2009. március 5., csütörtök

Mézes fűszeres csirke balzsamecetes ricottás salival



Nu, ez az a kaja, amit a Rosinanté-ban tanultam, és végre elkészítettem itthon is. Bár az igazat megvallva, már múlt hét végén készült egy verzió, csak tandoori masala helyett garam masalával, ugyanis... Szóval péntek reggel elmentem piacra, semmi nagybevásárlás, csak ami kell, meg amit nem lehet otthagyni. :) Úgy volt, hogy szombaton megyünk ki a legtündéribb kisbabóval megáldott barátainkhoz, viszünk ebédet, meg szülinapi Sachert (mit csináljak, D. egyszerűen ragaszkodik hozzá... :) ). Szóval vettem tandoori masalát, meg az Ázsiai boltban beugrott (de tényleg!) a kosaramba egy zacsi narancssárga cukorgolyó, aminek a felhasználásán azóta is gondolkodom (nem tudom miért, de barbie-torta szonyájára képzelem el, pedig én szinte kizárólag machboxoztam...), meg persze mindent amire szükség volt, és felvittem Anyuékhoz, hogy majd átmegyünk érte reggel, vagy oda megyünk aludni hajnalban a buli után, az mégiscsak közelebb van. Mindenesetre úgy alakult, hogy hajnalban hazasétáltunk, és reggel persze örültünk neki, hogy a boltig el tudunk támolyogni, nem hogy még kocsiba üljünk (persze a véralkohol szint is kérdéses lett volna... :) ) és áthozzuk a cuccokat. Úgyhogy csak az itthon lévő masalából gazdálkodhattunk, de így is finom lett. És muszáj megemlítenem, hogy D. egyszerűen fantasztikus volt, amúgy is otthon van a konyhában, és tök finomakat főz, de most annyira a kezem alá dolgozott, hogy tényleg csak fűszereznem kellett, és mondanom, hogy mit mibe, milyen sorrendben (mondjuk másra nem is nagyon lettem volna képes ilyen macskajajjal :) ).
Tegnap D. nővére és pasija átjöttek vacsizni, és mivel eddigre már hazakerültek a hozzávalók, elkészült az eredeti recept. Azért ez sem ment tökéletesen zökkenőmentesen, ugyanis reggel persze elfelejtettem kivenni a húst a fagyasztóból, így a mikróban olvasztottam kb fél óráig, mire kiolvadt. Így D. nővéréék még nyakig a főzésben találtak minket, de ennek is megvolt a hangulata, lelkesen kevergettek mindent, amit kellett. :) D. ez alkalommal (felbuzdulva a múlt hétvégétől, amikor a tortát is nagyjából ő csinálta) egyedül vágott neki a Sachernek, és tök ügyes is volt (bár az azért vicces, amikor minden lépés előtt kérdez, aztán amikor odamegyek segíteni, közli, hogy hagyjam, ezt most ő csinálja... :) ).
Végül elkészült a hús, amihez balzsamecetes salátát adtam, C&V féle házi ricottával. A balzsamecetről pedig csak annyit, hogy nagyon régóta ki akartam próbálni, és azt hiszem a tegnap este után maradni is fog a mindennapokban is, annyira finom!

Hozzávalók a husihoz(2 személyre):
  • 1/2 kiló csirkemell
  • 1 kis joghurt
  • 1,5 ek méz
  • kb. 1 ek apróra vágott gyömbér
  • kb. 1 ek apróra vágott fokhagyma
  • 1 ek tandoori masala
  • 1 ek őrölt koriander
  • fél ek kurkuma
  • fél ek curry (én madras curryvel csináltam)

A joghurtba belekeverem a mézet és a fűszereket, majd beleforgatom a kis csíkokra vágott csirkemellett. Picit állni hagyom, majd nagyon felforrósított wokba teszem (alá egy kevés olívaolajat teszek), és kb. 35 perc alatt puhára sütöm.

A salihoz:
  • 1/2 fej kínai kel
  • 3 kisebb paradicsom
  • 1 nagyobb répa
  • 1 póréhagyma zöld vége
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • házi ricotta (1 liter tejből)
  • balzsamecet
A zöldségeket összevágom, és a nagyobb darabokra morzsolt ricottával együtt összekeverem. Meglocsolom balzsamecettel, és kész.

A fenti kép a Rosinantéban készült, naan kenyérrel. Ha valaki véletlenül tudja, hogy hol lehet ilyen fém saliformázó formát (vagymit) szerezni, amivel a képen látható salit formáztuk, szóljon légyszi, nagyon bejött... :)

Nincsenek megjegyzések: