2009. április 27., hétfő

Cukkini chutney


Az úgy volt, hogy miután végre volt időm kedden elmenni piacozni, és televásároltam a konyhát ínycsiklandóbbnál íncsiklandóbb friss zöldségekkel, elképesztően lebetegedtem, annyira, hogy teakészítésen kívül másra nemigen gondolhattam. Kellett vagy 4 nap, mire 10 percnél többet tudtam ágyon kívül küldeni, amit egyből ki is használtam, mivel a friss zöldségek finoman szólva is veszítettek életerejükből. Mivel vettem vagy egy kiló cukkinit, arra gondoltam, hogy nekilátok Baba cukkini krémjének, ugyanis az pont menne a sörös-sajtos kenyérhez, amit a kenyérsütő kedvesen megsütött helyettem. :) Így aztán nekiláttam a krémnek, ám valamiért a felénél úgy döntöttem, hogy inkább valami kicsit paradicsomosat kívánok, így beleugrott még a nagy teflon wokba egy konzerv sűrített paradicsom, aztán friss bazsalikom, meg a maradék, hűtőben árválkodó medvehagyma, és végül cukor meg balzsamecet is, így azt hiszem, kevéssé lett ez krém, mint chutney. Mindenesetre nagyon finom lett, és ez a lényeg! :)

Hozzávalók:
  • 7-8 db kicsi cukkini (kicsit kevesebb, mint 1 kiló)
  • 4 közepes lilahagyma
  • 2 nagyobb vöröshagyma
  • 3 nagy gerezd fokhagyma
  • kb. 20 levélnyi medvehagyma
  • 1 marék friss bazsalikomlevél
  • 1 konzerv sűrített paradicsom
  • 2-3 kk cukor
  • 2,5-3 ek balzsamecet
  • kevés víz
  • olívaolaj
A cukkiniket meghámozom, majd nagyon apró kockákra vágom a hagymákkal együtt. A hagymákat olívaolajon megpirítom, rádobom a cukkiniket, átpirítom, majd felöntöm kevés vízzel, és a sűrített paradicsommal. Kis párolás után mehet bele a csíkokra vágott medvehagyma, majd a bazsalikom is. Ha már átpuhultak a zöldségek, fűszerezem sóval, cukorral és balzsamecettel, majd kóstolgatva és így kiegészítve készre főzöm.

Nincsenek megjegyzések: