nagyon szép lila lett, tehát a színkombináció elég jól passzolt! :) inden összevetve nem lett ez egy rossz torta, de ahogy azt egy barátnőm megjegyezte: "A Sacher az Sacher...". :)

Hozzávalók a tésztához:
  • 3 tábla fehércsoki
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál liszt
  • 15 dkg margarin
  • 1 vaníliáscukor
  • 1 sütőpor
  • 1 lime reszelt héja
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 2 liter tej
  • 1 nagy kefír
  • fél kiló szeder
  • 1 citrom leve vagy 3-4 evőkanál cukor
  • 1 dl tejszín
A tésztához vízfürdőn összeolvasztom a margarint és a kockákra tört csokit. Közben a tojássárgákat felverem a vaníliáscukorral, egy külön tálban pedig a tojásfehérjéket egy pici sóval. A tojássárgás alaphoz keverem az egyneművé olvadt csokis keveréket, aztán öszekeverem a lisztet a sütőporral, és felváltva adagolva, 6-6 kanál lisztet és tojásfehérjét keverek bele (a tojásfehérje több lesz, mint 6 kanál, így 6 részre osztom, és úgy keverem). A végén belereszelem a lime héját, és kapcsos tortaformában a sütőbe tolom 180 fokra, kb. 25 percre. A töltelékhez először ricottát készítek C&V módon, majd abba belekeverem a diszítésnek szánt szemektől megszabadított szedret, és ízesítem vagy 1 citrom levével, vagy 3-4 evőkanál cukorral, attól függ, édesre, vagy savanyúra szeretném-e a tölteléket. A tejszínt kicsit felverem, ne kell, hogy kemény legyen, csak hogy a duplájára nőjön, és a 2/3-át belekeverem a ricottás töltelékbe. Ha kész a tészta, kettévágom, belepakolom a tölteléket, és a torta tetejét megcsorgatom a maradék tejszínnel, a tetejére pedig szedreket ültetek. :)

2009. február 12., csütörtök

Narancsos-csokis-fahéjas muffin





Egy ideje már lemondtam arról, hogy a muffinokat muffinformában süssem. Az íze ugyanaz, és ha tudom, hogy egy rakat barátom kézzel a szájába tömi, mielőtt még megkérdezné, mi az, akkor nem szoktam pepecselni ezzel. Persze vannak alkalmak, amikor hajlandó vagyok rá, de ez a mostani nem ez volt. Egyébként a recept alapja az egyik első sütirecept, amit valaha megcsináltam. Tipikus bögrés süti, elronthatatlan. Nagyon gyors, és általában minden megvan hozzá otthon. Ráadásul bármilyen gyümölccsel variálható. Nálam ez most (vajon miért?) a narancs volt.

Hozzávalók:
  • 1,75 bögre liszt
  • fél bögre cukor
  • negyed bögre kakaó (persze cukrozatlan)
  • 1 bögre tej
  • 1/2 bögre olaj
  • 2 tojás
  • 1 sütőpor
  • étcsoki kockák
  • 1 narancs reszelt héja
  • fahéj
A hozzávalókat masszává keverem, és beleszórom a csokikockákat, a narancshéjat, és a fahéjat. Kivajazott-kilisztezett tepsibe teszem, és 180 fokon, 20-25 perc alatt készre sütöm. Frissen, melegen, és másnap reggel tejjel is nagyon finom!

2008. december 28., vasárnap

Püspökkenyér



Drága Nagyikám zsírmentes diétára van ítélve már hosszú-hosszú ideje. Mégis minden vasárnap, és ünnepekkor süt, főz, és csak néha rosszalkodik egy-egy falat erejéig. Így amikor D. Nagymamájánál (nála is volt ám sütni 23-án :) ) megláttam ezt a receptet, muszáj volt elkészíteni még aznap este, hogy a szokásos karácsonyi ebéd utánra Nagyinak is legyen valami, ami nem okoz lelkifurdalást! Rendkívül egyszerű, és az őzgerincforma kivajazásán kívül semmilyen zsiradék nincs benne. Viszont aszalt gyümölcsök annál inkább! Egy adag kb. 2 rúdra elegendő.

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg cukor
  • 6 egész tojás
  • összesen 35 dkg súlyban: dió, mazsola, aszalt gyümik (pl. aszalt eper, ananász, szilva, stb.), és apróra vágott étcsoki darabok
A cukrot a tojásokkal jól összedolgozom. Ezt tényleg alaposan kell csinálni, mert mivel nincs a sütiben se sütőpor, se szódabikarbóna, így a kidolgozott tojások fogják megemelni, mint a piskótánál. Ha ez kész, beleszitálom a lisztet, és összekeverem vele. Végül belemennek az aszaltgyümölcsök/magvak/csoki darabok, és egy kivajazott, kilisztezett őzgerincformába öntjük a tésztát. 170 fokon, 20-25 perc alatt készül el.

2008. december 23., kedd

Linzer a lá Csücsök



Ezt a rendkívül bonyolult, ám annál finomabb sütit egyik nagyon kedves barátnőm sütötte meg nekem még tavaly Karácsonyra, és annyira tetszett, hogy egyrészről nem adtam belőle senkinek, másrészről pedig elhatároztam, hogy ezt muszáj nekem is megsütnöm. Erre csupán egy évet kellett várni. :) Persze kellett ehhez az alkalom is. Egy ismerősöm elég bevállalósan rendezett egy karácsonyi sütögetős partyt, kb. 10 főre. Az emberek szerencsére turnusokban jöttek, így sikerült nem csak összekészíteni, hanem tényleg meg is sütni a sütnivalókat, így legalább ez elkészült előre 24-re.

Hozzávalók:
  • 15 dkg liszt
  • 8 dkg cukor
  • 15 dkg Ráma
  • 8 dkg darált dió
  • 1 ek citromlé
  • valamilyen savanykás lekvár a kenéshez
A mázhoz:
  • néhány kocka étcsoki
  • pár dkg Ráma

Nyújtható, szaggatható tésztává összegyúrom a hozzávalókat, aztán kinyújtom, és pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Páronként összeillesztem, de előtte megkenem az érintkezési felületet lekvárral, majd a sütőbe tolom, úgy 20 percre, kb. 170 fokon. A csokit vízfürdőn felolvasztom egy kevés margarinnal együtt, majd a sütik egyik felét megkenem vele / belemártom. Napokig eláll, és nagyon finom!

2008. október 11., szombat

Sacher torta


Ezt a tortát két éve egy barátnőm sütötte nekem először, azóta állandó résztvevője az életünknek. Az benne a különleges (a saját lekváromon kívül :) ), hogy folyadék helyett olvasztott csoki tartja össze a tésztát, így elképesztően intenzív íze van. D. pár napja azzal nyaggat, hogy tegyem már fel a Sacher tortám receptjét, mert valakinek nagyon kéne. Mondtam, hogy szívesen leírom/elküldöm/elmondom az illetőnek, de egyszerűen nem volt hajlandó elárulni, hogy kinek kell. Így hát, kedves ismeretlen, ez most neked szól:

Hozzávalók:
  • 3 tábla csoki (ét)
  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 6 ek liszt (az egyik kanál helyett mehet bele darált dió)
  • 20 dkg margarin
  • fél csomag sütőpor (esetleg kevés szódabikarbóna)
  • vanília aroma
  • baracklekvár

Vízfürdőn összeolvasztom a margarint és a darabokra tört csokit. Amíg felolvad, addig felverem a tojások fehérjét, és kifehérítem a cukorral a tojássárgákat. Ha felolvadt a csokis keverék, belekeverek egy kevés vaníliaaromát, és beleöntöm a felét a cukros tojássárgájába. A másik felét meghagyom, abból lesz majd a máz. Felváltva egy kanál lisztet és egy adag tojásfehérjét forgatok a csokis alapba. Kivajazott, kilisztezett csatos tortaformába öntöm a tésztát, és kb. 20 perc alatt készre sütöm (gázsütőn 5-ös fokozat). Ha egy kicsit kihűlt, félbevágom, és megkenem a saját, idei baracklekvárommal. :) Végül a maradék csokit mázként felhasználva megkenem a tortát, hagyom egy kicsit hűlni, és hűtőbe teszem, hogy a máz teljesen megszilárduljon.