Visszatértem :)

Nem csak az országba az ünnepek erejéig, hanem azt hiszem, hogy ide a blogba is. Elég pörgős volt ez az elmúlt majdnem három hónap, és hát a lopott internetünk minősége sem kedvezett különösebben a blogírásnak. Meg hát a város felfedezése elég sok időt vett el... De mivel nem kerültem át a Csipkerózsikákhoz, és több kedves noszogatás is érkezett, azt hiszem, hogy innen, a szélessávú internet birodalmából újra felveszem a fonalat. :)
Mert hogy főztem kint. Nem is keveset. Persze a kulináris élvezetek halmozásán túl költséghatékonysági okai is voltak ennek. Az egyetlen általunk megfizethető utcai kaja a hollandok (és skótok, angolok, stb.) nemzeti étele, a sültkrumpli volt. Pata speciale. Azaz frissen sült krumpli (a jobb helyeken nem is mirelitből) ketchuppal, majonézzel és apróra vágott vöröshagymával. Miután megtaláltuk a legjobb sültkrumplist a városban a Waterloopleinen, általában oda jártunk, ha már nagyon nagyon éhesek voltunk, és képtelenek voltunk tésztára gondolni. Hát igen, az étrendünk nem volt a legváltozatosabb: tészta, rizs, tészta, tészta, krumpli, hús, tészta, tészta, rizs, tészta, ... Persze azért próbálkoztunk, bejöttek levesek is, de meg kell, hogy mondjam, komoly ihlethiányhoz vezet a sütő hiánya és a hús ára... Ennyi vega kaját még életemben nem főztem...
De voltak nagy felfedezések is: például, hogy mérj le egy kanapét, mielőtt megpróbálod felvinni az 1,2 méter széles ám 45 fokos lépcsőn az elsőre... Azt hiszem, ennek külön posztot is szentelek majd... Na meg hogy a pindakaas-jellys (ami valójában peanutbutter-jellys) kenyér jó. Nagyon nagyon jó. Meg hogy az avokádót tényleg nem lehet megunni. Az avokádó is részese volt ugyanis azoknak a 2-3 óráig elhúzódó villásreggeliknek, amikkel majdnem minden regel megörvendeztettük magunkat. Mozzarella sali, avokádó krém, 3-4 fajta felvágott, sajtok, olajbogyó, zöldségek, szóval hideg kajában nem volt hiány. És persze volt egy nagyon jó pékség mellettünk, úgyhogy mindehhez még meleg magos barna kenyeret ettünk. :) És persze még számtalan más dolog, hogy hogy lehet egymás mellett élni békében, és hogy itt nem jelent semmit, ha valaki rád mosolyog, és ha vissza mosolyogsz, akkor megdícséri a mosolyodat, hanem csak megjegyezte, aztán ment tovább... Nagyon más itt (vagy ott, vagy most hol is? :) ), és sok mindent láttam, amit máshogy lehetne vagy kéne csinálni, de az biztos, hogy legalább az én hozzáállásom megváltozott néhány dologhoz, ami azért jó kezdet! :)

Amszterdam I. - Érkezés

Ezennel megkezdem az Amszterdami posztok - remélhetőleg - hosszú sorát. :) Azért remélhetőleg, mert biztos rengeteg dolog lesz, amiről be szeretnék majd számolni, de egyelőre úgy néz ki, ha nincs valamelyik szomszédnak szélessávú, és nem kódolt internete, akkor csak bajosan fogok tudni a Public Libraryn kívül nethez jutni. :) A szomszédokat pedig egyelőre nem ismerjük, mivel tegnap az érkezés csúszása, és a kivitt biciklim összeszerelése miatt (jó, jó, mit csináljak, beleszerettem, ki kellett hozni! :) ), úgy 3 és 1/4 órával késtük le a találkozót az antisquat agency-s (ennek az a lényege, hogy felújítás előtti házakat adnak ki jelképes összegekért, hogy ne váljanak ezek foglalt házzá, mert az Amszterdami törvények szerint, ha egy ideig nem lakik bennük senki, akor ingyen használatba lehet venni - ez a squatolás egy elég komoly mozgalom pl. Angliában még ma is) fickóval... :) Szóval ma megyünk megnézni és átvenni a lakást, előtte még szerzünk holland telefonszámot, meg biciklit Annának, és persze sétálunk, gyönyörködünk, és próbálunk magunkhoz térni, hogy itt vagyunk...

Utazás - Gasztroszerzemények

Hát igen, azért az várható volt, hogy pár konyhai darab is becsúszik a táskámba, bár nagyságrendekkel több mindent szerettem volna hazahozni, dehát a kilók ugye... Az mondjuk elképesztő, hogy mennyire fillérekbe kerülnek a szebbnél szebb holmik: az öntöttvas edénykészlet nem hogy megfizethető, hanem kifejezetten olcsó... Az biztos, hogy komoly konyhát tudnék kint összerakni, de azért így is sikerült jópár szép darabbal gazdagodni. :)

Elsőként a legnagyobb attrakció: (dobpergés, visszafojtott lélegzet a nézőtéren)



Igen, átjött a táskában a határon, el sem hiszem! Még szerezni kell hozzá áramátalakítót, de már folyamatban van, és végre használhatom itthon is! Ez ugyanis kipróbált darab, kint már sütöttem vele, mivel családtól van jelképes összegért. El sem hiszem... Gyönyörű...

Ezek után a többi már nem is tűnik olyan nagy számnak, pedig azért szuperek:





Fa salátaszedő, már régóta vágytam egy ilyenre.











Kicsi fa evőeszközök, fotózáshoz, a kínai negyedből.


Szilikon "fakanál", színes, imádom! :)











Ez egy csoda, a narancssárga-mániámhoz illő narancssárga pengéjű kés!!!






És végül, de nem utolsó sorban egy santoku kés, ami hihetetlenül jól vág, már várom, hogy mikor
vágom el vele a kezem! :)

Utazás - Grillezés

Az amerikai életformához éppen annyira hozzátartozik a grillezés, mint a hamburgerevés és az örök mosolygás. Főként, mivel a házi hamburgerek többsége szintén grillen készül. Bár nekünk a hamburgerek megmaradtak az étteremláncok - hamburger-éttermek kínálatában, sok finomságot ettünk a számtalan kerti party alkalmával.
Megérkezésünk napján grillen sütött csirkemellel kezdtünk, rengeteg frissen tört borssal, ami meglepő módon elég volt ahhoz, hogy nagyon jó ízű legyen a hús, és persze, hogy szétcsípje a szám (azért a jófajta Califroniai bor szerencsére hűtött valamicskét!)! :) Úgy általában igaz az, hogy a grillen készült ételek sokkal finomabbak, mint serpenyőben készült, ugyanúgy fűszerezett társaik. Az egész húst átjárja valami füstös íz, és nekem már a beleégett grillrácsok nyomától is összefut a nyál a számban. Tény, hogy mi sosem grilleztünk. Na jó, ez így nem igaz. 3 vagy 4 éve egy üzletnyitáskor lévő akció keretében vettem egy kétoldalú kontaktgrillt. Az első alkalommal megégettem a kezem, nem sikerült jól a hús, és a kis dobozban összegyűlt forró olajat is kiöntöttem a szőnyegre. Több alkalommal nem próbálkoztam. Bár ahogy így belegondolok, lehet, hogy elő kéne venni, és majd D.-re hagyom a munka "nehezét" (neki kint is nagyon jól ment, tök egyedül), bár gyanítom, hogy az eredmény azért nem lesz olyan, mint a fehéren izzó szénlabdacsok segítségével... Így nem csoda, hogy a városban a legkisebb erkélyen is a 3 lábú hordozható fajta köszönt vissza, nem pedig az általam kipórbált kontaktgrill.
A július 4-i hétvégén tobzódtunk a grillezésben, a "nagy esemény estéjén" részese lehettünk egy csak grillen készült vacsinak, ami isteni volt. A friss zöldségekkel, a hihetetlenül édes kukoricával (így tényleg inkább desszertnek illett be, mint köretnek), és az elmaradhatatlan marha mellett a mézes-barbecue-szószban pácolt disznólapockának, ami nálam vitte a pálmát. Ami nagyon érdekes volt (azon kívül, hogy a legjobb steak-et egy vega készítette nekünk), hogy hivatalosak voltunk egy tradicionális olasz (-amerikai) vacsorára, ahol a házilag készített pasta mellett a hús és a kolbász természetesen grillen készült, és érdekes módon mégis belesimult a vacsorába, nem tette "kevésbé olasszá". (Hú, tényleg, el ne felejtsem elkérni a focaccia receptjét, a legfinomabb volt, amit valaha ettem. Bár lehet, hogy nem szívesen adják ki a 200 éve őrzött családi titkot...)
Mindenesetre azért sajnálom, hogy nálunk nem annyira divat ez a sütési mód, kell hozzá kert, vagy legalább erkély. Kint azért az fantasztikus, hogy minden nagyobb játszótéren vagy parkban találhatunk public grill-t, azaz tökéletesen tisztán és rendben tartott grillezőszettet, az elengedhetetlen asztalokkal és padokkal körülötte, amit bármilyen szülinap vagy összejövetel alkalmával előszeretettel használnak az ott élők...

Utazás - Kínai negyed

Ázsia után a San Francisco-i Kínai Negyedben él a legnagyobb ázsiai közösség a világon. Nem csoda hát, hogy a Negyed a város egyik legismertebb látványosságának számít. Már az első bent töltött napunkon meglátogattuk, de minden alkalommal vissza tértünk, annyira jó hangulata van (na meg persze az is közrejátszott, hogy arra tudtunk egy jó parkolóházat, így az volt mindig a biztos kiindulópont :) ). A Negyed kapujától elindulva egy főutcán sétálhatunk végig, ami tele van mindenféle bóvlit áruló, kifejezetten turistáknak szánt boltokkal. De ha az ember beljebb merészkedik, és elhagyja ezt az utcát, akkor hamar a Negyed elhagyatottabb részein találhatja magát, és ráébredhet, hogy ez tényleg nem csak turistalátványosság, itt az élet tényleg más, mint a város többi részében. A Negyed egy jelentős szélességű utcáját kizárólag a "piacok" foglalják el. Ez nem a klasszikus értelemben vett piac, és nem is a nálunk már-már szókapcsolattá forrott kínai-piac. Itt boltok sorjáznak egymás mellett, váltogatva találhatunk gyümölcsös-zöldségest, és hús árusokat. Nehéz leírni azt a forgatagot, ami ott van. A zöldségek és gyümölcsök nagyon jó árban kaphatóak itt, és mi csak nagyon jó minőségű árut fogtunk ki ott, bár a családból többen azt mondták, hogy ez azért nem mindig van így. Ezeknek a boltoknak a belső részén fűszerek, olajok és ecetek tömkelegével találkozhatunk, de mivel se ezekre, se a gyümikre nem angolul, hanem kínaiul van ráírva, hogy micsoda, nem volt könnyű dolgunk! Ennél nehezebb már csak a hús árusoknál van, mivel ott a legkülönfélébb tengeri herkentyűk találhatóak, friss, nagyon friss (értsd: élő), és sárított formában. Mondanom sem kell, hogy 2-3 féle békával, és több teknősfajtával is találkoztunk, az egyik egy nagy, majdnem 1 méteres orrmányos teknős volt, szegény ott szenvedett az alig másfél méteres műanyag dobozában, arra várva, hogy valaki megvegye, és megegye... Annak azért szívből örülök, hogy nem találkoztam a teknősök "félig feldolgozott" formájával, amikoris élve levágják róluk a páncéljukat, és így árulják... Brrr...
Hihetetlenül izgalmas ez a hely, bár a higiéniára nem nagyon adnak - nem mertem volna a húsosnál semmit sem venni, de azért nagyon nagy élmény volt ott sétálgatni, és figyelni a hétköznapi bevásárlásukat intézőket, miközben a világ legfinomabb cseresznyéjét majszolgattuk...

Utazás - Amerikai palacsinta

Már a kiutazásunk előtt pár héttel rápörögtem az amerikai palacsintára, alig vártam, hogy kint legyünk, és ehessek. Egyébként ez engem is erősen meglepett, főleg, mivel mindössze egyszer ettem addig életemben, egy barátnőmnél, akik Amerikából jöttek, a reggelek többségében amerikai palacsintát ettek juharsziruppal, és a vasárnapi ebéd sült csirke helyett grillen sütött hamburger volt. Aztán - azt hiszem, a harmadik reggelen - juharszirup illatra ébredtem, és kint várt az asztalom az első kinti palim. Hát, nem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Az egy dolog, hogy nem verte a Nagyi rendes palacsintáját (ez fel sem merült bennem), de nem volt az igazi. Aztán kiderült, hogy porból készült, ami nem baj, mivel én is olyat ettem, de így utólag azt gondolom, hogy ez lehetett a hiba. Úgyhogy amikor felmentünk a 3000 méteren lévő Taioga Pass-ra, D. sógora megörvendeztetett egy házi készítésű amerikai palacsinta-ebéddel, ami nagyon jól esett a több órás - persze eredménytelen - horgászás után, és tényleg nagyon finom volt. Mint kiderült a recept Alton Brown-é, minden változtatás nélkül.

Hozzávalók a "palacsintaporhoz" (előre összekeverhető, 3 hónapig felhasználható):

• 6 csésze liszt
• 1,5 tk szódabikarbóna
• 3 tk sütőpor
• 1 tk só
• 2 tk cukor

Hozzávalók a "befejezéshez":

• 2 tojás
• 2 csésze író (tejjel helyettesíthető)
  
• 4 ek sózatlan vaj
• 2 csésze "palacsintapor" (ld. fent)
• vaj a sütéshez

A tojásfehérjéket és az írót, valamint külön a sárgáját és a vajat összekeverem, majd nyakon öntöm a palacsintaport a keverékekkel. Csomómentesre dolgozom, de nem szabad túlkeverni. A forró serpenyőben megolvasztom a vajat, és a tésztát oladalanként 2-3 percig sütöm. Megszórom friss gyümölcsökkel, vagy egyszerűen csak juharszirupot öntök rá. Nutellával is finom! :)

A kép a Tioga Pass-i házunk előtt készült.

Utazás - Marnee Thai restaurant

A kint töltött idő egyik legmeghatározóbb emléke egy thai étteremhez fűződik. Miután sétáltunk egy nagyot a Golden Gate Parkban, a közeli Irving Street-re mentünk, ahol végül beültünk a Mernee Thai étterembe. A helyről tudni kell, hogy kívülről nézve nem biztos, hogy magadtól bemennél oda, mert nem látszik különlegesnek, egy, az utcában csoportosuló thai éttermek közül, de óriási hiba kihagyni. Chai Siriyarn, a séf a legkülönfélébb díjakat és elismeréseket kapta meg mindenhonnan, nagy vonalakban nevezték az év nemzetközi séfjének, főzött a thai hercegnek és hercegnőnek, tanít California egyik legjobb főzősulijában, mind Thaiföldön, mind pedig Los Angelesben megkapta a Superchef címet, az étterem pedig 17 éve benne van az első öt thai étteremben a Bay Area-ban, mégis teljesen megfizethető áron ettünk ott. Hárman háromfélét ettünk, és mindegyik hihetetlenül finom volt, szó szerint nem tudtunk megszólalni a gyönyörűségtől. Én Pad Thai-t ettem (rizstészta benne mindenfélével, rákkal, tofuval, hajszálvékonyra vágott zöldségekkel, és leöntve egy eszméletlenül finom, kicsit pikáns szósszal), mivel a séf több pad thai készítő versenyt is nyert, és amúgy is csak most kezdtem el barátkozni a thai konyhával, gondoltam, jobb az alapoknál kezdeni! :) D. green curry-t evett, ami hihetetlenül finom volt (azért körbekósoltuk mindenkiét), bár nekem speciel kellett jó pár korty víz falat után, úgy csípett, hogy csak na! D. nővére, aki elvitt minket, pedig pad prik pao-t evett, ez rizs alapú, tele zöldségekkel és husival. Képtelen vagyok szavakba önteni, most is érzem az ízét a számban, teljesen függő lettem! Szóval ide tuti el kell látogatni, lehetősleg nem is egyszer! És most már biztos vagyok benne, hogy nagy hiba volt nem megvenni a séf által írt szakácskönyvet, úgyhogy remélem jön majd hamar haza valaki, és elhozza nekem!
A honlapot érdemes nézegetni, néhány recept is van rajta!
(a képek feltöltés közben elvesztek :( )

Utazás - San Fracisco II.

Már vagy egy hónapja nem jelentkeztem, mentségemre váljék, hogy ezt a hónapot kint töltöttem Californiában, és ott annyi de annyi dolog történt velünk, hogy egyszerűen nem maradt időm és energiám blog írásra. Bejártuk az egész Bay Area-t, ahol mindenki azt mondja magáról, hogy ő San Francisco-i, pedig van, aki másfél órára lakik a várostól. California egyébként egészen hihetetlen hely, kicsit olyan, mintha viccelnének az emberek, azzal, hogy ilyen "díszletekben" élnek. Az egész állam a fogyasztás körül forog. Legyen szó műszaki cikkről, bútorról, házról, kocsiról, ruháról, vagy éppen kajáról. A pazarlás elképesztő mértékű, és az emberek mintha nem lennének tisztában a következményeivel... Bár ahogy elnéztem, a hírek arról, hogy az USA válságban van, itt, a Szilikon völgyben egyáltalán nem érezhető, így talán nem csoda, ha az emberek nem törődnek ezzel, hiszen a legnagyobb paráknak sem érzékelik közvetlenül a hatását, legalábbis a többség nem. California egyébként hihetetlenül sokszínű, köszönhetően annak a rengeteg féle népnek, akik ott élnek egymás mellett. Minden élelmiszer üzletben a legkülönfélébb kajak találhatóak, hiszen mindenütt él mindenféle származású ember: van külön mexikói, kóser, thai sor, vagy 30-40 fele tortilla (nem vicc!), és persze mindenféle gyümölcs és zöldség, elképesztő minőségben. A Bay Area klímája ugyanis erősen mediterrán, így a környéken megtermelnek mindent, az articsókatol az avokádóig. Vannak városok, amik különböző zöldségek-gyümölcsök termesztésére vannak ráállva, és minden évben rendeznek fesztiválokat köréjük. Az eper városa mellett elmentünk, majdnem meg is álltunk epret szedni, de végül kihagytuk. A legkíváncsibb a fokhagyma városára lettem volna, állítólag már messziről érezni, ha arra felé közeledsz. :)

California elsősorban a természeti értékeiről híres. Megmondom őszintén, hogy bár szeretek kirándulni, és szép helyeken járni, de azért azt gondoltam, hogy egy idő után sok lesz nekem ez, inkább a város, a pörgés lesz az, ami érdekelni fog. Nagyot tévedtem. A természetnek olyan sokféle arcával találkoztunk, az égig érő, több ezer éves fáktól kezdve (Big Basin, Henry Cowell Park), a szél és a víz hatására egészen különleges módon megformálódott, ősrégi ciprusokkal körbevett óceánparton (Point Lobos) és a hihetetlen vízesésekkel és sziklákkal tarkított völgyön (Yosemite Valley) keresztül, a több ezer méter magas hegyekkel körbevett tengerszemig (Lake Taho) vagy a kristálytiszta patakokkal szabdalt, az emberi beavatkozástól szinte teljesen mentes 3000 méter magas hegyekig, ahol esténként szikráznak a csillagok, és látszik a Tejút... Tényleg a világ legszebb helyein jártunk, és horgásztunk a hegy tövében a patakban, mint Hemingwaynél a Nagy kétszívű folyónál-ban, és bámultuk a hóborította hegyeket, a tökéletes csendben, teljes harmóniában a természettel...

A civilizációba visszatérve már meg sem lepődtünk azon a statisztikai adaton, miszerint San Francisco-ban 28 emberre jut 1 étterem. Azért ilyen merészet nem tippeltem volna, de tény, hogy az emberek majdnem minden nap eljárnak valahová, és hála a jó égnek nem elsősorban az általunk is ismert gyorséttermekbe. Na jó, ez nem igaz, rengetegen járnak oda is, de általában ezek az emberek a legszegényebb rétegből valók, nagyon sok köztük a mexikói, mivel ők azok, akik a legkevésbé jutnak rendes álláshoz, és többnyire túlsúlyosak. A középosztálybeliek azonban hamburgerezni is hamburgerezőkbe járnak, komoly kultúrája van ott ennek, (készül a hamburger-összehasonlító poszt), mi ettünk pl. olyan étteremben, ami erősen hajazott a Pulp Fiction-ben látható nyitottkocsis- Marilyn Monroenak öltözött pincérnős helyre... :) A gyorséttermeken kívül is rengeteg kajálda van kint, főleg családi vállalkozások, amik ott élő különböző népek tradicionális konyháit jelentik. Ettünk maláj étteremben, ahol a világ legfinomabb előételét kóstoltam meg ( kisütött tofu, hajszálvékonyra vágott uborkával és csírákkal, leöntve egy egészen pikáns mogyorós szósszal, hmm, mennyei...), olyan kínai all you can eat étteremben, ami olyasmi volt, mint a trófea, leszámítva azt, hogy 8-10-szer akkora teremben különlegesebbnél különlegesebb büféasztalokról válogathattunk, nagyon finom kajákat. Ettünk mexikóit az óceánparton (na jó, a Taco Bellt is kipróbáltuk, bevallom őszintén :) ), és életem legjobb kajáját ettem a Golden Gate Park mellett egy thai étteremben, de erről majd egy másik posztban.
Az biztos, hogy California nagyon különleges hely, ahová érdemes elmenni, és bejárni, de én élni nem tudnék ott. Egyedül San Francisco belvárosában tudnám talán elképzelni, amit ugyanúgy jellemez a sokszínűség, de mégis sokkal európaibb, mint a Bay Area többi része. Életem legjobb nyaralása volt ez, remélem, hogy nem utoljára jártam ott, bele is halnék ha nem ehetnék soha többet azokból az ételekből, amiket ott kóstoltam, és nem fedezhetnék fel még több ilyet. Igen, talán ez az, ami innen, Magyaroszágról nagyon hiányzik, az a fajta sokszínűség, amitől a gasztronómia is ennyire sokrétűvé válik, és ami nyitottá és elfogadóvá teszi az embereket...

Utazás - San Fracisco I.

Mar negyedik napja itt vagyok a vilag masik vegen, es kicsit furcsan erzem magam. Egyre inkabb azt hiszem, hogy az amerikaiak viccelnek: ulnek a tokeletes gyeppel korulvett diszletszeru hazaik elott, fejenkent 2-3 terepjaroval, amibe azt hiszik, hogy minden kovetkezmeny nelkul jut eleg benzin, es ez orokre igy is marad. Az egesz egy kicsit olyan, mint egy mese - teljesen valoszerutlen. Mindenfele gyumolcs kaphato, eretten, edesen, es teljesen normal aron. Es olyan mexikoi kajat ettem az ocean parton, amit igazi mexikoiak keszitenek, akik lekesen magyaraztak, miben mi van, mi hogy keszul. Persze tul vagyunk mar az elso beef barbecue-n, ugy latszik, ez kikerulhetetlen resze az amerikai letnek: bent a city-ben is ott vannak a grill szettek a legkisebb erkelyeken is. Persze ugyanugy latni homeless-eket is, bar nagysagrendekkel kevesebbet, bar allitolag nem voltunk meg azokon a helyeken, ahol sokan vannak. De azert latszik, hogy mas jellegu problemakkal kuzdenek itt, mint itthon. Egyelore nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, latszik, hogy sok nagyon jo dolog van itt, de azert tenyleg valoszerutlen itt az elet...